Néprajz

————————–

A mézesbáb

A mézeskalácsot ma már leginkább a karácsonyhoz kötjük, a mézesbábos mesterség virágzásakor azonban egész évben kedvelt árucikk volt, így a húsvétot megelőző nagyhéten is. Komondy József győrszentmártoni (ma Pannonhalma) bábsütő könyveléséből tudjuk, hogy 1850-ben például többet keresett termékeivel a „husvéti napokban”, mint az azt megelőző csaknem 4 hónap ünnepi vásáraiban összesen.

A mézeskalács mellett a legtöbb műhelyben a méznyerés során keletkező viaszt is helyben dolgozták fel, többnyire egyházi megrendelésre készítettek belőle gyertyákat.

A ma is ismert mézes süteménytől a 17-19. században elterjedt édesség több szempontból is eltért. Tésztája keményebb állagú volt, nem tartalmazott térfogatnövelő adalékot, s formáját úgynevezett ütőfába verve nyerte el. Az ütőfa vagy dúc fából készült, s a minta negatívként rajzolódott ki benne, kb. 7-8 mm mélységben.

A bábosok nem csupán a sütésben jeleskedtek, gyakran ütőfáikat is maguk faragták. Voltak köztük egészen kiváló faragók is, mint például Zechmeister Pál vagy Lengyel József győri bábsütő mesterek a 19. században.

A faragást azonban tanulni kellett, elsajátítása gyakorlást kívánt. Voltak mesterek, akik inkább ügyesebb inasukra, segédjükre bízták ezt a feladatot, de gyakori volt más mesterek faragványainak beszerzése is a műhely számára. Különleges darabokat őriz a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, melyek a tanulási folyamatra, s a készítők ügyességére engednek következtetni.

Lengyel József tulajdonjegye egy mézesdúc hátoldalán (XJM.N. 62.91.18.)

Nyulat ábrázoló ütőfa Lengyel József műhelyéből, ZL monogrammal (XJM.N. 62.91.76)

Győri taligást ábrázoló ütőfa Zechmeister Pál műhelyéből 1814-ből (XJM.N. 62.90.6.)

Lengyel József inasa által faragott pólyásbaba (XJM.N. 62.91.36.)

Babafej faragás gyakorlatok Zechmeister Pál műhelyéből 1802-ből (XJM.N. 62.90.4.)

A győrszentmártoni Komondi műhelyből származó naiv baba ábrázolás (XJM.N. 62.92.1.)

—
Tanainé Városi Ágnes
muzeológus