1863. február 19-én született Apácatornán Karácson Imre és Nagy Julianna gyermekeként. A középiskolát Veszprémben, Sopronban, és Győrött végezte. A Pannonhalmi Szent Benedek-rend Győri Főgimnáziumában töltött évek alatt növendéke volt a kisebb papnevelő intézetnek. Nagy érdeklődéssel foglalkozott a francia és török nyelvvel. Az 1881-es érettségi után a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Hittudományi Karára küldték. Egyetemi évei alatt részt vett a növendékpapság Egyházirodalmi Iskolájában. Versek és irodalmi művek mellett itt írta az első értekezését (Nyelvünk és rokon nyelvek), melyben vitatta a finnugor nyelvrokonságot, s a Vámbéry Ármin által képviselt altáji nyelvcsalád egyik ágával, a török-tatár nyelvvel való rokonságot képviselte.

Karácson Imre történetíró portréja félprofilból. Ltsz: F.1091.

1885. július 6-án dr. Zalka János püspök szentelte pappá. Rábacsanakon, Szanyban, 1886-ban Gyömörén káplán. Szabadidejében ekkor is a tudományos munkának élt, összehasonlító vallástudománnyal foglalkozott. 1887. július 1-jén győri püspöki szertartó, majd szentszéki aljegyző. 1888. május 18-án teológiai doktorrá avatták. Doktori értekezése A XI. és XII. századbeli zsinatok és azoknak a külföldi zsinatokhoz való viszonya címmel még ebben az évben nyomtatásban is megjelent. 1889. július 1-jétől a Győri Királyi Katolikus Tanítóképző Intézet tanára, 1891. január 1-jétől helyettes igazgató, július 1-jétől igazgató. Beválasztották az Országos Katolikus Tanügyi Tanácsba. 1897-től a Győrvidéki Tanítóegyesület elnöke. A 90-es években sokat utazott a Balkán-félszigeten és Kis-Ázsiában, miközben török nyelvtudása sokat fejlődött.

1900. február 25-én tudományos munkára való hivatkozással felmentését kérte a tanári munka alól, és Péren lett plébános. 1902. április 5-én az MTA Történelmi Bizottsága őt kérte fel Evlija Cselebi magyarországi útleírásainak fordítására. Tudományos munkájának elismeréséül a Szent István Akadémia is a tagjai közé választotta. 1905 nyarán már a kis-ázsiai Szkurati egy muszlim kolostorában kutatott, török nyelvű okleveleket fordított.

Karácson Imre arab írású, török nyelvű levele a fővezérhez kutatási engedély tárgyában. Ltsz.: HD.75.99.15.1 

 1906. szeptember 1-jén gr. Széchenyi Miklós püspök rábízta Győrött a kisebb papnevelő intézet vezetését. Intenzíven foglalkozott a török–magyar nyelvemlékek felkutatásával. Vámbéry Ármin közvetítésével hozzájutott III. Károly török háborúra vonatkozó feljegyzéseihez, és lefordította azokat. Több török verset ültetett át magyarra, amelyeket a Keletről című kötetében adott közre.

1907. február 22-én megbízták azzal, hogy az isztambuli levéltárban kutassa fel és fordítsa le a Rákóczi-emigrációs emlékanyagot. 1907. április 6-án érkezett Isztambulba. Külső tagja lett egy török történeti folyóiratnak. Megírta Ibrahim Müteferrika (az első török nyomda magyar származású alapítója) életrajzát, ami kivívta a törökök elismerését. A Besir Aga-mecset könyvtárában megkezdte Evlija Cselebi útleírása második kötetének fordítását. Az elkészített anyagot hazaküldte Fejérpataky László címére, aki az MTA elé terjesztette kiadásra. Sok utánajárás után bejutott több neves török levéltárba, ám nem bukkant Rákóczi-iratokra. Másfél évig tartó kérvényezés után szultáni engedéllyel 1908. november 19-én beléphetett a Szerájba, ahová európait még nem engedtek be. Az ott talált dokumentumokat A sztámbuli mecsetek magyar vonatkozású kéziratai címmel ismertette a Századokban. Belefogott a Szeráj levéltárának rendezésébe is. Nagy szorgalommal gyűjtötte a Rákóczi-emigrációs anyagot, és egyes okmányait külön-külön lemásolta, majd lefordította.

1910. augusztus 6-án hazaküldte a teljes dokumentációt és kéziratot Thallóczy miniszteri osztálytanácsosnak. Már nagybetegen nézte át a könyv korrektúráját, megjelenését azonban már nem érte meg. Az MTA megbízásából anyagot gyűjtött a Török Történetírók III. kötetéhez, mellyel 1910. október 18-án készült el. Kiadására 1916-ban került sor. A miniszterelnökségre küldött éves beszámolók jelentéseihez csatolt fordításaiból jött létre a Török–magyar oklevéltár 1533–1589 című forráskötet. Kutatásainak részeredményeiről rendszeresen küldött cikkeket, tanulmányokat a Katholikus Szemlének, a Századoknak, a Hadtörténeti Közleményeknek, a Budapesti Hírlapnak és Győrbe, a Dunántúli Hírlapnak. A török témákon kívül írt Janus Pannonius életéről és műveiről, Szent Imre életéről és Szent László királyról is.

Karácson Imre ifjúkori portréja. Ltsz: HD.75.99.10.4. 

1910-ben az anatóliai kirándulásai során rábukkant Izmir (Nikodémia) nagyörmény temetőjében Thököly Imre sírjának emlékkövére.

Az isztambuli lazarista kolostorban hunyt el vérmérgezésben 1911. május 2-án. Gr. Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök és győri főispán személyesen rendelte el hamvainak hazaszállítását. Ideiglenesen a belvárosi temetőben, később az új köztemető díszsírhelyén helyezték örök nyugalomra. A Tóth István szobrászművész által készített emlékművét 1915. szeptember 26-án avatták fel az Eötvös parkban.

Hargitainé Bartha Annamária
történész-segédmuzeológus

 Felhasznált irodalom:

Bene István: Karácson Imre élete és művei (1863–1911). Győregyházmegyei Alap Nyomdája, Győr, 1936.

Dévényi Iván: A török levéltárak legnagyobb magyar ismerője. In: Vigilia, 1964. (1. sz.), 62–64. o.

Karácson Imre. In: Diós István (főszerk.): Magyar Katolikus Lexikon. VI. kötet. Szent István Társulat, Budapest, 2001, 177. o.

Tóth László: Karácson Imre. In: Grábics Ferenc—Horváth Sándor Domonkos—Kucska Ferenc (Szerk.): Győri Életrajzi Lexikon.  Győr Városi Könyvtár, Győr, 1999. 154–156. o.