A kiállítás az épület felújítása miatt bezárt 2014. március 20-án, bizonytalan ideig zárva tart. 

Az Apátúr-ház pincéjében berendezett kiállítás és emlékhely Győr egyik leggyászosabb napjára, az 1944. április 13-i bombatámadásra emlékeztet. Győr hadiipari jelentősége, közlekedésföldrajzi-stratégiai helyzete is megkövetelte a légvédelmi rendszer, illetve a polgári lakosság és üzemek légoltalmi készültségének szinten tartását. Az 1935-ben elfogadott, a hatósági légoltalom kiépítésére vonatkozó jogszabály alapján megkezdett munka egyik első állomása az Apátúr-ház épületének nyugati szárnya alatti pincerész légoltalmi célokra való átépítése, berendezése volt. A téglaboltozatos helyiségeket   hivatalosan ma is óvóhelyként tartják nyilván. Az itt található, egészen az 1960-as évekig használt, még ma is működőképes, beépített légoltalmi eszközök és berendezések a kiállítás részét képezik. A falakon a második világháborús plakátok mellett a helyi légoltalom felhívásai, a város lakosságára vonatkozó parancsok, utasítások kaptak helyet. A légópince belső termében a légitámadás idején Dobos Vilmos által készített fényképfelvételek vetítése idézi fel a tragikus napot. Az azonosított áldozatok névsorát tartalmazó, egész falfelületet beborító tábla az értelmetlen pusztítás mementója.

 

Információk

Apátúr-ház
9022 Győr, Széchenyi tér 5.
Tel.: 96/310-588
Nem akadálymentesített kiállítás