Nevezték a Szigetköz krónikásának, a Szigetköz tudósának is, mégis talán a címben szereplő jelző – mellyel Gaál Károly etnográfus, a bécsi egyetem professzora jellemezte – fejezi ki legjobban, milyen jelentős munkát végzett Timaffy László ebben a régióban. Nem csupán néprajzkutatóként, a témában megjelent kötetei révén, hanem szerteágazó ismeretterjesztő, pedagógiai és honismereti tevékenységével is. Hagyatékát – örökösei jóvoltából – ma a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum őrzi.

Timaffy László néprajzi gyűjtőúton, magnetofonnal az oldalán (Fotó: Németh Imre, 1960-as évek, XJM.NF.1736)

Timaffy László (1916–2002) Mosonszentandráson született, s nagyszülei cikolaszigeti házában mélyült el a szigetközi táj iránti szeretete. A Pázmány Péter Tudományegyetem földrajz-történelemszakán tanult és doktorált, majd gazdasági szaktanárképző szakot is végzett. Ekkor ismerkedett meg gróf Teleki Pállal, aki felnyitotta szemét a föld fizikai adottságai és a vele élő ember kölcsönhatásának fontosságára. E látásmód jegyében fordult érdeklődése még inkább a néprajztudomány felé.

A vízi és mezei emberek életmódja mellett foglalkozott a kismesterségekkel, lírai fogékonysága ugyanakkor arra ösztönözte, hogy a népmesékkel és a népi hitvilággal is behatóan megismerkedjen. Gyűjteményes kötetei átfogó képet adnak a Szigetköz, a Hanság és a Rábaköz népének egykori életéről, szokásairól, hagyományairól. Tevékenységével már életében is tekintélyre tett szert, amit számos kitüntetés is bizonyít (egyebek között: Sebestyén Gyula-emlékérem 1966, Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztje 1992, Pro Urbe Győr 1993, Magyar Örökség díj 2001).

Kevesebben tudják róla, hogy a II. világháború végén részt vett a párizsi béketárgyalások előkészítő munkájában, a Csallóköz és a Szigetköz térségére vonatkozóan végzett hatásvizsgálatokat. Az ő érdeme is, hogy nem Óvár és Bezenye közt húzták meg a csehszlovák-magyar határt, s magyar oldalon maradhatott a rajkai zsilip.

Méltán mondhatta el magáról élete alkonyán: „Valóban jó érzés, hogy használni tudtam a tudománynak: nem éltem hiába!”

T. Városi Ágnes
néprajzos muzeológus