A 14. századi főúri palotákban már ismert volt a szemeskályha használata, a falvakban azonban csak jóval később terjedt el. Vidékünkön a 19. századtól vette át a kemencétől a szobák fűtésének szerepét. A cserépből készült kályhaszemek eleve nagyobb felületen adták le a hőt, de a tálakhoz hasonlóan korongozott kályhaszemeket kézzel szögletesre is formázták a fazekasok, hogy jobban illeszkedjenek egymáshoz, ezáltal hatékonyabban kihasználva a kályha felületét.

A kályhaszemekből kialakított, alul szögletes, felül hengeres építésű kályhákat magas meszelt lábazattal, fent pedig díszes pártázattal látták el. Ezt a típusú kályhát általában zöld színnel mázazták, és festés által nyert mintázatot – olykor csupán egy világosabb alapra felvitt folyatás formájában. A kívülről – például a konyhából – fűthető, zárt tűzterű tüzelőberendezések kialakulása hatással volt a népi lakáskultúrára is. A füstmentessé vált lakószobában már helyet kaphattak értékesebb bútorok és lakástextíliák is, így a berendezési tárgyak fokozatosan színesedni kezdtek, és díszesebbé váltak. A konyha felőli fűtés azért is nagyon hasznosnak bizonyult, mert a tüzelőnyílás előtti padkára kihúzott parázson főzhettek is.

XJM. IP.69.15.1.
Szemeskályha Nagybajcsról a 19. század második feléből (részlet a kályhatörténeti kiállításból).
Fotó: Tanai Csaba Taca

Megtekintés a virtuális kiállításban