This website requires a browser which supports HTML5.
Some elements of this site will not work correctly until you upgrade your browser.
Vissza
Tovább
Főoldal
Múzeumunk
kiállításának
néprajzi
része
a
vidéki
lakosság
házainak
bemutatásával
kezdődik.
A
19.
századig
az
elemi
építészet
jellemezte
az
itt
épült
házakat
is,
mi
szerint
azok
a
közvetlen
környezetben
található
természetes
anyagokból
épültek.
Falaik
földből,
tetejük
fából,
ennek
borítása
pedig
hosszúszárú
növényekből
–
mint
a
gabona,
vagy
a
nád
–
készülhetett.
A
kezdetben
csak
egy
lakószobából
és
egy
konyhából
álló
(kétsejtű)
házakhoz
építhettek
hozzá
még
egy
szobát,
esetleg
kamrát,
és
istállót
vagy
ólakat
az
állatok
számára.
Így
keletkeztek
a
Kisalföldre
oly
jellemző
úgynevezett
„hosszúházak”,
melyekben
olykor
több
család
is
lakhatott.
Az
ilyen
épületeknek
vidékünkön
sokáig
megmaradt
egy
érdekes
eleme,
az
ágasfa.
Ez
a
ház
utcára
néző
fala
előtt
állt
és
a
tetőgerinc
gerendáját
tartotta
–
tehermentesítve
ezzel
az
épület
oldalfalait.
E
fontos
szerepe
miatt
gyakran
díszítették.
Számunkra
azért
is
érdekes,
mert
honfoglaló
őseink
már
ismerték
ezt
a
megoldást,
és
földbe
vájt
veremházaik
tetejét
ugyan
így
építették
meg.
Persze
a
divat
az
óta
sokszor
változott.
A
nagy
művészettörténeti
stílusok
nyomot
hagytak
a
népi
lakóházakon
is,
így
más
elrendezésű
épületekkel
és
házhomlokzatokkal
is
találkozhatunk.
E
házakba
lépve
először
a
konyha
tárul
elénk.
Ennek
közepén
állt
a
kemence,
ami
egy
olyan
tűzhely
volt,
melynek
belsejében
és
tetején
is
tüzet
rakhattak.
A
sütéshez,
főzéshez
ekkor
még
nem
használtak
fém
edényeket.
Agyagból
égetett
cserép
volt
a
fazék,
a
tányér
és
lába
volt
még
a
lábasnak.
Ezeket
mesterember,
a
fazekas
készítette.
Néprajzi
emlékeink
1.
Hosszúházak
Más
épületek
Kerámia
Veremházak
Ágasfa
A
konyha
Vissza
Tovább
Főoldal
Néprajzi
emlékeink
2.
Fából
kifaragott
és
kukorica
leveléből,
vagy
gabona
szárából
font
konyhai
tároló
eszközöket
is
használtak.
Mindezekből
láthatunk
néhányat
a
konyhával
szembeni
üveges
tárlószekrényben
is.
Az
ablakok
előtt
álló
hatalmas
lábost
és
fazekat
viszont
soha
nem
használták
a
konyhában.
Ezek
egy
ipari
kiállításon
reklámozták
a
győri
fazekasok
ügyességét.
Ahogy
régen,
úgy
itt
a
kiállításban
is,
a
konyha
után
a
szobába
léphetünk.
Első-
vagy
tisztaszobának
nevezték
ezt
a
helységet,
melyet
hétköznap
csak
ritkán
nyitottak
ki.
E
korábban
szakrális
és
profán
részekre
osztott
térben
az
ott
lakók
társadalmi
rangját
reprezentáló
színesre
festett,
virágokkal
díszített
bútorokat
és
pirossal
gazdagon
szövött
vagy
hímzett
textíliákat
láthatunk.
A
szoba
mennyezetét
is
felírással
díszített
mestergerenda
tartja,
melyek
közül
hazánkban
a
legszebbeket
épp
itt
a
Kisalföldön
faragták.
E
sok
pompás
tárgy
azoknak
a
vendégeknek
készült,
akiket
ünnepnapokon
itt
fogadhattak
a
háziak.
Számunkra
talán
szokatlan,
de
egy
időben
ezen
a
vidéken
kedvelték
az
itt
is
látható
elfüggönyözhető,
mennyezetes
ágyakat.
A
kétajtós
szekrényt
ebben
a
szobában
hiába
keressük,
bár
cifrán
festett
változataik
divatosak
voltak
az
egész
Dunántúlon.
Helyette
az
ágy
mellett
álló
virágozott
fa
ládában
tárolták
az
értékesebb
ruhákat.
A
láda
általában
a
menyasszony
kelengyebútoraként
kerül
a
házba,
így
nem
csoda,
ha
díszítésére
különös
gondot
fordítanak.
E
tulipános
ládaként
is
ismert
tároló
bútorokkal
a
komáromi
asztalosok
látták
el
a
Győr
környéki
falvak
lakóit.
Fa,
vessző
A
szoba
Gerenda
Ágy
Láda
Szekrény
Vissza
Tovább
Főoldal
Néprajzi
emlékeink
3.
Ugyancsak
virágok
tarkítják
a
sarokpadot
és
a
hozzá
tartozó
szekrénykét,
a
tékát,
melybe
a
gyerek
elől
elzárandó
gyufát,
borotvát,
pálinkát,
stb.
értéket
tartottak.
A
szék
tán
a
legemberibb
bútorunk.
Sokféle
változatát
használták
már
a
régmúltban
is.
Egyszerű,
kukoricacsuhéval
befont
ülőkéjű,
lécvázas
székek
állhattak
a
konyhában,
de
a
ház
gazdája
már
az
előkelőbb
és
kényelmesebb
karosszékben
ülhetett.
A
deszkatámlás
székek
hátlapját
hegedűformájúra
faragták,
és
felületét
is
szépen
díszítették.
Ezek
a
székek
a
szobai
asztal
körül,
de
gyakran
a
felvetett
ágy
előtt
kifordítva
állottak,
hogy
mutathassák
díszes
támláikat.
A
tisztaszobában
található
textileket
szövéssel
és
varrással
díszítették.
A
rajtuk
megjelenő
figurák
közt
leggyakoribb
a
madár
és
a
virág.
Az
ágy
lepedőjének
hímzett
végét
szándékosan
nem
tűrték
be,
hogy
a
rajtalévő
mintákat
mindenki
láthassa.
Az
ilyen
hímzett
lepedővégekből
láthatunk
néhányat
a
szemközti
üveges
szekrényben.
A
kivarrt
lepedők,
abroszok,
párnák,
de
még
a
paraszti
ruhák
vászon
alapanyagát
is
a
takácsok
készítették.
Vidékünkön
a
takácsmunka
férfimesterség
volt.
Bár
a
vásznakhoz
szükséges
lent
és
kendert
az
asszonyok
készítették
elő,
a
szövést
a
takácsok
végezték.
E
munkákhoz
szükséges
szerszámok
láthatók
a
kiállítás
képzeletbeli
házának
harmadik
helységében.
Legszembetűnőbb
a
szövőszék,
melynek
használata
komoly
mesterségbeli
tudást
igényelt.
Szék
Textil
Takács
Vissza
Tovább
Főoldal
Néprajzi
emlékeink
4.
A
nők
által
is
használt
munkaeszközök
gyakran
díszítettek,
hiszen
ezeket
többnyire
a
kedveskedni
akaró
legények
készítették
és
ajándékozták
a
lányoknak.
Ilyen
például
a
talpas
guzsaly,
vagy
más
néven
törzsök,
amire
a
megfonandó
kenderszöszt
kötözték.
Mind
a
mai
napig
női
munkának
számít
a
mosás,
így
hát
az
ehhez
használt
eszközök
is
díszesek
lehetnek.
A
patakban,
vagy
folyóban
sulykoló
fával
mostak,
a
mosott
ruhát
pedig
vasaló
helyett
még
mángorlóval
simították.
Mindkettő
egy
jól
megmarkolható
nyéllel
ellátott
deszkalapból
készül,
csak
a
mángorló
hosszabb.
E
tárgyak
szerelmi
ajándékként
elkészített
darabjain
a
díszítmény
olykor
a
funkció
rovására
is
mehet,
bár
e
tárgyakat
munkára
már
úgy
sem
használták.
A
hímzett
textilek
mellett
kedvelték
a
festett
kelméket
is.
A
takácsok
által
készített
fehér
vásznakat
eleinte
csak
azért
festették,
hogy
a
koszolódás
kevésbé
látszódjék
rajta.
Ilyen
anyagból
készül
az
általunk
ma
is
szívesen
használt
farmer.
Különösen
nagy
divatja
volt
az
indigóval
kékre
festett,
de
fehér
apró
mintás
ún.
kékfestő
anyagoknak.
Ezekből
és
az
előállításukhoz
szükséges
szerszámokból
mutat
meg
néhányat
a
következő
üveges
tárlószekrény.
A
Kisalföld
és
különösen
a
Rábaköz
gazdag
viseletének
bemutatására
a
kiállításban
sajnos
nem
kínálkozott
lehetőség,
de
kárpótoljon
bennünket
az
itt
elhelyezett
néhány
fotó.
Guzsaly
Mángorló
Kékfestő
Viselet
Vissza
Tovább
Főoldal
Néprajzi
emlékeink
5.
A
használati
tárgyak
kevésbé
díszített,
de
a
mai
ember
számára
rendkívül
érdekes
darabjai
a
földműveléshez
és
az
állattartáshoz
használt
munkaeszközök.
A
mindennapi
kenyér
megteremtéséhez
voltak
szükségesek
a
következő
kiállítóhelység
sarkában
elhelyezett
tárgyak.
Figyelmet
érdemel
a
vaspapucsos
favázas
eke,
amellyel
egykor
a
földet
szántották,
vagy
a
fekete
vizeskorsó,
melyre
az
aratók
karcolták
fel
nevük
kezdőbetűjét.
Azért
itt
is
találhatunk
cifrán
faragott
és
festéssel
díszített
holmit.
Ilyen
a
falon
látható
tükrös
járom,
amit
a
szekér,
vagy
az
eke
húzásához
igába
fogott
tehenek
számára
készítettek.
A
felszántott,
majd
bevetett
földet
vesszőboronával
simították
el.
A
sarlóval,
vagy
kaszával
levágott
gabona
kalászából
a
cséphadaróval
verték
ki
a
magot.
Ez
az
egyszerű,
hosszú
nyélből
és
a
bőrszíjakkal
hozzáfogatott
rövidebb
fadarabból
álló
szerszám
veszélyes
fegyver
is
lehetett.
A
pásztorok
munkájához
nélkülözhetetlen
eszközöket
láthatjuk
az
átellenben
álló
üveges
szekrényben.
Szépen
faragott
kampósbottal
járt
a
juhász,
ki
a
birkákat
vigyázta.
Ólmozott,
fanyelű,
bőrből
font
karikás
ostort
használt
a
csikós
a
lovak,
és
a
gulyás
a
tehenek
terelésére.
A
kanász
pedig
fokossal,
vagy
kisbaltával
sétálgatott
a
disznók
és
malacok
után.
Mindennapi
eszközeiket,
mint
a
tükörtartót,
borotvatokot,
vagy
pipaszárat
ugyancsak
ékesre
faragták.
Pásztor
Gazdálkodás
Vissza
Tovább
Főoldal
Néprajzi
emlékeink
6.
A
földművesek
termelte
gabonából
készült
kenyér
és
a
pásztorok
állatainak
húsa
mellé
szívesen
ittak
–
és
isznak
ma
is
–
bort
az
emberek.
Ám
míg
a
szőlőből
jó
bor
lesz,
sokat
kell
dolgozni
vele.
E
munka
eszközei
a
metszőkések,
melyekkel
a
szőlővessző
hajtásait
és
szüretkor
az
érett
fürtöket
levágják.
A
szőlő
levét
egykoron
olyan
eszközökkel
sajtolták,
mint
az
a
kiállításban
is
látható,
szépen
kifaragott
hatalmas
prés,
melyet
a
kajárpéci
gazdák
készíttettek
maguknak.
A
kicsorgó
mustot
azután
hordókban
érlelték
borrá,
melyhez
a
kádár
készítette
a
vasabronccsal
összefogott
fahordókat.
Ötven-hatvan
évvel
ezelőtt
még
nap
mint
nap
használta
–
a
prés
mögötti
sarokban
látható
–
gyönyörű
szerszámait
Rack
Kálmán
győri
kádármester,
kinek
kiállításban
is
látható
cégére
egykor
egy
ház
falán
hirdette,
hogy
itt
hordókat,
kádakat
készítenek.
Mivel
a
bor
sok
munkával
készült,
ezért
értékes
volt.
Nem
csoda
hát,
ha
a
tárolására
készült
hordókat
is
szépen
díszítették.
A
Kisalföld
vizekben
mindig
bővelkedett.
Folyói,
kisebb
tavai
és
a
patakok
bőven
kínáltak
élelmet
az
itt
élő
embereknek.
Persze
a
bennük
rejlő
halat
ki
is
kellett
fogni,
amihez
ugyancsak
szerszámok
kellettek.
Hálók,
horgok,
ladikok
és
még
sok
más
eszköz,
mely
a
vizek
kincseinek
megszerzéséhez
egykor
nélkülözhetetlen
volt,
ma
már
csak
itt
látható
a
múzeumban.
Halászat
Borászat
Vissza
Tovább
Főoldal
A
múzeum
kiállításának
néprajzi
része
a
vidéki
lakosság
házainak
bemutatásával
kezdődik.
A
19.
századig
az
elemi
építészet
jellemezte
az
itt
épült
házakat
is,
mi
szerint
azok
a
közvetlen
környezetben
található
természetes
anyagokból
épültek.
Falaik
földből,
tetejük
fából,
ennek
borítása
pedig
hosszúszárú
növényekből
–
mint
a
gabona,
vagy
a
nád
–
készülhetett.
A
kezdetben
csak
egy
lakószobából
és
egy
konyhából
álló
(kétsejtű)
házakhoz
építhettek
hozzá
még
egy
szobát,
esetleg
kamrát,
és
istállót
vagy
ólakat
az
állatok
számára.
Így
keletkeztek
a
Kisalföldre
oly
jellemző
úgynevezett
„hosszúházak”
,
melyekben
olykor
több
család
is
lakhatott.
NÉPRAJZI
EMLÉKEINK
-
“HOSSZÚHÁZAK”
Vissza
Tovább
Főoldal
Az
ilyen
épületeknek
vidékünkön
sokáig
megmaradt
egy
érdekes
eleme,
az
ágasfa
.
Ez
a
ház
utcára
néző
fala
előtt
állt
és
a
tetőgerinc
gerendáját
tartotta
–
tehermentesítve
ezzel
az
épület
oldalfalait.
E
fontos
szerepe
miatt
gyakran
díszítették.
NÉPRAJZI
EMLÉKEINK
-
ÁGASFA
Vissza
Tovább
Főoldal
Számunkra
azért
is
érdekes,
mert
honfoglaló
őseink
már
ismerték
ezt
a
megoldást,
és
földbe
vájt
veremházaik
tetejét
ugyan
így
építették
meg.
NÉPRAJZI
EMLÉKEINK
-
VEREMHÁZAK
Vissza
Tovább
Főoldal
Persze
a
divat
az
óta
sokszor
változott.
A
nagy
művészettörténeti
stílusok
nyomot
hagytak
a
népi
lakóházakon
is,
így
más
elrendezésű
épületekkel
és
házhomlokzatokkal
is
találkozhatunk.
NÉPRJAZI
EMLÉKEINK
-
MÁS
ÉPÜLETEK
Vissza
Tovább
Főoldal
E
házakba
lépve
először
a
konyha
tárul
elénk.
Ennek
közepén
állt
a
kemence,
ami
egy
olyan
tűzhely
volt,
melynek
belsejében
és
tetején
is
tüzet
rakhattak.
NÉPRJAZI
EMLÉKEINK
-
A
KONYHA
Vissza
Tovább
Főoldal
A
sütéshez,
főzéshez
ekkor
még
nem
használtak
fém
edényeket.
Agyagból
égetett
cserép
volt
a
fazék,
a
tányér
és
lába
volt
még
a
lábasnak.
Ezeket
mesterember,
a
fazekas
készítette.
NÉPRJAZI
EMLÉKEINK
-
KERÁMIA
Vissza
Tovább
Főoldal
Fából
kifaragott
és
kukorica
leveléből,
vagy
gabona
szárából
font
konyhai
tároló
eszközöket
is
használtak.
Mindezekből
láthatunk
néhányat
a
konyhával
szembeni
üveges
tárlószekrényben
is.
Az
ablakok
előtt
álló
hatalmas
lábost
és
fazekat
viszont
soha
nem
használták
a
konyhában.
Ezek
egy
ipari
kiállításon
reklámozták
a
győri
fazekasok
ügyességét.
NÉPRJAZI
EMLÉKEINK
-
FA,
VESSZŐ
Vissza
Tovább
Főoldal
Ahogy
régen,
úgy
itt
a
kiállításban
is,
a
konyha
után
a
szobába
léphetünk.
Első-
vagy
tisztaszobának
nevezték
ezt
a
helységet,
melyet
hétköznap
csak
ritkán
nyitottak
ki.
E
korábban
szakrális
és
profán
részekre
osztott
térben
az
ott
lakók
társadalmi
rangját
reprezentáló
színesre
festett,
virágokkal
díszített
bútorokat
és
pirossal
gazdagon
szövött
vagy
hímzett
textíliákat
láthatunk.
NÉPRJAZI
EMLÉKEINK
-
A
SZOBA
Vissza
Tovább
Főoldal
A
szoba
mennyezetét
is
felírással
díszített
mestergerenda
tartja,
melyek
közül
hazánkban
a
legszebbeket
épp
itt
a
Kisalföldön
faragták.
NÉPRJAZI
EMLÉKEINK
-
GERENDA
Vissza
Tovább
Főoldal
E
sok
pompás
tárgy
azoknak
a
vendégeknek
készült,
akiket
ünnepnapokon
itt
fogadhattak
a
háziak.
Számunkra
talán
szokatlan,
de
egy
időben
ezen
a
vidéken
kedvelték
az
itt
is
látható
elfüggönyözhető,
mennyezetes
ágyakat
.
NÉPRJAZI
EMLÉKEINK
-
ÁGY
Vissza
Tovább
Főoldal
A
kétajtós
szekrényt
ebben
a
szobában
hiába
keressük,
bár
cifrán
festett
változataik
divatosak
voltak
az
egész
Dunántúlon.
NÉPRJAZI
EMLÉKEINK
-
SZEKRÉNY
Vissza
Tovább
Főoldal
Az
ágy
mellett
álló
virágozott
fa
ládában
tárolták
az
értékesebb
ruhákat.
A
láda
általában
a
menyasszony
kelengyebútoraként
kerül
a
házba,
így
nem
csoda,
ha
díszítésére
különös
gondot
fordítanak.
E
tulipános
ládaként
is
ismert
tároló
bútorokkal
a
komáromi
asztalosok
látták
el
a
Győr
környéki
falvak
lakóit.
Ugyancsak
virágok
tarkítják
a
sarokpadot
és
a
hozzá
tartozó
szekrénykét,
a
tékát,
melybe
a
gyerek
elől
elzárandó
gyufát,
borotvát,
pálinkát,
stb.
értéket
tartottak.
NÉPRJAZI
EMLÉKEINK
-
LÁDA
Vissza
Tovább
Főoldal
A
szék
tán
a
legemberibb
bútorunk.
Sokféle
változatát
használták
már
a
régmúltban
is.
Egyszerű,
kukoricacsuhéval
befont
ülőkéjű,
lécvázas
székek
állhattak
a
konyhában,
de
a
ház
gazdája
már
az
előkelőbb
és
kényelmesebb
karosszékben
ülhetett.
A
deszkatámlás
székek
hátlapját
hegedűformájúra
faragták,
és
felületét
is
szépen
díszítették.
Ezek
a
székek
a
szobai
asztal
körül,
de
gyakran
a
felvetett
ágy
előtt
kifordítva
állottak,
hogy
mutathassák
díszes
támláikat.
NÉPRJAZI
EMLÉKEINK
-
SZÉK
Vissza
Tovább
Főoldal
A
tisztaszobában
található
textileket
szövéssel
és
varrással
díszítették.
A
rajtuk
megjelenő
figurák
közt
leggyakoribb
a
madár
és
a
virág.
Az
ágy
lepedőjének
hímzett
végét
szándékosan
nem
tűrték
be,
hogy
a
rajtalévő
mintákat
mindenki
láthassa.
Az
ilyen
hímzett
lepedővégekből
láthatunk
néhányat
a
szemközti
üveges
szekrényben.
NÉPRJAZI
EMLÉKEINK
-
TEXTIL