„AZ OTTHON MELEGE” CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁS

A maga nemében páratlan értékű cserépkályhatörténeti kiállítás helyszíne az utolsó győri kályhásmester, Fruhmann Antal (1908-1987) lakóháza és műhelye, melyet állandó tárlat rendezésének céljából hagyományozott a múzeumra. Fruhmann Antal már életében felismerte a cserépkályhák értékét, illetve azt, hogy számos igen régi kályha kerül a szemétbe a tüzeléstechnikai változások révén, így ahol csak tehette, kimenekítette a bontásra ítélt kályhákat. A kiállítás alapját az általa gyűjtött, és már az 1966-ban bemutatott kályhák alkotják. A kályhamúzeum kialakítása a korábbi elrendezéshez hűen őrizte meg az egykori műhelyet és kemencét, a lakóházban mesterségtörténeti, a pavilonban pedig stílustörténeti bemutatóval egészítve azt ki.

A virtuális kiállítás indítása

A kályhagyűjtemény alapját a dénesfai Cziráky kastélyból 1952-ben befogadott cserépkályhák képezik. Uzsoki András múzeumigazgató és Czigány Béla helytörténész 1958-ban kezdték meg a győri cserépkályha iparág önálló gyűjteményét létrehozni. Tervszerűen gyűjtötték a kályhákat – Fruhmann Antal győri kályhásmester lelkes közreműködésével – a lebontott győri és Győr környéki épületekből, a felújított polgári otthonokból. A múzeumban őrzött teljes- és töredék kályhák sokfélék a keletkezési helyre, előállításra, szerkezetre, valamint formára és stílusára nézvést egyaránt. A 40 évnyi gyűjteményi gyarapodást zömében Győrben készült fűtőberendezések képezik. A kályhák egy másik csoportja azonban más hazai-, külföldi gyárakban, műhelyekben készült és kereskedelem útján került a városba. A 19. századi kályhakészítés és -kereskedelem fellendülésének évtizedeiről a múzeum kályhái egyedülálló kézművesipar-történeti összképet nyújtanak a szakmai érdeklődőknek és alapot teremtenek további kutatásokhoz.

A virtuális kiállítás létrehozását támogatta: