MUT_meghivo_220720

A MAGYAR ÜVEGMŰVÉSZEK TÁRSASÁGÁNAK KIÁLLÍTÁSA

 

Helyszín: Magyar Ispita | 9022 Nefelejcs köz 3.

A kiállítás megtekinthető 2022. szeptember 18-ig.

Nyitvatartási idő: kedd-vasárnap, 10-18 óra

A 2022 az üveg nemzetközi éve című kiállítás- és eseménysorozat keretében, a Magyar Üvegművészek Társasága (MÜT) és a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumegyüttműködésében született meg a Pillanatkép című tárlat, melynek helyszíne Győr egyik nevezetes, 18. századi műemléképülete, a Magyar Ispita.

A kiállításon 40 üvegművész alkotásai által ismerkedhet a közönség a kortárs üvegművészet múltjával, jelenével. Olyan alkotók munkáit is megtekinthetik, akik ma még ritkábban, ám a jövőben mind gyakrabban szerepelnek majd iparművészeti, design- vagy képzőművészeti kiállításokon.

A tárlat rendezőinek szándéka volt, hogy a múltat és a jelent reprezentáló, valamint az elkövetkező években kibontakozni látszó irányokat megmutató, jellemzően a 20. század utolsó harmadától máig tartó időszak alatt készített munkák által a hazai üvegművészet különféle műfajai (használati tárgyak, dísztárgyak, szobrászati alkotások, építészeti üvegek) közösen „álljanak” a látogatók elé. Egyes tárgyak, tárgycsoportok pontos lenyomatai annak is, hogy ma már mind gyakrabban tűnik el a határ a hagyományos iparművészet, a design és a képzőművészet között.

A kiállításon munkáikkal szereplő MÜT-tagok:

Balogh Eleonóra, Bánó Rita, Bartus Ágnes, Bicsár Vendel, Borkovics Péter, Bősze Eszter, Budai Zsolt János, Csala Zsuzsa, Darabos Anita, Deák Zsuzsanna, Dombi Lívia, Farkas Vajk, Fehér Hajnalka, Formanek Zsuzsa, Fűri Judit, Gonzales Gábor, Grünfelder Judit, Haba Erika, Hefter László, Hegyvári Bernadett, Hermann Katalin, Homoki Anikó, Imre Katalin, James Carcass, Kecskés Krisztina, Köblitz Birgit, László Kyra, Lendvai Péter Gergely, Mezősi Eszter, Nakada Melinda, Németh Hajnal Auróra, Smetana Ágnes, Soltész Melinda, S’őke Barbara, Szilágyi Csilla,Szőke Barbara, Válint Ingrid, Varga Gyöngyvér Amala, Vida Zsuzsa, Virág Hajnalka

 

———–

A programon kép/videofelvétel készülhet.
Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a RFMTM a felvételeket közösségimédia-felületein és honlapján felhasználja.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.