Néprajz

————————–

Gyermekbútorok a paraszti háztartásban

A kisgyermekek számára régen is készítettek speciális bútordarabokat, melyek alkalmazkodtak testalkatukhoz és különleges gondozási igényeikhez. Ezeket általában környékbeli iparos vagy faragásban járatos falubeli készítette.

A Magyarországon elterjedt talpas bölcsőtípusnak szép példája ez a Mosonszentmiklóson 1873-ban készült darab, melyet a helyi bútordíszítési szokásokhoz híven festéssel díszítettek. Végére az F.  I. monogram betűi közé az IHS kezdőbetűket is felfestették, mivel Jézus görög nevének rövidítését olyan szimbólumnak tartották, mely megóvja a bölcsőben ringó gyermeket az ártó hatalmaktól. Ennek különösen az első napokban, megkeresztelése előtt látták szükségét. (XJM.N. 66.5.36. Fotó: Deim Péter)

A magasított lábú gyermekszék az asztalhoz ültetés megkönnyítésére, előkelő otthonokban jelent meg a 16. században, később pedig a parasztságnál is elterjedt. Ennek az 1920 körül készült tápi etetőszéknek a háttámláját életfára emlékeztető, áttört faragással díszítették. A ma is ismert változatokhoz hasonlóan, a kisgyermeket a kieséstől megóvó deszkalap egyben asztalkaként is szolgált számára. A készítő Gombás Sándortól több faragványt is őriz a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. (XJM.N. 82.1.16. Fotó: Deim Péter)

A családtagok közös étkezéseik során hagyományosan a gazdaságban betöltött szerepüknek megfelelő sorrendben kaptak enni. A még vagy már munkaképtelen gyermekeknek és időseknek hely sem jutott a családi asztalnál, ők általában félreülve, tányérjukat ölükben tartva fogyasztották el ebédjüket. A kisebb gyerekek számára, akik a tányért még nem tudták biztonságosan megtartani, ilyen kis padnál terítettek meg. A „macskapadként” is ismert, Nagybácsáról bekerült bútordarab teljes magassága mindössze 53 cm. (XJM.N. 94.5.3. Fotó: Tanai Csaba)

 Tanainé Városi Ágnes muzeológus