This website requires a browser which supports HTML5.
Some elements of this site will not work correctly until you upgrade your browser.
Az
épület
A
Gyűjtő
Kiállításvezető
Galéria
Ismeretanyag
Váczy
Péter
Gyűjtemény
Az
épület
A
Gyűjtő
Kiállításvezető
Galéria
Ismeretanyag
Váczy
Péter
Gyűjtemény
Az
épület
A
Gyűjtő
Kiállításvezető
Galéria
Ismeretanyag
Győr
belvárosának
nevezetes
épülete,
a
Magyar
Ispita
ad
otthont
a
Váczy
Péter
történészprofesszor
műgyűjteményéből
rendezett
állandó
kiállításnak.
Az
épülettől
nem
messze
található
Német
Ispitát
(Vörösmarty
utca)
az
1660-as
években
egy
osztrák
úriember
vásárolta
meg,
mely
ettől
fogva
kizárólag
német
származású
betegeknek
nyitott
kaput.
Szükségszerűvé
vált
tehát
egy
Magyar
Ispita
felépítése.
Olasz
hadmérnökökre
bízták
az
épület
kivitelezését,
akik
már
létező
tervek
alapján
dolgoztak.
(A
XVII.
századi
épületnek,
mely
a
későbbi
évszázadok
során
jelentősen
megváltozott,
valószínűleg
tehát
állt
Itáliában
legalább
egy
teljesen
hű
mása).
Érdekesség,
hogy
az
építkezés
során
a
hadmérnökök
két
XVI.
században
készült
mészkő
oszlopot
hozattak
a
győri
várból,
melyek
a
mai
napig
is
az
épület
nyugati
szárnyát
tartják.
Ezek
az
oszlopok
a
legrégibb
építőelemei
a
Magyar
Ispitának.
Az
1700-as
évek
első
harmadában
az
eredetileg
két
önálló,
földszintes,
reneszánsz
épületet
oszlopos
belső
udvarral
és
összekötő
folyosóval,
valamint
emeleti
traktussal
bővítették
ki.
Templomot
is
építettek
hozzá,
amit
1735-ben
Szent
Erzsébetnek
szenteltek.
Külső
homlokzatán,
az
emeleti
ablakok
közötti
félköríves
fülkében,
Szent
Flórián
és
Szent
József
szobra
látható.
1666-tól
egészen
az
I.
világháborúig
a
Széchenyi
György
püspök
által
létrehozott
alapítvány
szolgálta
az
épület
működést.
Amikor
a
betegeket
ellátó
alapítvány
1924-ben
csődbe
ment,
az
épületet
kiürítették.
1945-ig
üresen
állt.
1945-től
1994-ig
lakóházként
funkcionált,
a
magára
maradt,
egyedül
élő,
idős
győri
polgárok
otthonaként
szolgált.
Ez
idő
alatt
az
1960-as
évek
első
felében
esett
át
egy
nagyobb
felújításon,
ennek
során
került
Borsos
Miklós
Főnix
című,
carrarai
márványból
készült
szobra
is
a
belső
udvarba
(1963).
Borsos
a
madár
lábai
köré
eredetileg
láncot
szeretett
volna
formázni,
melyet
a
cenzúra
végül
nem
engedett.
Az
élet
iróniája,
hogy
a
felállítás
során
a
kutat
rosszul
kötötték
be,
amely
így
sohasem
működött,
ezzel
valamilyen
formán
mégis
Borsos
akarata
érvényesült.
Az
épületet
1994-ben
újjáépítették.
Kiállítótereiben
1995.
október
15-től
látható
Váczy
Péter
magángyűjteménye,
időszaki
kiállítótereiben
kortárs
képzőművészeti
kiállításokat
rendeznek.
Az
épület
A
Gyűjtő
Kiállításvezető
Galéria
Ismeretanyag
Győr
belvárosának
nevezetes
épülete,
a
Magyar
Ispita
ad
otthont
a
Váczy
Péter
történészprofesszor
műgyűjteményéből
rendezett
állandó
kiállításnak.
Az
épülettől
nem
messze
található
Német
Ispitát
(Vörösmarty
utca)
az
1660-as
években
egy
osztrák
úriember
vásárolta
meg,
mely
ettől
fogva
kizárólag
német
származású
betegeknek
nyitott
kaput.
Szükségszerűvé
vált
tehát
egy
Magyar
Ispita
felépítése.
Olasz
hadmérnökökre
bízták
az
épület
kivitelezését,
akik
már
létező
tervek
alapján
dolgoztak.
(A
XVII.
századi
épületnek,
mely
a
későbbi
évszázadok
során
jelentősen
megváltozott,
valószínűleg
tehát
állt
Itáliában
legalább
egy
teljesen
hű
mása).
Érdekesség,
hogy
az
építkezés
során
a
hadmérnökök
két
XVI.
században
készült
mészkő
oszlopot
hozattak
a
győri
várból,
melyek
a
mai
napig
is
az
épület
nyugati
szárnyát
tartják.
Ezek
az
oszlopok
a
legrégibb
építőelemei
a
Magyar
Ispitának.
Az
1700-as
évek
első
harmadában
az
eredetileg
két
önálló,
földszintes,
reneszánsz
épületet
oszlopos
belső
udvarral
és
összekötő
folyosóval,
valamint
emeleti
traktussal
bővítették
ki.
Templomot
is
építettek
hozzá,
amit
1735-ben
Szent
Erzsébetnek
szenteltek.
Külső
homlokzatán,
az
emeleti
ablakok
közötti
félköríves
fülkében,
Szent
Flórián
és
Szent
József
szobra
látható.
1666-tól
egészen
az
I.
világháborúig
a
Széchenyi
György
püspök
által
létrehozott
alapítvány
szolgálta
az
épület
működést.
Amikor
a
betegeket
ellátó
alapítvány
1924-ben
csődbe
ment,
az
épületet
kiürítették.
1945-ig
üresen
állt.
1945-től
1994-ig
lakóházként
funkcionált,
a
magára
maradt,
egyedül
élő,
idős
győri
polgárok
otthonaként
szolgált.
Ez
idő
alatt
az
1960-as
évek
első
felében
esett
át
egy
nagyobb
felújításon,
ennek
során
került
Borsos
Miklós
Főnix
című,
carrarai
márványból
készült
szobra
is
a
belső
udvarba
(1963).
Borsos
a
madár
lábai
köré
eredetileg
láncot
szeretett
volna
formázni,
melyet
a
cenzúra
végül
nem
engedett.
Az
élet
iróniája,
hogy
a
felállítás
során
a
kutat
rosszul
kötötték
be,
amely
így
sohasem
működött,
ezzel
valamilyen
formán
mégis
Borsos
akarata
érvényesült.
Az
épületet
1994-ben
újjáépítették.
Kiállítótereiben
1995.
október
15-től
látható
Váczy
Péter
magángyűjteménye,
időszaki
kiállítótereiben
kortárs
képzőművészeti
kiállításokat
rendeznek.
Az
épület
A
Gyűjtő
Kiállításvezető
Galéria
Ismeretanyag
Váczy
Péter
1904.
március
17-én,
a
Túroc
megyei
Ruttkán
született.
A
kassai
középiskola
befejezése
után
a
Budapesti
Egyetem
bölcsészkarán
bölcsészetet
és
történelmet,
valamint
művészettörténetet
tanult.
1928-ban
doktorált
magyar
művelődéstörténetből
és
történelmi
segédtudományokból.
Bölcsészetből
Bécsben
,
a
Magyar
Történeti
Intézetben
szerzett
doktori
kinevezést.
Ugyanitt
középkori
magyar
történelmi
kutatásokat
folytatott,
majd
ösztöndíjasként
hosszabb
időt
töltött
Rómában
és
Párizsban
is.
1929-től
a
Magyar
Nemzeti
Múzeum
Levéltári
Osztályán
dolgozott.
1937-ben
a
Budapesti
Tudományegyetem
magántanáraként
X-XII.
századi
nyugat-európai
történetet
tanított,
majd
a
középkori
egyetemes
történeti
tanszék
helyettes
tanára
lett.
Több,
azóta
is
használatos
főiskolai
történelemtankönyv
szerzője
(például
Hunok
Európában,
Magyar
Őstörténet).
1940-ben
a
Magyar
Tudományos
Akadémia
levelező
tagjává
választotta.
Időközben
a
Magyar
Pen
Klub
tagságát
is
elnyerte.
1949-ben
az
Akadémia
kizárta
tagjai
köréből.
Az
1950-es
évek
elején
betiltották
történeti
tárgyú
előadásait,
és
1968-ig
csak
művészettörténész
szakos
hallgatókat
oktathatott.
(Egy
anekdota
szerint,
amikor
egyik
óráján
jelezte
egy
diákja,
hogy
az
aktuális
témáról
Marxnak
nem
egyezik
a
véleménye
a
tanár
úr
által
mondottakkal,
Váczy
így
válaszolt:
„Ilyen
nevű
szakembert
nem
ismerek.”)
1989-ben
rehabitálták,
1990-ben
a
Magyar
Tudományos
Akadémia
rendes
tagjai
közé
választották.
1994.
szeptember
28-án
érte
a
halál,
alig
több
mint
két
héttel
a
gyűjtemény
megnyitása
előtt.
Egészen
az
utolsó
napokig
kitűnő
fizikai
és
szellemi
állapotnak
örvendett,
így
meg
tudta
csodálni
élete
munkáját,
a
gyűjteménye
darabjaival
már
korábban
berendezett
épületet.
Váczy
Péter
az
1930-as
évektől
kezdett
foglalkozni
képző-
és
iparművészeti
tárgyak
gyűjtésével.
Azt
hihetnénk,
rendkívül
gazdagnak
kellett
lennie,
hogy
ezeket
a
tárgyakat
össze
tudta
gyűjteni,
de
valójában
sokszor
–
ahogy
a
felesége
elmondta
–
egyenesen
a
lomok
közül
vagy
ószeresektől,
piacról
szerezte
be
a
felbecsülhetetlen
értékű
műtárgyakat.
A
pénz
helyett
tehát
legtöbbször
bámulatos
történelmi
tudását
hasznosította
a
mások
által
sokszor
értéktelennek
tartott
tárgyak
megszerzésekor.
Az
abban
az
időben
sajnálatos
módon
„divatos”
kastély
és
templomfosztogatások
is
közrejátszhattak,
amikor
egy-egy
műtárgy
utcai
árusnál
kötött
ki.
Váczy
Péter
a
legtöbb
gyűjteményébe
került
tárgyat
Magyarországon
szerezte
be.
Fanatikus,
kérlelhetetlen
gyűjtő
volt,
mely
abban
is
megnyilvánult,
hogy
amit
egyszer
megszerzett,
attól
soha
nem
szabadult,
a
legnehezebb
anyagi
helyzetben
sem
adott
túl
egyetlen
műtárgyán
sem.
Legtöbb
darabját
használati
eszköznek
tekintette,
házában
úgy
vették
tehát
körül
őt
gyűjteményének
darabjai,
mint
az
élő
történelem.
(Egy
anekdota
szerint
egyszer,
amikor
egy
antik
szekrényt
szeretett
volna
Kassáról
Magyarországra
hozni,
addig
nem
nyugodott,
míg
nem
talált
egy
műgyűjtő
tisztet
a
vámhivatalnál,
akihez
aztán
két
Bálint
Endre
képpel
állított
be…)
Mikor
élete
végét
járva
elhatározta,
hogy
gyűjteményének
állandó
kiállítási
helyet
keres,
több
város
is
versenyzett
a
kegyeiért.
Végül
a
képzőművészetért
rajongó
Kolozsváry
Ernő
tudta
„Győrbe
csábítani”
a
Váczy
Gyűjteményt.
Váczy
Péter
Budapesten
élt,
a
II.
kerületben,
Győrhöz
tehát
nem
kötötte
különösebben
semmi.
Az
idős
mesternek
elsősorban
a
Magyar
Ispita
épülete
tetszett
meg,
amikor
Győrt
választotta.
aaaa
Az
épület
A
Gyűjtő
Kiállításvezető
Galéria
Ismeretanyag
Váczy
Péter
1904.
március
17-én,
a
Túroc
megyei
Ruttkán
született.
A
kassai
középiskola
befejezése
után
a
Budapesti
Egyetem
bölcsészkarán
bölcsészetet
és
történelmet,
valamint
művészettörténetet
tanult.
1928-ban
doktorált
magyar
művelődéstörténetből
és
történelmi
segédtudományokból.
Bölcsészetből
Bécsben
,
a
Magyar
Történeti
Intézetben
szerzett
doktori
kinevezést.
Ugyanitt
középkori
magyar
történelmi
kutatásokat
folytatott,
majd
ösztöndíjasként
hosszabb
időt
töltött
Rómában
és
Párizsban
is.
1929-től
a
Magyar
Nemzeti
Múzeum
Levéltári
Osztályán
dolgozott.
1937-ben
a
Budapesti
Tudományegyetem
magántanáraként
X-XII.
századi
nyugat-európai
történetet
tanított,
majd
a
középkori
egyetemes
történeti
tanszék
helyettes
tanára
lett.
Több,
azóta
is
használatos
főiskolai
történelemtankönyv
szerzője
(például
Hunok
Európában,
Magyar
Őstörténet).
1940-ben
a
Magyar
Tudományos
Akadémia
levelező
tagjává
választotta.
Időközben
a
Magyar
Pen
Klub
tagságát
is
elnyerte.
1949-ben
az
Akadémia
kizárta
tagjai
köréből.
Az
1950-es
évek
elején
betiltották
történeti
tárgyú
előadásait,
és
1968-ig
csak
művészettörténész
szakos
hallgatókat
oktathatott.
(Egy
anekdota
szerint,
amikor
egyik
óráján
jelezte
egy
diákja,
hogy
az
aktuális
témáról
Marxnak
nem
egyezik
a
véleménye
a
tanár
úr
által
mondottakkal,
Váczy
így
válaszolt:
„Ilyen
nevű
szakembert
nem
ismerek.”)
1989-ben
rehabitálták,
1990-ben
a
Magyar
Tudományos
Akadémia
rendes
tagjai
közé
választották.
1994.
szeptember
28-án
érte
a
halál,
alig
több
mint
két
héttel
a
gyűjtemény
megnyitása
előtt.
Egészen
az
utolsó
napokig
kitűnő
fizikai
és
szellemi
állapotnak
örvendett,
így
meg
tudta
csodálni
élete
munkáját,
a
gyűjteménye
darabjaival
már
korábban
berendezett
épületet.
Váczy
Péter
az
1930-as
évektől
kezdett
foglalkozni
képző-
és
iparművészeti
tárgyak
gyűjtésével.
Azt
hihetnénk,
rendkívül
gazdagnak
kellett
lennie,
hogy
ezeket
a
tárgyakat
össze
tudta
gyűjteni,
de
valójában
sokszor
–
ahogy
a
felesége
elmondta
–
egyenesen
a
lomok
közül
vagy
ószeresektől,
piacról
szerezte
be
a
felbecsülhetetlen
értékű
műtárgyakat.
A
pénz
helyett
tehát
legtöbbször
bámulatos
történelmi
tudását
hasznosította
a
mások
által
sokszor
értéktelennek
tartott
tárgyak
megszerzésekor.
Az
abban
az
időben
sajnálatos
módon
„divatos”
kastély
és
templomfosztogatások
is
közrejátszhattak,
amikor
egy-egy
műtárgy
utcai
árusnál
kötött
ki.
Váczy
Péter
a
legtöbb
gyűjteményébe
került
tárgyat
Magyarországon
szerezte
be.
Fanatikus,
kérlelhetetlen
gyűjtő
volt,
mely
abban
is
megnyilvánult,
hogy
amit
egyszer
megszerzett,
attól
soha
nem
szabadult,
a
legnehezebb
anyagi
helyzetben
sem
adott
túl
egyetlen
műtárgyán
sem.
Legtöbb
darabját
használati
eszköznek
tekintette,
házában
úgy
vették
tehát
körül
őt
gyűjteményének
darabjai,
mint
az
élő
történelem.
(Egy
anekdota
szerint
egyszer,
amikor
egy
antik
szekrényt
szeretett
volna
Kassáról
Magyarországra
hozni,
addig
nem
nyugodott,
míg
nem
talált
egy
műgyűjtő
tisztet
a
vámhivatalnál,
akihez
aztán
két
Bálint
Endre
képpel
állított
be…)
Mikor
élete
végét
járva
elhatározta,
hogy
gyűjteményének
állandó
kiállítási
helyet
keres,
több
város
is
versenyzett
a
kegyeiért.
Végül
a
képzőművészetért
rajongó
Kolozsváry
Ernő
tudta
„Győrbe
csábítani”
a
Váczy
Gyűjteményt.
Váczy
Péter
Budapesten
élt,
a
II.
kerületben,
Győrhöz
tehát
nem
kötötte
különösebben
semmi.
Az
idős
mesternek
elsősorban
a
Magyar
Ispita
épülete
tetszett
meg,
amikor
Győrt
választotta.
Az
épület
A
Gyűjtő
Kiállításvezető
Galéria
Ismeretanyag
Földszint
1.
terem
A
két
helyiségből
álló
első
termet
a
tervezők
úgy
alakították
ki,
hogy
a
látogató
egy
gazdag
XVIII.
századi
kereskedő
vagy
polgárember
barokk
házában
érezze
magát.
Külső
része
egy
korabeli
szoba,
belső
tere
a
nappalinak
vagy
hallnak
felel
meg.
A
tereket
többnyire
barokk,
illetve
rokokó
korból
származó
tárgyak
díszítik.
Pompa,
gazdagság,
légiesség
jellemzik
a
hangulatot.
Itt
található
a
gyűjtemény
legfiatalabb
darabja,
egy
empire
stílusú
óra
a
XIX.
század
elejéről.
Az
empire
stílus
Napóleon
korában
terjedt
el,
a
görög-római,
azaz
antik,
és
a
korabeli
barokk
díszítettség
keveredése
jellemzi.
Több
tükör
is
található
a
falakon,
melyeken
könnyedén
megfigyelhető,
hogyan
válik
el
a
barokk
korban
a
funkció
a
dísztől.
A
szoba
közepén
egy
XIX.
századi,
kézi
csomózású
perzsaszőnyeg
található.
Érdekessége,
hogy
a
minták
az
araboknál
is
megfigyelhető
életfa
motívumokat
tartalmazzák.
A
falon
található
egyik
kép
egy
vicekapitányt
ábrázol.
A
„vicekapitány”
helyettes
kapitányt
jelent,
mely
a
latin
„vice”
szóból
ered.
(Ebből
származik
a
„vice
versa”
kifejezésünk
is,
amit
gyakran
helytelenül
„vica
versának”
használunk.)
A
terem
végén
több
porcelántárgyat
is
láthatunk:
egy
szekrényen
egy
XVIII.
századi
kínai
gyümölcsös
tál,
illetve
egy
kézmosó
tál
foglal
helyet,
melyekkel
szemközt,
egy
vitrinben,
ugyanabban
az
időben
készült
európai
porcelánokat,
ún.
delfti
fajanszokat
találunk.
Ízelítőt
kapunk
tehát
abból,
hogyan
próbálták
az
európaiak
kezdetben
lemásolni
a
Kínából
érkező
porcelánokat.
Sokáig
nem
derült
fény
a
porcelán
titkára,
mígnem
egy
bizonyos
Johann
Friedrich
Böttger
nevű
német
alkimista
1706-ban
rájött
az
összetevőkre,
és
azonosította
a
porcelán
fő
alapanyagát,
a
kaolint.
Nem
csak
technikában,
hanem
díszítésben
is
utánozták
a
keletieket,
azaz
ebben
az
időben
még
nem
létezett
önálló
európai
porcelánfestés
sem.
Az
ún.
hallba
lépve
a
falon
egy
kedves,
fehér
alapú,
piros
díszítésű
imari
porcelánt
találunk,
melyen
jól
megfigyelhetőek
a
japán
porcelánfestés
motívumai.
A
„nappali”
egyik
oldalán
festett
velencei
székeket,
velük
szemben
francia
karosszékeket
találunk.
A
szemlélőnek
feltűnhet
az
ülőalkalmatosságok
alacsony
súlypontja:
ennek
oka,
hogy
a
korabeli
emberek
átlag
magassága
160-170
cm
volt.
Ebben
az
időben
már
nem
szalmával,
hanem
tollal
tömték
ki
a
kárpitot,
a
gazdagabb
házaknál
pedig
a
szövetre
varrás
helyett
már
hímezték
a
díszítést.
A
francia
karosszékek
érdekessége
–
melyek
valószínűleg
nem
eredeti
huzatúak
–,
hogy
XIV.
Lajos,
a
napkirály
utáni
időkből
származnak:
ekkor
hozták
az
ún.
„fényűzés
elleni
törvényt”,
mely
alapján
pontosan
meghatározták,
mennyire
lehetnek
díszesek
a
tárgyak,
a
takarékosság
jegyében.
A
padlón
egy
újabb
perzsaszőnyeget
találunk,
mely
a
másik
helyiségbelivel
eltérően
faliszőnyeg.
Sajnos
eredeti
funkcióját
már
nem
töltheti
be,
az
idős
anyag
a
falon
függve
nem
bírná
el
saját
súlyát.
A
falakon
magyar
templomokból
származó
fali
szobrok
láthatók,
melyek
a
már
említett
templomfosztogatás
következtében
kerülhettek
el
a
szent
helyekről.
A
hall
nyugati
sarkában
egy
ún.
pocakos
komód
helyezkedik
el.
Jellegzetessége,
hogy
ebben
az
időben
kezdték
a
bútorkészítő
mesterek
tökélyre
fejleszteni
az
ún.
gőz
fölötti
hajlítás
technikáját.
(Bár
a
barokk
mesterek
először
úgy
hitték,
a
módszert
ők
találták
fel,
csalódniuk
kellett,
amikor
görög
és
egyiptomi
ásatások
megcáfolták
ezt,
és
képek,
illetve
eredeti
tárgyak
(pl.
hajlított
lábú
székek)
által
is
bizonyítottá
vált,
miszerint
már
az
ókorban
ismerték
a
gőz
fölötti
hajlítás
módszerét.)
A
pocakos
komódon
megfigyelhetjük
az
ún.
szalagberakás
technikát
is:
a
bútor
felületére
kis
alakúra
vágott
fakockákat
ragasztanak,
melyek
így
jellegzetes
díszítést
kölcsönöznek
a
műtárgynak.
Jellemzően
a
sötétebb
színű
elemek
kerülnek
a
szélekre,
mely
módszer
praktikussági
okokat
is
szolgál,
hiszen
az
anyag
szélei
mindig
hamarabb
koszolódnak.
2.
terem
Közvetlenül
a
bejárat
közelében
két
vitrin
helyezkedik
el,
melyek
közül
az
egyikben
XVIII.
századi
európai,
a
másikban
kínai
használati
tárgyakat
láthatunk.
Jól
szolgálja
mindez
a
két
korabeli
kultúra
összehasonlítását.
Az
egyik
legizgalmasabb
kínai
darab
a
körülbelül
35
kilót
nyomó
Fo
kutya
,
mely
a
taoizmus
egyik
legjellemzőbb
figurája.
A
figura
igazából
nem
kutya,
hanem
oroszlán.
Az
őrző
szerepét
betöltő
állat
a
mai
napig
kedvelt
dísze
a
kínai
középületek
főbejáratának.
Éppúgy
megtalálni
a
pekingi
Tiltott
Város
palotájának
őrzőjeként,
mint
a
fontosabb
középületek
(múzeumok,
egyetemek,
államigazgatási
intézmények
vagy
nagyobb
áruházak)
tekintélyt
és
előkelőséget
árasztó
büszkeségeként.
Kisebb
változatai
közkedvelt
dísztárgyai
a
kínai
otthonoknak.
A
bronzból,
jádéből
vagy
kőből
készült
oroszlánok
gyakran
praktikus
használati
tárgyak,
pl.
íróasztalon
papírnehezékek
vagy
polcokon
könyvtámaszok.
A
bejárattól
kissé
beljebb
egy
furnérozott,
három
részes,
emeletes,
olasz
írószekrényt
láthatunk.
A
nagyobb
tároló
rész
mellett
ruhás
részt
és
írórészt
is
tartalmaz
a
bútordarab.
Tetején
3
korona
található,
mely
feltehetően
bárói
családi
tulajdonra
utal.
Az
üvegen
homokfúvásos
technikával
kialakított
alakok
láthatók.
Az
írószekrény
mellett
egy
eredeti
tonet
szék
áll.
A
tonet
székek
alkotójukról,
Michael
Thonetről
kapták
a
nevüket,
aki
a
XIX.
század
első
felében
élt.
A
formaművészet
előfutárának
is
számító
német
mester
a
fa
hajlításának
gondolatával
1830-tól
kezdett
foglalkozni,
technikáját
pedig
olyan
magas
szintre
fejlesztette,
hogy
1842
júliusában
megkapta
a
jogot
a
bécsi
császári
udvari
kamarától
a
hajlított
bútorok
gyártására.
A
tonet
szék
mellett
egy,
minden
valószínűség
szerint
korabeli
etetőszéket
láthatunk.
Az
írószekrénnyel
szemközt
300
éves
holland
és
osztrák
nádazott
diófa
bútorokat
találunk.
Ha
feltekintünk
a
plafonra,
abroncsos
csillárokat
vehetünk
észre,
melyek
a
kor
legegyszerűbb
világítóeszközeinek
számítottak.
A
nádbútorok
fölötti
kép
József
és
Putifárné
bibliai
jelenetét
ábrázolja.
A
Krisztus
előtt
1500
körüli
mítosz
szerint
Józsefet
testvérei
eladták
rabszolgának,
mert
apjuk
őt
szerette
a
legjobban.
József
az
egyiptomi
fáraó
udvarába,
az
ifjú
Putifár
testőrparancsnok
házába
került.
Putifárné
szemet
vetett
Józsefre,
de
amikor
nem
sikerült
ágyába
csábítania,
bosszúból
erőszakoskodással
vádolta
meg.
Józsefet
életfogytiglani
raboskodásra
ítélték.
Az
okos,
álomfejtésben
különösen
tehetséges
fiút,
aki
megfejtette
a
fáraó
7
bő
és
7
szűk
esztendőről
szóló
álmát,
a
fáraó
kiszabadította,
és
kormányzónak
nevezte
ki.
A
nádbútorok
melletti
falon,
egy
kis
asztalkán
egy
Flóra
szobrot
csodálhatunk
meg.
Flóra,
aki
a
római
mitológiában
a
virágok
és
a
tavasz
istennője,
egyike
volt
a
jó
néhány
termékenységet
képviselő
istennőknek,
aki
különösen
a
tavasz
érkeztével
kapta
meg
az
őt
megillető
figyelmet.
Az
antik
korban
azonban
nem
örvendett
igazán
nagy
kultusznak.
Jelentősebbé
a
klasszicizmus
idején
vált,
amikor
az
ókori
tudományokban
elmélyült
kutatók
felfedezték
maguknak.
Görög
megfelelője
Khlórisz.
Flóra
nimfaként
született,
akibe
beleszeretett
a
nyugati
szél
istene,
Zephir,
vagy
Favonius
(görögül
Zephürosz).
Zephirrel
kötött
házassága
után
vált
Florává,
a
tavasz
istennőjévé.
Ünnepét,
a
Floraliát,
mely
hagyományosan
áprilisban
vagy
május
elején
került
megrendezésre,
és
az
élet
ciklusának
megújulását
szimbolizálta,
tánccal,
virágokkal
ünnepelték.
A
növényekkel
való
kapcsolata
révén
a
növényvilág
tőle
kapta
a
flóra
nevet.
A
termet
elhagyva
egy
nyitott
kis
udvarba
érkezünk,
melyet
két,
már
említett,
1500-as
évekből
származó
mészkő
oszlop
tart.
Emelet
Az
emeletre
érkezve
előbb
egy
magasban
a
falba
mélyített
Mária
szobrot
fedezhetünk
fel,
mely
a
régen
itt
működő
kápolnának
állít
emléket.
A
szobor
nem
a
Váczy-hagyatékhoz
tartozik.
1.
szoba
Már
az
első
pillanatban
láthatjuk,
hogy
időben
visszafelé
haladunk
a
földszinti
tárgyakhoz
képest:
valahol
az
1500-1600-as
években
járunk.
A
bejárati
ajtó
mellett
a
falon
egy
kis
trébelt
tálat
fedezhetünk
fel.
A
trébelés
a
fémlemezek
hideg
domborítása,
kalapáccsal
és
üllővel
való
alakítása.
A
tál
alatt
hímzett
szék
áll,
melynek
kárpitját
Point
de
Hongrie
,
vagyis
magyar
öltési
stílusban
díszítették.
(öltési
mód)
A
bejárattól
jobbra
elhelyezkedő
első
szekrény
egy
csavart
oszlopokkal
ellátott,
kolosszeum
stílusban
kivitelezett
kétajtós
bútordarab.
A
kiállítást
tervezőknek
statikailag
ehhez
a
300-400
kilós
darabhoz
kellett
a
tárlatot
tervezniük.
A
tölgyfából
készült
magyar
bútor
eredetileg
valószínűleg
reneszánsz
szekrény
volt.
Mivel
élőfából
készült,
könnyen
lehetett
alakítani,
amit
a
divat
szerint
később
meg
is
tettek,
így
nyerte
el
mai
alakját,
melyen
a
barokk
ízlés
jellegzetes
vonásai
láthatók.
A
szekrény
10
darabra
szedhető
szét,
így,
ha
kellett,
viszonylag
könnyen
mozgathatták.
Ugyanazon
az
oldalon
találhatjuk
a
gyűjtemény
legimpozánsabb
darabját,
egy
ugyancsak
kolosszeum
stílusban
épült,
felvidékről
származó,
feketére
pácolt,
dió
Kabinetszekrényt
.
A
kabinetszekrény
alapvetően
művészien
kiképzett,
asztalmagasságú
lábakon
álló,
sokfiókos
kis
díszszekrény.
Az
itt
látható
darab
különlegessége,
hogy
mérete
jóval
nagyobb
az
átlagosnál.
A
kabinetszekrény,
mely
sok
kis
titkos
rekeszével
a
páncélszekrény
elődjének
tekinthető,
a
bútoripar
elhalt
ága.
Ennek
a
spanyol
eredetű,
pompát
kedvelő
szekrénytípusnak
nem
kedvezett
a
polgári
világ
előretörése.
Az
itt
látható
Kabinetszekrény
értéke
több
10
millió
forint.
Egyetlen
mester
munkája,
8-10
évig
készült.
Belsejében
igazi
velencei
üveget
láthatunk,
mely
a
kor
legdrágább
üvege
volt.
(A
velencei
üveggyártás
a
XVI.
században
élte
fénykorát.
Központja
a
várostól
másfél
kilométerre
északra
elterülő
Murano,
ahol
az
1290-es
évektől
folyt
az
üveggyártás.)
A
bejárattal
szemközti
vitrinben
XVI-XVII.
századi
használati
tárgyakat
találunk.
Egyik
itt
látható
különös
tárgy
az
a
szarvas
alakos
gyertyatartó,
mely
a
csodaszarvas
mítoszához
nyúlik
vissza.
Érdekes,
hogy
az
egyház
még
ezekben
az
időkben
sem
tudta
teljesen
kiirtani
a
pogány
mítoszt.
A
bal
oldali
fal
mellett
a
Pethő
család
egyik
XVIII.
századi
szekrényét
találjuk.
A
két
részes
bútordarab
(akasztós
és
polcos)
a
család
társadalmi
rangjáról
is
árulkodik.
Minél
magasabb
rangú
volt
valaki,
annál
több
polcos
szekrénybe
pakolhatta
a
ruháit.
Ennek
a
szekrénynek
a
3
polca
feltehetően
grófi
címet
jelentett.
A
szekrény
melletti
falon
egy
kisgyermek
epitáfiumát,
sírversét
láthatjuk.
A
teremben
áll
még
egy
két
ajtós,
XVIII.
századi
díszes
szekrény,
melyen
már
látszik,
hogy
félig-meddig
tömegtermékről
van
szó.
Nem
olyan
egyedi,
mint
a
terem
előző
darabjai,
kialakítása
sok
sablonelemet
tartalmaz.
2.
terem
A
terem
ajtó
felőli
falán
mindjárt
a
gyűjtemény
egyik
talányát,
egy
Sienai
Magdolnát
láthatunk.
Az
eredetileg
XV.
századinak
gondolt
képen
erőteljesen
látszik
a
bizánci
hatás,
mely
nem
jött
ki
a
divatból,
hiába
vették
körül
itáliai
(reneszánsz
kori)
hatások
a
várost.
(A
bizánci
stílus
jellegzetessége,
hogy
a
festett
jelenetek
szimmetrikusak,
a
háttér
aranyozott,
az
alakok
pszichikailag
elmélyültek.)
A
képről
szakértő
derítette
ki
2012-ben,
hogy
valójában
egy
XIX.
századi
másolat,
melynek
eredetije
Itáliában
található.
Klasszikus
példája
annak,
hogy
a
gyűjtő
is
tud
tévedni.
(A
délkeleti
fal
mentén
található
vitrinben
elhelyezett
csengőről
maga
a
gyűjtő
állapította
meg,
hogy
nem
eredeti,
miután
megvette.
A
XVII.
század
helyett
a
XIX.
században
készült.)
A
falakon
találhatunk
még
egy
impozáns
Kerub
párt
,
egy
Firenzéből
származó,
XIX.
századi
Adoráló
angyalpárt
(adorál:
imád,
hódol
vkinek),
illetve
itt
helyezkedik
el
az
Achilles
átadja
Pompeius
fejét
Julius
Cézárnak
című
kép
is.
Utóbbin
Pompeius
hadvezér
levágott
fejét
láthatjuk,
amint
azt
a
csodálatos
félisten,
Achilleus
átnyújtja
Július
Cézárnak.
Lehetséges
ugyanakkor,
hogy
Dávid
és
Góliát
alakja
is
megbújik
a
képen,
hisz
az
átadott
fej
rendkívül
nagyméretű,
az
átadó
alak
pedig
kicsi.
Ezekben
az
időben
sokszor
tették
az
alkotásokat
mitológiai
értelemben
többértelművé.
Ugyancsak
a
bejárat
mellett
helyezkedik
el
egy
nagy
Kelengyeláda
is.
A
kelengyeláda
a
bútorok
alapját
képviseli,
éppen
úgy
lehetett
használni
asztalnak,
mint
akár
ágynak.
A
szegény
embereknek
még
a
bútorkészítés
fejlettebb
időszakában
is
sokszor
ennyi
jutott
a
szobáikba.
Érdemes
megfigyelni,
hogy
a
terem
majdnem
mindegyik
bútorának
valamilyen
állatlába
van.
Az
itt
található
legimpozánsabb
darab
talán
a
tér
közepén
elhelyezkedő
kihúzható,
bővíthető
Kerekasztal
.
Már
a
középkorban
is
rájöttek,
hogy
a
kerek
asztalok
köré
jobban
elférnek
az
emberek,
ezért
praktikusak,
ugyanakkor
nem
lehet
elmenni
a
bútor
mellett
anélkül,
hogy
az
Artúr
mondakör
eszünkbe
ne
jusson.
Artúr
király
azért
ácsoltatott
kerekasztalt,
hogy
lovagjai
mellett
vacsorázva
ne
érezhesse
senki
magasabb
rendűnek
a
királyt,
aki
egyenrangúként
kíván
asztalhoz
ülni
lovagjaival.
Az
angol
winchesteri
kastélyban
őriznek
egy
hatalmas
faasztalt,
amiről
a
hagyomány
azt
tartja,
hogy
Artúr
királyé.
Átmérője
öt
és
fél
méter.
Ez
az
asztal
1230-1300
között
készült.
1522-ben
átfestették,
ekkor
közepére
a
Tudor-rózsa
motívum
került.
A
mondakörre
való
asszociációt
erősíti
az
az
itáliai,
bársony
kárpitozású,
trónra
emlékeztető
szék,
melyet
közvetlenül
a
Kerekasztal
mellett
találunk.
Finom
megmunkálású
karfáin
sajnos
már
látni
lehet
a
szúkat
jelző
apró
lyukakat,
melyek
az
enyészet
jelei.
A
belső
terem
bejárati
ajtótól
távolabbi
fala
melletti
vitrinben
számos
kora
középkori,
vagy
még
annál
is
idősebb
leletre
bukkanunk.
Találunk
itt
fibula-töredéket
(tűs
ruhakapocs)
a
III.
századból,
volutás
és
firma
mécseseket
,
tanagra
figurákat
.
Utóbbi,
ógörög
alkotások
az
i.e.
IV-III.
századból
származnak.
A
gyűjtemény
egyik
impozáns
darabja
is
itt
található:
egy
kínai
sírőrző
katona
a
VII.
századi
Tang
dinasztia
korából.
Jobb
kezében
eredetileg
lélekölő
tőrt
tartott,
feladata
gazdája
védelmezése
a
túlvilágon.
A
kijárati
ajtó
melletti
falon
találjuk
az
Iphigénia
feláldozása
című
XVII.
századi
festményt,
melynek
története
természetesen
a
görög
mitológiából
táplálkozik.
Az
ajtó
másik
oldalán
egy
1550-es
évekből
származó,
fából
faragott
szoborcsoport
helyezkedik
el,
melynek
címe
A
gyermek
jézus
imádása.
Az
egy
tömbből
faragott,
német
alkotás
különlegessége
a
perspektívikus
ábrázolás,
mely
ebben
az
időben
még
igencsak
ritkaságszámba
ment.
3.
terem
Ahogy
a
szobába
belépünk,
rögtön
egy
Mátyás
király
korabeli
miseruha
vonja
magára
a
figyelmet.
Az
1480
körül
használt,
aranyozott,
applikálással
készült
darabnak
ma
már
csak
a
hátoldala
látható.
Szélei
aranyszállal
szőttek.
Vele
szemközt
ugyancsak
vitrinbe
zárt,
bársony
töredékeket
találunk.
A
három
cizellált,
sálszerű
anyagot
elsősorban
bútortakarónak
használhatták.
A
legalsó
polcon
egy
indiai
darabot
tekinthetünk
meg,
mely
katonákat
ábrázol.
A
keleti
művészet
sajátja,
hogy
soha
nem
ábrázolták
az
emberi
arcot,
hiszen
az
isten
által
teremtett
legtökéletesebb
művet
nem
lehet
utánozni.
Ez
figyelhető
meg
a
szoba
közepén
elhelyezkedő
török
szőnyegen
is.
A
falon
Sebastian
Bourdon
(1616-1671),
francia
udvari
festő
Nagy
szent
család
című
képe
látható.
Az
utolsó
szobában
helyezkedik
el
a
gyűjtemény
egyik
legérdekesebb
darabja,
egy
körülbelül
500
éves
íróláda
is.
Ezen
az
elefántcsont
berakásos
kereskedő
ládán,
mely
a
mai
aktatáska
elődje,
kizárólag
arab
(mór)
díszítéseket
csodálhatunk
meg,
így
feltételezhető,
hogy
európai
mesterek
soha
nem
dolgoztak
a
kivitelezésén.
A
gyűjtemény
kedves
darabja
a
kijárat
mellett
elhelyezett
XVII.
századi
angol
könyvtári
létraszék
.
A
létraszékek
Anglián
kívül
mindig
is
ritkaságnak
számítottak.
Az
épület
A
Gyűjtő
Kiállításvezető
Galéria
Ismeretanyag
Földszint
1.
terem
A
két
helyiségből
álló
első
termet
a
tervezők
úgy
alakították
ki,
hogy
a
látogató
egy
gazdag
XVIII.
századi
kereskedő
vagy
polgárember
barokk
házában
érezze
magát.
Külső
része
egy
korabeli
szoba,
belső
tere
a
nappalinak
vagy
hallnak
felel
meg.
A
tereket
többnyire
barokk,
illetve
rokokó
korból
származó
tárgyak
díszítik.
Pompa,
gazdagság,
légiesség
jellemzik
a
hangulatot.
Itt
található
a
gyűjtemény
legfiatalabb
darabja,
egy
empire
stílusú
óra
a
XIX.
század
elejéről.
Az
empire
stílus
Napóleon
korában
terjedt
el,
a
görög-római,
azaz
antik,
és
a
korabeli
barokk
díszítettség
keveredése
jellemzi.
Több
tükör
is
található
a
falakon,
melyeken
könnyedén
megfigyelhető,
hogyan
válik
el
a
barokk
korban
a
funkció
a
dísztől.
A
szoba
közepén
egy
XIX.
századi,
kézi
csomózású
perzsaszőnyeg
található.
Érdekessége,
hogy
a
minták
az
araboknál
is
megfigyelhető
életfa
motívumokat
tartalmazzák.
A
falon
található
egyik
kép
egy
vicekapitányt
ábrázol.
A
„vicekapitány”
helyettes
kapitányt
jelent,
mely
a
latin
„vice”
szóból
ered.
(Ebből
származik
a
„vice
versa”
kifejezésünk
is,
amit
gyakran
helytelenül
„vica
versának”
használunk.)
A
terem
végén
több
porcelántárgyat
is
láthatunk:
egy
szekrényen
egy
XVIII.
századi
kínai
gyümölcsös
tál,
illetve
egy
kézmosó
tál
foglal
helyet,
melyekkel
szemközt,
egy
vitrinben,
ugyanabban
az
időben
készült
európai
porcelánokat,
ún.
delfti
fajanszokat
találunk.
Ízelítőt
kapunk
tehát
abból,
hogyan
próbálták
az
európaiak
kezdetben
lemásolni
a
Kínából
érkező
porcelánokat.
Sokáig
nem
derült
fény
a
porcelán
titkára,
mígnem
egy
bizonyos
Johann
Friedrich
Böttger
nevű
német
alkimista
1706-ban
rájött
az
összetevőkre,
és
azonosította
a
porcelán
fő
alapanyagát,
a
kaolint.
Nem
csak
technikában,
hanem
díszítésben
is
utánozták
a
keletieket,
azaz
ebben
az
időben
még
nem
létezett
önálló
európai
porcelánfestés
sem.
Az
ún.
hallba
lépve
a
falon
egy
kedves,
fehér
alapú,
piros
díszítésű
imari
porcelánt
találunk,
melyen
jól
megfigyelhetőek
a
japán
porcelánfestés
motívumai.
A
„nappali”
egyik
oldalán
festett
velencei
székeket,
velük
szemben
francia
karosszékeket
találunk.
A
szemlélőnek
feltűnhet
az
ülőalkalmatosságok
alacsony
súlypontja:
ennek
oka,
hogy
a
korabeli
emberek
átlag
magassága
160-170
cm
volt.
Ebben
az
időben
már
nem
szalmával,
hanem
tollal
tömték
ki
a
kárpitot,
a
gazdagabb
házaknál
pedig
a
szövetre
varrás
helyett
már
hímezték
a
díszítést.
A
francia
karosszékek
érdekessége
–
melyek
valószínűleg
nem
eredeti
huzatúak
–,
hogy
XIV.
Lajos,
a
napkirály
utáni
időkből
származnak:
ekkor
hozták
az
ún.
„fényűzés
elleni
törvényt”,
mely
alapján
pontosan
meghatározták,
mennyire
lehetnek
díszesek
a
tárgyak,
a
takarékosság
jegyében.
A
padlón
egy
újabb
perzsaszőnyeget
találunk,
mely
a
másik
helyiségbelivel
eltérően
faliszőnyeg.
Sajnos
eredeti
funkcióját
már
nem
töltheti
be,
az
idős
anyag
a
falon
függve
nem
bírná
el
saját
súlyát.
A
falakon
magyar
templomokból
származó
fali
szobrok
láthatók,
melyek
a
már
említett
templomfosztogatás
következtében
kerülhettek
el
a
szent
helyekről.
A
hall
nyugati
sarkában
egy
ún.
pocakos
komód
helyezkedik
el.
Jellegzetessége,
hogy
ebben
az
időben
kezdték
a
bútorkészítő
mesterek
tökélyre
fejleszteni
az
ún.
gőz
fölötti
hajlítás
technikáját.
(Bár
a
barokk
mesterek
először
úgy
hitték,
a
módszert
ők
találták
fel,
csalódniuk
kellett,
amikor
görög
és
egyiptomi
ásatások
megcáfolták
ezt,
és
képek,
illetve
eredeti
tárgyak
(pl.
hajlított
lábú
székek)
által
is
bizonyítottá
vált,
miszerint
már
az
ókorban
ismerték
a
gőz
fölötti
hajlítás
módszerét.)
A
pocakos
komódon
megfigyelhetjük
az
ún.
szalagberakás
technikát
is:
a
bútor
felületére
kis
alakúra
vágott
fakockákat
ragasztanak,
melyek
így
jellegzetes
díszítést
kölcsönöznek
a
műtárgynak.
Jellemzően
a
sötétebb
színű
elemek
kerülnek
a
szélekre,
mely
módszer
praktikussági
okokat
is
szolgál,
hiszen
az
anyag
szélei
mindig
hamarabb
koszolódnak.
2.
terem
Közvetlenül
a
bejárat
közelében
két
vitrin
helyezkedik
el,
melyek
közül
az
egyikben
XVIII.
századi
európai,
a
másikban
kínai
használati
tárgyakat
láthatunk.
Jól
szolgálja
mindez
a
két
korabeli
kultúra
összehasonlítását.
Az
egyik
legizgalmasabb
kínai
darab
a
körülbelül
35
kilót
nyomó
Fo
kutya
,
mely
a
taoizmus
egyik
legjellemzőbb
figurája.
A
figura
igazából
nem
kutya,
hanem
oroszlán.
Az
őrző
szerepét
betöltő
állat
a
mai
napig
kedvelt
dísze
a
kínai
középületek
főbejáratának.
Éppúgy
megtalálni
a
pekingi
Tiltott
Város
palotájának
őrzőjeként,
mint
a
fontosabb
középületek
(múzeumok,
egyetemek,
államigazgatási
intézmények
vagy
nagyobb
áruházak)
tekintélyt
és
előkelőséget
árasztó
büszkeségeként.
Kisebb
változatai
közkedvelt
dísztárgyai
a
kínai
otthonoknak.
A
bronzból,
jádéből
vagy
kőből
készült
oroszlánok
gyakran
praktikus
használati
tárgyak,
pl.
íróasztalon
papírnehezékek
vagy
polcokon
könyvtámaszok.
A
bejárattól
kissé
beljebb
egy
furnérozott,
három
részes,
emeletes,
olasz
írószekrényt
láthatunk.
A
nagyobb
tároló
rész
mellett
ruhás
részt
és
írórészt
is
tartalmaz
a
bútordarab.
Tetején
3
korona
található,
mely
feltehetően
bárói
családi
tulajdonra
utal.
Az
üvegen
homokfúvásos
technikával
kialakított
alakok
láthatók.
Az
írószekrény
mellett
egy
eredeti
tonet
szék
áll.
A
tonet
székek
alkotójukról,
Michael
Thonetről
kapták
a
nevüket,
aki
a
XIX.
század
első
felében
élt.
A
formaművészet
előfutárának
is
számító
német
mester
a
fa
hajlításának
gondolatával
1830-tól
kezdett
foglalkozni,
technikáját
pedig
olyan
magas
szintre
fejlesztette,
hogy
1842
júliusában
megkapta
a
jogot
a
bécsi
császári
udvari
kamarától
a
hajlított
bútorok
gyártására.
A
tonet
szék
mellett
egy,
minden
valószínűség
szerint
korabeli
etetőszéket
láthatunk.
Az
írószekrénnyel
szemközt
300
éves
holland
és
osztrák
nádazott
diófa
bútorokat
találunk.
Ha
feltekintünk
a
plafonra,
abroncsos
csillárokat
vehetünk
észre,
melyek
a
kor
legegyszerűbb
világítóeszközeinek
számítottak.
A
nádbútorok
fölötti
kép
József
és
Putifárné
bibliai
jelenetét
ábrázolja.
A
Krisztus
előtt
1500
körüli
mítosz
szerint
Józsefet
testvérei
eladták
rabszolgának,
mert
apjuk
őt
szerette
a
legjobban.
József
az
egyiptomi
fáraó
udvarába,
az
ifjú
Putifár
testőrparancsnok
házába
került.
Putifárné
szemet
vetett
Józsefre,
de
amikor
nem
sikerült
ágyába
csábítania,
bosszúból
erőszakoskodással
vádolta
meg.
Józsefet
életfogytiglani
raboskodásra
ítélték.
Az
okos,
álomfejtésben
különösen
tehetséges
fiút,
aki
megfejtette
a
fáraó
7
bő
és
7
szűk
esztendőről
szóló
álmát,
a
fáraó
kiszabadította,
és
kormányzónak
nevezte
ki.
A
nádbútorok
melletti
falon,
egy
kis
asztalkán
egy
Flóra
szobrot
csodálhatunk
meg.
Flóra,
aki
a
római
mitológiában
a
virágok
és
a
tavasz
istennője,
egyike
volt
a
jó
néhány
termékenységet
képviselő
istennőknek,
aki
különösen
a
tavasz
érkeztével
kapta
meg
az
őt
megillető
figyelmet.
Az
antik
korban
azonban
nem
örvendett
igazán
nagy
kultusznak.
Jelentősebbé
a
klasszicizmus
idején
vált,
amikor
az
ókori
tudományokban
elmélyült
kutatók
felfedezték
maguknak.
Görög
megfelelője
Khlórisz.
Flóra
nimfaként
született,
akibe
beleszeretett
a
nyugati
szél
istene,
Zephir,
vagy
Favonius
(görögül
Zephürosz).
Zephirrel
kötött
házassága
után
vált
Florává,
a
tavasz
istennőjévé.
Ünnepét,
a
Floraliát,
mely
hagyományosan
áprilisban
vagy
május
elején
került
megrendezésre,
és
az
élet
ciklusának
megújulását
szimbolizálta,
tánccal,
virágokkal
ünnepelték.
A
növényekkel
való
kapcsolata
révén
a
növényvilág
tőle
kapta
a
flóra
nevet.
A
termet
elhagyva
egy
nyitott
kis
udvarba
érkezünk,
melyet
két,
már
említett,
1500-as
évekből
származó
mészkő
oszlop
tart.
Emelet
Az
emeletre
érkezve
előbb
egy
magasban
a
falba
mélyített
Mária
szobrot
fedezhetünk
fel,
mely
a
régen
itt
működő
kápolnának
állít
emléket.
A
szobor
nem
a
Váczy-hagyatékhoz
tartozik.
1.
szoba
Már
az
első
pillanatban
láthatjuk,
hogy
időben
visszafelé
haladunk
a
földszinti
tárgyakhoz
képest:
valahol
az
1500-1600-as
években
járunk.
A
bejárati
ajtó
mellett
a
falon
egy
kis
trébelt
tálat
fedezhetünk
fel.
A
trébelés
a
fémlemezek
hideg
domborítása,
kalapáccsal
és
üllővel
való
alakítása.
A
tál
alatt
hímzett
szék
áll,
melynek
kárpitját
Point
de
Hongrie
,
vagyis
magyar
öltési
stílusban
díszítették.
(öltési
mód)
A
bejárattól
jobbra
elhelyezkedő
első
szekrény
egy
csavart
oszlopokkal
ellátott,
kolosszeum
stílusban
kivitelezett
kétajtós
bútordarab.
A
kiállítást
tervezőknek
statikailag
ehhez
a
300-400
kilós
darabhoz
kellett
a
tárlatot
tervezniük.
A
tölgyfából
készült
magyar
bútor
eredetileg
valószínűleg
reneszánsz
szekrény
volt.
Mivel
élőfából
készült,
könnyen
lehetett
alakítani,
amit
a
divat
szerint
később
meg
is
tettek,
így
nyerte
el
mai
alakját,
melyen
a
barokk
ízlés
jellegzetes
vonásai
láthatók.
A
szekrény
10
darabra
szedhető
szét,
így,
ha
kellett,
viszonylag
könnyen
mozgathatták.
Ugyanazon
az
oldalon
találhatjuk
a
gyűjtemény
legimpozánsabb
darabját,
egy
ugyancsak
kolosszeum
stílusban
épült,
felvidékről
származó,
feketére
pácolt,
dió
Kabinetszekrényt
.
A
kabinetszekrény
alapvetően
művészien
kiképzett,
asztalmagasságú
lábakon
álló,
sokfiókos
kis
díszszekrény.
Az
itt
látható
darab
különlegessége,
hogy
mérete
jóval
nagyobb
az
átlagosnál.
A
kabinetszekrény,
mely
sok
kis
titkos
rekeszével
a
páncélszekrény
elődjének
tekinthető,
a
bútoripar
elhalt
ága.
Ennek
a
spanyol
eredetű,
pompát
kedvelő
szekrénytípusnak
nem
kedvezett
a
polgári
világ
előretörése.
Az
itt
látható
Kabinetszekrény
értéke
több
10
millió
forint.
Egyetlen
mester
munkája,
8-10
évig
készült.
Belsejében
igazi
velencei
üveget
láthatunk,
mely
a
kor
legdrágább
üvege
volt.
(A
velencei
üveggyártás
a
XVI.
században
élte
fénykorát.
Központja
a
várostól
másfél
kilométerre
északra
elterülő
Murano,
ahol
az
1290-es
évektől
folyt
az
üveggyártás.)
A
bejárattal
szemközti
vitrinben
XVI-XVII.
századi
használati
tárgyakat
találunk.
Egyik
itt
látható
különös
tárgy
az
a
szarvas
alakos
gyertyatartó,
mely
a
csodaszarvas
mítoszához
nyúlik
vissza.
Érdekes,
hogy
az
egyház
még
ezekben
az
időkben
sem
tudta
teljesen
kiirtani
a
pogány
mítoszt.
A
bal
oldali
fal
mellett
a
Pethő
család
egyik
XVIII.
századi
szekrényét
találjuk.
A
két
részes
bútordarab
(akasztós
és
polcos)
a
család
társadalmi
rangjáról
is
árulkodik.
Minél
magasabb
rangú
volt
valaki,
annál
több
polcos
szekrénybe
pakolhatta
a
ruháit.
Ennek
a
szekrénynek
a
3
polca
feltehetően
grófi
címet
jelentett.
A
szekrény
melletti
falon
egy
kisgyermek
epitáfiumát,
sírversét
láthatjuk.
A
teremben
áll
még
egy
két
ajtós,
XVIII.
századi
díszes
szekrény,
melyen
már
látszik,
hogy
félig-meddig
tömegtermékről
van
szó.
Nem
olyan
egyedi,
mint
a
terem
előző
darabjai,
kialakítása
sok
sablonelemet
tartalmaz.
2.
terem
A
terem
ajtó
felőli
falán
mindjárt
a
gyűjtemény
egyik
talányát,
egy
Sienai
Magdolnát
láthatunk.
Az
eredetileg
XV.
századinak
gondolt
képen
erőteljesen
látszik
a
bizánci
hatás,
mely
nem
jött
ki
a
divatból,
hiába
vették
körül
itáliai
(reneszánsz
kori)
hatások
a
várost.
(A
bizánci
stílus
jellegzetessége,
hogy
a
festett
jelenetek
szimmetrikusak,
a
háttér
aranyozott,
az
alakok
pszichikailag
elmélyültek.)
A
képről
szakértő
derítette
ki
2012-ben,
hogy
valójában
egy
XIX.
századi
másolat,
melynek
eredetije
Itáliában
található.
Klasszikus
példája
annak,
hogy
a
gyűjtő
is
tud
tévedni.
(A
délkeleti
fal
mentén
található
vitrinben
elhelyezett
csengőről
maga
a
gyűjtő
állapította
meg,
hogy
nem
eredeti,
miután
megvette.
A
XVII.
század
helyett
a
XIX.
században
készült.)
A
falakon
találhatunk
még
egy
impozáns
Kerub
párt
,
egy
Firenzéből
származó,
XIX.
századi
Adoráló
angyalpárt
(adorál:
imád,
hódol
vkinek),
illetve
itt
helyezkedik
el
az
Achilles
átadja
Pompeius
fejét
Julius
Cézárnak
című
kép
is.
Utóbbin
Pompeius
hadvezér
levágott
fejét
láthatjuk,
amint
azt
a
csodálatos
félisten,
Achilleus
átnyújtja
Július
Cézárnak.
Lehetséges
ugyanakkor,
hogy
Dávid
és
Góliát
alakja
is
megbújik
a
képen,
hisz
az
átadott
fej
rendkívül
nagyméretű,
az
átadó
alak
pedig
kicsi.
Ezekben
az
időben
sokszor
tették
az
alkotásokat
mitológiai
értelemben
többértelművé.
Ugyancsak
a
bejárat
mellett
helyezkedik
el
egy
nagy
Kelengyeláda
is.
A
kelengyeláda
a
bútorok
alapját
képviseli,
éppen
úgy
lehetett
használni
asztalnak,
mint
akár
ágynak.
A
szegény
embereknek
még
a
bútorkészítés
fejlettebb
időszakában
is
sokszor
ennyi
jutott
a
szobáikba.
Érdemes
megfigyelni,
hogy
a
terem
majdnem
mindegyik
bútorának
valamilyen
állatlába
van.
Az
itt
található
legimpozánsabb
darab
talán
a
tér
közepén
elhelyezkedő
kihúzható,
bővíthető
Kerekasztal
.
Már
a
középkorban
is
rájöttek,
hogy
a
kerek
asztalok
köré
jobban
elférnek
az
emberek,
ezért
praktikusak,
ugyanakkor
nem
lehet
elmenni
a
bútor
mellett
anélkül,
hogy
az
Artúr
mondakör
eszünkbe
ne
jusson.
Artúr
király
azért
ácsoltatott
kerekasztalt,
hogy
lovagjai
mellett
vacsorázva
ne
érezhesse
senki
magasabb
rendűnek
a
királyt,
aki
egyenrangúként
kíván
asztalhoz
ülni
lovagjaival.
Az
angol
winchesteri
kastélyban
őriznek
egy
hatalmas
faasztalt,
amiről
a
hagyomány
azt
tartja,
hogy
Artúr
királyé.
Átmérője
öt
és
fél
méter.
Ez
az
asztal
1230-1300
között
készült.
1522-ben
átfestették,
ekkor
közepére
a
Tudor-rózsa
motívum
került.
A
mondakörre
való
asszociációt
erősíti
az
az
itáliai,
bársony
kárpitozású,
trónra
emlékeztető
szék,
melyet
közvetlenül
a
Kerekasztal
mellett
találunk.
Finom
megmunkálású
karfáin
sajnos
már
látni
lehet
a
szúkat
jelző
apró
lyukakat,
melyek
az
enyészet
jelei.
A
belső
terem
bejárati
ajtótól
távolabbi
fala
melletti
vitrinben
számos
kora
középkori,
vagy
még
annál
is
idősebb
leletre
bukkanunk.
Találunk
itt
fibula-töredéket
(tűs
ruhakapocs)
a
III.
századból,
volutás
és
firma
mécseseket
,
tanagra
figurákat
.
Utóbbi,
ógörög
alkotások
az
i.e.
IV-III.
századból
származnak.
A
gyűjtemény
egyik
impozáns
darabja
is
itt
található:
egy
kínai
sírőrző
katona
a
VII.
századi
Tang
dinasztia
korából.
Jobb
kezében
eredetileg
lélekölő
tőrt
tartott,
feladata
gazdája
védelmezése
a
túlvilágon.
A
kijárati
ajtó
melletti
falon
találjuk
az
Iphigénia
feláldozása
című
XVII.
századi
festményt,
melynek
története
természetesen
a
görög
mitológiából
táplálkozik.
Az
ajtó
másik
oldalán
egy
1550-es
évekből
származó,
fából
faragott
szoborcsoport
helyezkedik
el,
melynek
címe
A
gyermek
jézus
imádása.
Az
egy
tömbből
faragott,
német
alkotás
különlegessége
a
perspektívikus
ábrázolás,
mely
ebben
az
időben
még
igencsak
ritkaságszámba
ment.
3.
terem
Ahogy
a
szobába
belépünk,
rögtön
egy
Mátyás
király
korabeli
miseruha
vonja
magára
a
figyelmet.
Az
1480
körül
használt,
aranyozott,
applikálással
készült
darabnak
ma
már
csak
a
hátoldala
látható.
Szélei
aranyszállal
szőttek.
Vele
szemközt
ugyancsak
vitrinbe
zárt,
bársony
töredékeket
találunk.
A
három
cizellált,
sálszerű
anyagot
elsősorban
bútortakarónak
használhatták.
A
legalsó
polcon
egy
indiai
darabot
tekinthetünk
meg,
mely
katonákat
ábrázol.
A
keleti
művészet
sajátja,
hogy
soha
nem
ábrázolták
az
emberi
arcot,
hiszen
az
isten
által
teremtett
legtökéletesebb
művet
nem
lehet
utánozni.
Ez
figyelhető
meg
a
szoba
közepén
elhelyezkedő
török
szőnyegen
is.
A
falon
Sebastian
Bourdon
(1616-1671),
francia
udvari
festő
Nagy
szent
család
című
képe
látható.
Az
utolsó
szobában
helyezkedik
el
a
gyűjtemény
egyik
legérdekesebb
darabja,
egy
körülbelül
500
éves
íróláda
is.
Ezen
az
elefántcsont
berakásos
kereskedő
ládán,
mely
a
mai
aktatáska
elődje,
kizárólag
arab
(mór)
díszítéseket
csodálhatunk
meg,
így
feltételezhető,
hogy
európai
mesterek
soha
nem
dolgoztak
a
kivitelezésén.
A
gyűjtemény
kedves
darabja
a
kijárat
mellett
elhelyezett
XVII.
századi
angol
könyvtári
létraszék
.
A
létraszékek
Anglián
kívül
mindig
is
ritkaságnak
számítottak.
Az
épület
A
Gyűjtő
Kiállításvezető
Galéria
Ismeretanyag
Művész:
Kor:
Származás:
Cím:
Az
épület
A
Gyűjtő
Kiállításvezető
Galéria
Ismeretanyag
Művész:
Kor:
Származás:
Cím:
Az
épület
A
Gyűjtő
Kiállításvezető
Galéria
Ismeretanyag
Ismeretanyag
Applikál
:
Illeszt,
igazít
–
varrási
eljárás.
Biedermeier
:
Átmeneti
művészeti
stílus
volt
elsősorban
Közép-Európában,
1815
és
1848
között.
Több
művészeti
ágban,
így
a
festészetben,
az
irodalomban
és
a
lakáskultúrában
is
jelentkezett.
A
stílus
kispolgári
miliőt,
békét,
nyugalmat
áraszt
egyszerű
eszközökkel,
pátoszmentesen.
Cizellált
:
Aprólékosan
megmunkált,
részletgazdag.
Delfti
porcelán
:
Delft
holland
település
Dél-Holland
tartományban,
Rotterdam
és
Hága
között
terül
el.
Csatornákkal
ellátott
tipikus
holland
város.
Híres
szülötte
Jan
Vermeer
van
Delft,
híres
terméke
a
delfti
kékporcelán
(Delftware).
Itt
ölték
meg
Orániai
Vilmost.
Delft
híres
a
kék
kerámiájáról.
Ez
a
17.
században
fejlődött
ki,
amikor
kínai
porcelánt
hoztak
be
az
országba.
A
város
azért
érhette
ezt
el,
mert
a
Holland
Kelet-indiai
Társaság
hajói
a
város
kikötőjéből
indultak
útnak.
Empire
stílus
:
Napóleon
fel
akarta
számolni
a
forradalmi
építészet
kihatásait,
önmagát
a
római
császárok
utódának
tekintette.
Azt
hangoztatta,
hogy
a
politika
és
az
építészet
összetartozik,
ezért
mindenáron
új,
klasszikus
birodalmi
stílus
kialakítását
sürgette,
mégpedig
valami
egészen
monumentális
fényűzés
bevezetésével.
Végeredményben
az
empire
a
napóleoni
klasszicizmust
jelenti.
Elemeit
a
görög
és
a
római
művészet
formakincséből
meríti
s
olykor
egyiptomi
motívumokat
is
használ.
Kerüli
a
hajlott
vonalakat,
de
az
interieur-művészetben
szereti
a
gazdag
aranyozást
és
díszes
vereteket.
Általában
bizonyos
komolyság
és
ünnepélyesség
jellemzi.
Legszebb
és
leggazdagabb
példái
a
bútorművészet
és
a
ruházkodás
területére
esnek,
míg
az
építészetben
főleg
antik
példák
másolására
és
átültetésére
törekszik.
Az
ún.
átültetés
az
egész
épített
környezettel
összhangban
történik,
ez
adja
meg
az
empire
építészet
nyugodt,
fenséges
hatását.
(Étoile-
és
Carrousel-didalívek,
a
Madeleine-templom
Párizsban,
kis
Trianon-palota
Versaillesban).
A
Napóleon
első
feleségének
birtokába
került
malmaisoni
kastélyt
is
empire
stílusban
alakítják
át.
Tény,
hogy
az
empire
stílust
Bonaparte
Napóleon
császárságához
köthetjük
joggal,
de
egy
stílus
nem
egyik
napról
a
másikra
alakul
ki.
Így
az
empire
is
már
megjelent
korábban.
Ezt
fedezhetjük
fel
XVI.
Lajos
könyvtárszobáját
megtekintve
a
versailles-i
a
kastélyban,
mely
függőleges
irányú
vonalainak
tisztaságával,
és
a
rokokó
díszítmények
hiányával
mutatja,
hogy
az
ízlés
változása
már
a
forradalom
előtt
megindult.
A
versailles-i
parkban
álló,
kis
Trianonnak
nevezett
kastély
is
az
empire
stílus
egyik
első
példája.
Egyszerű
mértani
formák,
kiegyensúlyozott
arányok
jellemzik.
Bonaparte
császárságát
megelőzi,
s
jóval
túl
is
éli
az
empire
stílus,
főleg
a
bútorok
és
a
ruházkodás
területén.
A
stílus
kiváló
francia
képviselői:
Jean
François
Chalgrin,
Jacques
Gondoin,
Pierre
François
Léonard
Fontaine,
Charles
Percier
építészek,
Jacques-Louis
David
festő
és
mások.
Epitáfium
:
sírfelirat,
sírvers.
Valakinek
az
emlékére
templomban
felállított
feliratos
képzőművészeti
alkotás,
főleg
dombormű.
Fajansz
(másik
megnevezése
majolika):
Fehérre
vagy
sárgára
égetett,
érdes
törésű
és
át
nem
tetsző
agyagú,
ónos
bevonattal
ellátott
kerámiatárgy.
Nevét
az
olasz
Faenza
városról
kapta.
A
tárgyakat
korongon,
rendszerint
gipszmintákban
formálják,
és
terrakottára
égetik.
Az
ónos
máz
az
egyszer
égetett
tárgyakra
kerül.
A
kerámiakészítés
történetében
az
egyik
nagy
áttörés
a
fehér,
festésre
alkalmas
bevonat
kidolgozása
volt,
amit
az
tett
lehetővé,
hogy
ón-oxidot
kevertek
az
ólomalapú
bevonathoz.
A
technikát
a
9.
század
során
fejlesztették
ki
Irán
vagy
a
Közel-Kelet
területén.
A
fajansz
kerámiák
kiégetéséhez
kb.
1200
°C
hőmérsékletet
biztosító
kemencére
van
szükség.
Fo-kutya
:
A
nálunk
főként
„Fo-kutya”
néven
ismert
állatpár
igazából
nem
kutya,
hanem
oroszlán.
Az
oroszlán
nem
őshonos
állat
Kínában,
kínai
neve,
a
si
is
ezt
mutatja,
hiszen
eredete
a
perzsa
szir
szóra
vezethető
vissza.
Az
első
oroszlánok
a
korai
diplomáciának
köszönhetően
külföldi
követek
ajándékaként
kerültek
a
császári
vadasparkokba.
A
kezdetben
a
végtelen
szabadság
szimbólumaként
ismeretes
állatok
a
Szung-kortól
(10.sz.),
akárcsak
Európában,
Kínában
is
elnyerték
az
„állatok
királya”
kitüntető
címet.
A
róluk
mintázott
Fo-kutya
i.sz.
3.
századtól
kezdődően,
kapuőri
tisztjében,
fokozatosan
kiszorította
a
sárkányt.
Jelenleg
ismert
formáját
a
Ming-korban
nyerte
el
(1368–1644).
A
hatalmas
kőoroszlánokat
elnyújtott
ülő
testtartásban,
csigákba
rendezett
sörénnyel,
hatalmas
fogakkal
és
karmokkal,
összeráncolt
homlokkal,
szigorú
ábrázattal,
golyódíszes
mellpánttal
szokás
ábrázolni.
Annak
ellenére,
hogy
a
mindig
párban
szereplő
oroszlánok
mindegyike
impozáns
sörényt
visel,
a
kapu
jobb
oldalán
álló
oroszlán
a
hím,
a
bal
oldali
pedig
a
nőstény.
A
hím
bal
mancsa
egy
labdán
vagy
golyóbison
nyugszik,
míg
a
nőstény
a
jobb
mancsa
alatt
hanyatt
fekve
hancúrozó
kölykét
tartja.
A
labda
vagy
golyó
meghatározására
több
magyarázat
is
létezik.
A
néphit
szerint
ez
nem
más,
mint
egy
gombolyagszerű
„oroszlántojás”,
amelyből
az
anyja
által
őrizett
kis
oroszlán
bújt
elő.
Más
nézet
szerint
ez
egy
labda,
a
kis
oroszlán
játéka,
amelyet
az
apja
sörényéből
kitépett
szálakból
gombolyítottak.
Ez
a
golyó
az
oroszlán
rendíthetetlen
nyugalmának
jelképe
(ti.
ezzel
játszik,
hogy
nyugodt
legyen,
vö.
a
csikung-golyókkal).
A
tudósok
azonban
inkább
arra
hajlanak,
hogy
a
labda-
vagy
golyóforma
a
termékenység
szimbóluma.
Ezt
támaszthatja
alá
az
„oroszlán
hímzett
labdát
hajít”
kifejezés
is,
amely
a
közösülésre
utal.
Furnér
:
Vékony
falemez,
amely
az
előállítás
módja
szerint
lehet
fűrész-,
kés-
vagy
hántoltfurnér.
A
francia
eredetű
furnér
szó
a
16.
századból
ered
(fournir:
ellátni
valamit
valamivel).
Azt
a
folyamatot
jelenti,
amikor
kevésbé
értékes
fát
jobb
minőségű
fával
burkolnak
be.
A
furnértechnikát
i.e.
2900-ban
Egyiptomban
találták
fel.
Egyiptomban
rendkívül
szerették
a
nemes
fát,
ami
azonban
abban
az
időben
is
igen
ritka
volt
arrafelé.
Ez
kényszerítette
az
egyiptomiakat
ennek
a
gazdaságosabb
feldolgozási
módnak
a
kifejlesztésére.
A
fát
finom
lapocskákra
vágták.
1922-ben
találtak
furnérozott
bútordarabokat
Tutanhamon
sírkamrájában,
melyek
tanúi
egy
régi
furnértechnikának.
(Lásd
még:
vakfa
v.
szerkezeti
fa:
a
bútorasztalosságnál
az
a
puha,
könnyű
és
szivacsos
fa,
amelyre
aztán
a
keményfából
való
vékony
furnérréteget
fölenyvezik).
Homokbefúvásos
technika
:
Kivájják
az
üveget,
beletöltik
a
homokot,
és
beleégetik.
Imari
porcelán
(más
néven
aritai
porcelán):
Japán
kerámia,
melyet
a
Hizen
tartománybeli
Arita
műhelyeiben
készítenek.
Az
aritai
porcelánok
között
van
fehér
mázas
éppúgy,
mint
a
szeladonnak
nevezett
halvány
szürkéskék
vagy
szürkészöld
mázas
kerámia,
fekete
mázas,
továbbá
máz
alatti
vagy
máz
feletti
díszítésű
kék-fehér
porcelán.
A
XVI.
század
végén
fellendült
a
mázas
kerámiák
készítése,
s
ennek
nyomán
jelentek
meg
a
porcelán
típusú
imari
darabok
is.
Készítésüket
1616-ig
vezetik
vissza,
amikor
is
a
Ri
Sampei
(Ji
Szampjong)
nevű
keramikusmester
vezetésével
dolgozó
koreai
kézművesek
felfedezték
Aritában
a
porcelánföldet.
Az
égetőkemencék
fejlett,
lépcsőzetesen
emelkedő
kamrákból
álló
változatát
használták,
amely
hathatós
megoldásnak
bizonyult
a
tömeges
porcelángyártáshoz
is.
A
porcelánkészítés
egy
csapásra
a
térség
vezető
iparága
lett,
és
a
Saga
hűbérbirtokok
erős
monopolista
politikája
és
támogatása
révén
meg
is
erősödött.
Az
aritai
porcelánok
eljutottak
az
egész
országba,
majd
Imari
kikötőjéből
a
Holland
Kelet-indiai
Társaság
exportálta
őket
a
világ
minden
tájára.
Valamivel
1800
előtt
aztán
a
porcelángyártás
Japán
más
részein
is
elterjedt.
Kezdetben
az
aritai
porcelánokra
a
koreai
mesterek
hatása
és
a
kínai
kerámiák
népszerűsége
nyomta
rá
bélyegét.
A
XVII.
század
közepére
aztán
az
eredeti
japán
minták
váltak
meghatározóvá,
különösen
a
máz
feletti
díszítéssel
készített
nabeshima,
kakiemon
és
régi
imari
típusok
esetében.
A
nabeshima
porcelán
a
XVII.
század
végén
jelent
meg,
jellemzője
a
festői
jellegű
díszítés:
elsősorban
a
textilmintákat,
valamint
a
kanô
és
a
tosa
nevű
festészeti
iskolák
témáit
kedvelték,
továbbá
az
Edo-kor
divatos
díszítőmotívumait
alkalmazták.
Ez
a
díszítőstílus
kiegyensúlyozott
és
igen
kifinomult,
noha
helyenként
eléggé
élettelen.
A
XVII.
század
közepétől
jelent
meg
a
kakiemon
stílus,
az
első
zománcozott
porcelándíszítés.
Mintái
a
bensőséges,
klasszikus
japán
festészeti
stílusból,
a
yamato-e-iskola
munkáiból
táplálkoztak.
A
régi
imarinak
nevezett
porcelánok
az
1640-es
években
jelentek
meg,
s
talán
leginkább
gazdag
rajzolataikról
és
színeikről
nevezetesek.
A
képes
díszítés
általában
a
tárgyak
egész
felületét
borítja.
A
minták
között
textilmintákról
származó,
tiszta
díszítőmotívumok
éppúgy
jelen
vannak,
mint
festői
motívumok.
Iphigeneia
mítosza
:
Agamemnón
(ógörög
Ἀγαμέμνων,
újgörög
Αγαμέμνονας
=
„nagyon
kitartó”)
Mükéné
királya.
Uralkodását
az
i.
e.
12.
század
elejére
vagy
a
századforduló
környékére
teszik.
Iphigeneia
(magyarosan
olykor
Iphigénia,
esetleg
Ifigénia)
Agamemnón
és
Klütaimnésztra
lánya
a
görög
mitológiában,
akit
apja
a
sértett
Artemisz
istennő
kiengesztelése
érdekében
feláldoz.
Azzal
a
csellel
hívják
a
lányt
édesanyjával
együtt
a
táborba,
hogy
Akhilleusz
feleségül
veszi,
még
a
harcba
indulás
előtt.
A
királylány
nem
válik
a
haragos
istennő
bosszújának
tárgyává,
mert
a
vadászat
istennője
elragadja
a
halál
elől.
Tauriszba
viszi,
ahol
a
papnője
lesz.
Tauriszból
öccse,
Oresztész
szabadítja
ki.
Az
Iphigeneia
Artemisz
mellékneve
is
volt,
és
egyes
helyeken
az
istennőt
ezen
a
néven
ismerték.
Klütaimnésztra
a
görög
mitológiában
Tündareósz
és
Léda
lánya,
Helené
nővére,
Agamemnón
felesége,
Iphigeneia,
Oresztész,
Khrüszotemisz
és
Élektra
anyja.
(A
lányok
neve
Homérosznál
még
Iphigeneia
helyett
Iphianassza,
Élektra
helyett
Laodiké.)
Klütaimnesztra
meggyűlölte
férjét,
amikor
az
a
trójai
háború
sikere
érdekében
feláldozta
lányukat,
Iphigeneiát.
(Poszeidón,
a
tenger
istene
csak
úgy
küldött
a
Trójába
induló
hadihajóknak
jó
szelet,
ha
Agamemnón
véráldozatot
mutatott
be
neki.)
Ezért
szeretőjével,
Aigiszthosszal
együtt
kitervelte
férje
meggyilkolását.
Hiába
figyelmeztette
a
trójai
háborúból
visszatérő
Agamemnónt
a
hadizsákmányként
elhurcolt
Kasszandra,
belesétált
a
csapdába,
amelyet
Klütaimnésztra
állított
és
így
lelte
halálát.
Évekkel
később
Oresztész
megbosszulta
apja
halálát,
megölve
anyját
és
annak
bűntársát.
Ispita
:
Az
angol
hospital
szóból
ered,
jelentése
kórház.
Johann
Friedrich
Böttger
(Schleiz,
1682.
február
4.
–
Drezda,
1719.
március
13.)
német
alkimista,
az
európai
porcelángyártás
úttörője.
Patikusinasként
1696-tól
folytatott
alkimista
kísérleteket.
Aranycsináló
hírébe
keveredett,
ezért
I.
Frigyes
porosz
király
embereinek
zaklatása
elől
Szászországba
menekült.
1703-tól
Erős
Ágost
szász
választófejedelem
elfogatta
és
fogságban
tartotta
Königsteinben,
Meissenben
és
Drezdában,
kényszerítve
Böttgert
alkimista
kísérleteinek
folytatására.
1706-ban
felfedezte
a
kínai
vörös
kőcserép
anyagát.
A
sors
furcsa
játéka,
hogy
éppen
a
börtönétől
20
km-re
nagy
kiterjedésű
kaolin
bányára
bukkantak,
azaz
a
porcelán
alapanyagára.
Ez
az
anyag
sokkal
keményebb
volt,
mint
más
kínai
elődei,
ezért
vasporcelánnak
is
nevezték.
Az
uralkodó
e
felfedezés
birtokában
alapította
meg
1710.
január
23-án
a
meisseni
kőcserépgyárat,
amelynek
vezetését
Böttgerre
bízta,
a
tudós
ezzel
végül
elnyerte
méltó
jutalmát.
Kárpitozás
:
A
kárpitozás
mint
mesterség
a
reneszánsz
idején
alakult
ki,
majd
nyert
teret
magának,
ahogy
az
emberek
egyre
szívesebben
ültek
kényelmes,
kárpitozott
üléseken,
párnákon,
mint
faládákon
(cassone),
székeken.
A
barokk
idején
aztán
a
párnázott
fabútorokat
felváltották
a
teljesen
kárpitozott
ülő
és
fekvőbútorok,
és
kialakultak
a
garnitúrák,
amelyek
a
mai
napig
használatosak.
A
kárpitozás
igazi
virágkorát
a
biedermeier-ben
élte,
amikor
is
Georg
Junigl
1822-ben
szabadalmaztatott
egy
eljárást,
mellyel
tökéletesítette
a
használatban
lévő
bútorkárpitozást.
A
kender
saját
kezű
előkészítésével,
és
vasrugók
felhasználásával
a
kárpitot
olyan
rugalmassá
tette,
hogy
egyenértékűvé
vált
a
lószőrpárnázással.
Junigl
vasrugójának
szabadalmával
a
kárpitozott
bútorok
divatosabbá,
és
keresettebbé
váltak.
Egyre
több
polgári
család
lakásában
jelentek
meg
kanapék,
ülőbútorok,
melyek
nagy
lehetőséget
nyújtottak
a
kárpitosmesterek
képességeinek
bemutatására
és
kibontakoztatására.
Eleinte
csak
az
ülőfelület
kárpitozása
terjedt
el,
majd
olyan
kanapék
is
készültek,
melyeknél
a
kárpitosmunka
háttérbe
szorította
az
asztalosmunkát,
sőt,
végül
némelynél
annyira
eltűnt,
hogy
a
bútoron
szinte
már
nem
lehetett
fát
látni.
A
biedermeier
újításai
és
találmányai
a
kárpitozásban
egészen
az
1960-70-es
évekig
voltak
használatosak
a
bútorgyártásban.
Ekkor,
a
tűzőgép
és
a
laticel
megjelenésével,
egy
új
bútorkészítési
mód
terjedt
el.
Az
eddig
használt
afrik
és
lószőr
helyett
a
gyorsabb
munkavégzés
érdekében
a
kárpitosok
szivaccsal
készítették
el
a
bútorokat.
A
régi
technológia
azonban
a
mai
napig
fennmaradt.
Az
antik
bútorok
restaurálásához
a
kárpitos
manapság
is
a
régen
bevált
anyagokat
használja.
Hiába
a
modern,
olcsóbb
eljárás,
a
kárpitosmester
munkájának
korhűnek
kell
lennie.
Ismernie
kell
a
hagyományos
és
a
modern
eljárásokat
is,
hogy
minden
bútort
a
megfelelő
módon,
hozzáértéssel
készíthessen
el,
varázsolhasson
újjá.
Így
egy
kézműves
kárpitos
munka
gyakran
szinte
felér
egy
iparművészeti
alkotással.
A
Kerekasztal
az
Artúr-mondakörben
Britannia
legendás
királyának
csiszolt
márványasztala.
Uther
Pendragon
adta
ajándékba
Leodagrance-nak,
aki
nászajándékként
Artúr
királynak
adta.
Százötven
vagy
más
említés
szerint
ötven
vagy
tizenkét
lovag
fért
el
körülötte.
Kereksége
azt
jelképezte,
hogy
a
körülötte
ülők
egyenrangúak,
nincs
asztalfő.
Minden
lovag
arra
vágyott,
hogy
bekerülhessen
a
kerekasztal
lovagjai
közé,
de
ezt
a
megtiszteltetést
csak
nehezen
lehetett
kivívni.
Ha
valamelyik
lovag
meghalt,
az
üres
szék
fölött
megjelent
annak
a
neve,
aki
méltó
a
hely
elfoglalására.
Egyetlenegyszer
fordult
elő,
hogy
az
üres
székre
valaki
hívatlanul
üljön
le,
az
illető
nyomban
elsüllyedt
a
mélybe,
ahonnan
szörnyű
kiáltás
hallatszott,
majd
a
szék
felemelkedett,
ülésén
csontok
voltak.
A
kerekasztal
leghíresebb
lovagjai
Artúron
kívül:
Lancelot,
Galahad,
Gawain,
Parszifal,
Erek,
Iwein.
A
kerekasztal
a
Camelot
nevű
várban
állt.
A
breton
Wace
Roman
de
Brut
című
verses
elbeszélése
említi
először
1155-ben:
Artúr
király
készíttetett
egy
kerek
asztalt,
hogy
főurai
közül
egyik
se
érezhesse
magát
magasabb
rangúnak
a
többinél,
ha
helyet
foglal.
A
XIII.
századtól
lovagregényekben
a
Kerekasztal
lovagjaiként
emlegették
őket,
és
társaságuk
a
középkori
lovagrendek
mintaképéül
szolgált.
1200
körül
Robert
de
Borrou
Arimátiai
József
című
költeményében
a
hős
Parceval
által
keresett
Grált
azzal
a
kehellyel
azonosította,
amelyből
Krisztus
az
utolsó
vacsorán
ivott.
Józsefet
bízták
meg
azzal,
hogy
az
utolsó
vacsora
emlékére
készítsen
egy
asztalt,
s
hagyja
üresen
Júdás
helyét.
A
helyet
csak
a
Grál
kiválasztott
hőse
foglalhatta
el
kockázat
nélkül.
A
XIII.
sz.-i
ún.
Vulgata
ciklusban
a
Grál-legenda
összeolvadt
az
Artúr-mondakörrel.
A
Kerekasztal
átvette
a
Grál
asztal
szerepét.
Az
asztalt
itt
Merlin
varázsló
készíti
Artúr
apja,
Uther
Pendragon
számára,
aki
mellett
szintén
van
egy
üres
hely.
Ezután
a
carmelidai
Leodegran
király
birtokába
kerül,
aki
lánya,
Ginevra
hozományával
együtt
adja
át
vejének,
Artúrnak.
A
Kerekasztal
testvériségébe
csak
a
legvitézebb
férfiak
léphetnek
be,
és
a
„veszélyes”
helyet
továbbra
is
üresen
hagyják
a
gáncstalan
lovag,
Galahad
eljöveteléig,
aki
megtalálja
a
Grált.
Kerubok
:
Az
ábrahámi
vallások
szerint
az
angyali
kar
legfelsőbb
képviselői
közé
tartoznak.
A
Biblia
szerint
Isten
közvetlen
környezetét
alkotják,
ők
őrzik
az
Édenkertet
és
a
Frigyládát.
Ezékiel
próféta
látomásában
négy
szárnyú,
négy
arcú
(ember,
oroszlán,
bika,
sas)
lények,
akiknek
minden
irányban
szemük
van,
és
szüntelenül
forgó
kerekeken
állnak.
Ők
alkotják
Isten
dicsőségének
trónkocsiját.
Kolosszeum
stílus
:
A
bútorkészítés
azon
válfaja,
amikor
a
mester
a
szekrényt
úgy
építi
meg,
hogy
minél
inkább
épülethez
hasonlítson.
Pethő
család
:
Első
felmenője
a
XIV.
században
élt
Gersei
Pető,
aki
a
vasi
Nádasd
nemzetségből
származott.
Hídvégi
Margittól
született
öt
fia
közül
György
Bars
vármegye,
Tamás
Abaúj
vármegye
alispánja,
míg
János
Zala
és
Vas
vármegye
főispánja
lett.
János
és
Tamás
az
1403-as
felkelés
leverésében
segédkeztek,
majd
jutalmul
a
zalai
Keménd
várát
kapták.
János
fia,
István,
apja
tisztségeit
vitte
tovább,
ő
is
az
említett
két
vármegye
főispáni
székében
ült.
István
fia,
Miklós,
pedig
a
pohárnokmester
megtisztelő
címet
viselte.
Egy
később
élt
családtag,
Pethő
János,
aki
többek
között
főpohárnok
és
Sopron
vármegye
főispánja
is
volt,
1549.
április
7-én
testvéreivel,
Boldizsárral
és
Gáspárral
együtt
bárói
címet
kapott.
János
kitűnő
katona
volt,
ezt
az
is
bizonyítja,
hogy
többek
között
Zólyom,
Lippa,
Kassa
és
Komárom
várának
kapitánya
is
volt.
Ennek
a
Jánosnak
az
unokája,
Zsigmond
főkapitány
és
zempléni
főispán
1666.
április
21-én
már
a
grófi
címet
is
magáénak
tudhatta.
A
családtagok
közül
még
megemlítendő
gróf
Pethő
Mihály,
aki
nagyapjához,
a
grófi
cím
megszerzőjéhez
hasonlóan
zempléni
főispán
volt.
Point
de
Hongrie
:
Ez
az
öltésfajta
a
külföldön
is
ismertté
vált
ún.
úrihímzés
(arany-
és
ezüsthímzés)
egyik
típusa.
Cnaeus
Pompeius
Magnus
(Kr.
e.
106.
szeptember
29.
–
Kr.
e.
48.
szeptember
29.)
meghatározó
római
hadvezér
és
politikus
volt
a
késői
Római
Köztársaság
idején.
Pompeius
katonai
tehetségét
először
Lucius
Cornelius
Sulla
marianusok
ellen
vívott
háborúja
idején
mutatta
meg,
emiatt
kapta
a
Magnus
(Nagy)
nevet.
Később
Pompeius
a
Spartacus-féle
rabszolgafelkelés
leverésében
is
részt
vett.
Tagja
volt
az
első
triumvirátusnak
Julius
Caesarral
és
Marcus
Licinius
Crassusszal.
Az
egyezséget
megerősítve
Pompeius
feleségül
vette
Caesar
lányát,
Juliát.
Ez
a
szövetség
azonban
rövid
életű
volt.
Crassus
Kr.
e.
53-ban
bekövetkezett
halála
után
Pompeius
megpróbálta
Caesart
távollétében
politikailag
kijátszani,
ezen
törekvése
viszont
polgárháborúba
torkollt.
A
háború
a
pharszaloszi
csatában
dőlt
el,
ahol
Caesar
legyőzte
Pompeiust.
Pompeius
Egyiptomba
menekült,
ahol
árulás
áldozata
lett,
és
XIII.
Ptolemaiosz
parancsára
meggyilkolták.
Széktörténelem
:
Az
ókori
egyiptomiak,
falfestmények
tanúsága
szerint,
már
három
formáját
ismerték
a
széknek:
a
négylábú
támlátlan,
a
hajlott
támlával
ellátott
és
a
keresztlábakkal
ellátott
széket.
A
fáraók
plasztikus
alakokkal
díszített
trónszéket
használtak.
A
görögöknél
ezenkívül
az
összecsukható
hordozható
szék
volt
használatban.
Később
a
trón
alakú
díszes
székek
eltűntek,
és
a
16.
század
elejétől
kezdve
már
csak
udvaroknál
és
templomokban
voltak
használatban,
míg
a
polgári
használatra
kevésbé
ünnepélyes,
és
könnyebben
hordozható
bútor
alakult
ki:
egészen
egyenes,
legfeljebb
a
kartámlánál
hajlott
vonalakkal,
négy
esztergályozott
lábbal.
Ezeknél
a
székeknél
jelent
meg
először
a
kárpitozás,
azaz
a
felszegezett
párna.
Ez
azután
olyan
nagy
népszerűségnek
örvendett,
hogy
a
17.
században,
leginkább
a
Németalföldön,
olyan
székek
készültek,
amelyeknél
az
fa
részeket,
a
lábak
kivételével,
szövettel
burkolták,
ezért
formáik
igen
egyszerűek,
egyenesek
voltak,
és
a
faragott
dísz
teljesen
hiányzott.
Ugyancsak
a
17.
században
kezdték
a
kárpitozást
fonott
nádfelületekkel
helyettesíteni.
Itt
a
fa
részek
ismét
teljes
egészükben
láthatók,
ezért
a
faragás
megint
elborítja
azokat.
Az
akkor
kedvelt
csavart
oszlop
a
lábak
leggyakoribb
alakja,
a
támla
már
nem
annyira
egyenes,
gyengén
hátrafelé
hajlik,
de
még
magas
és
az
eddigi
lapos
faragások
helyett
magas
domborművekkel,
vagy
plasztikus,
áttört
oromzattal
van
ellátva.
Ez
XIV.
Lajosnak
kora,
ettől
kezdve
mindenütt
általános
volt
a
francia
hatás.
A
régence
alatt
állt
be
a
hajlott
vonalak
érvényre
jutásával
a
legnagyobb
fejlődés
a
szék
történetében,
amely
a
XV.
Lajos-kori
ízlésben
érte
el
tetőpontját.
Minden
vonal
hajlítottá
vált,
és
újdonság
volt
a
gyakran
alkalmazott
kerek,
vagy
ovális
párnázott
támla.
A
finoman
hajlott
fa
részeknek
a
pompás
faragás
nemcsak
díszét,
de
alapformáját
is
adta,
a
párnázott
ülőlap
és
támla
a
legdrágább,
külön
e
célra
szőtt,
megfelelő
formájú
(abgepasst)
szövetekkel
vagy
gobelinekkel
volt
borítva.
A
görbe
vonalú
fa
részeknél
a
fa
konstrukciója
zavarólag
hat,
ezért
a
legtöbb
esetben
aranyozták,
vagy
festették
azokat.
A
XVI.
Lajos-kori
ízlés
ismét
egyenes
lábakat
alkalmazott,
de
azokat
hornyolással
díszítette,
szép
veretek,
finoman
rajzolt
apró
díszítőformák
élénkítették
a
fa
részeket.
A
francia
forradalom
után
a
formák
a
klasszicista
stílust
követték,
merevek
és
nehezebbek
lettek.
Tanagra
figurák
:
Tanagra
ógörög
város
Boetia
tartományban,
(ma
Gremada).
A
Kr.
e.
IV-III.
sz.-ban
fejlett
kerámiai
ipara
volt.
Tanagrai
sírokban
lelték,
a
nekropolis
1870.-i
feltárása
után,
nagy
tömegben
azokat
a
kisméretű,
(20-25
cm)
szobrocskákat,
melyek
az
egész
műfajnak,
bárhol
készültek
is
nevet
adtak.
A
Tanagra
szobrok
máz
nélküli
égetés
után
világos
színekkel
festett,
kisplasztikai
alkotások.
Nagy
tömegben
készültek,
sokszorosítás
útján.
A
nagy
szobrászművészei
hatása,
különösen
Praxitelesé,
erősen
meglátszik
rajtuk.
Témájuk
a
napi
életből
vett
alakok
v.
csoportok:
sétára
induló
hölgyek,
gyerekek,
egyes
női
fejek,
(2-3
cm)
v.
árusok,
iparosok,
de
Igen
gyakoriak
a
karikatúraszerűén
felfogott
férfifejek,
színházi
maszkok,
groteszk
táncosok
is
Az
agyag
szobrocskák
Görögországban
mint
katolikus
alkotások
a
legrégibb
idő
óta
szerepeltek,
de
a
Tanagra
szobrok
már
elvesztették
kapcsolatukat
a
vallással,
bár
sírokban
találták
őket.
A
budapesti
Szépművészeti
Múzeumnak
Jelentős
Tanagra-gyűjteménye
van.
Tang-dinasztia
(618–907):
Kína
egyik
legjelentősebb
császári
dinasztiája,
melynek
időszakát
a
kínai
civilizáció
aranykorának
szokták
nevezni.
A
Tang-kort
a
kínai
történelem
aranykorának
tartják:
Kína
befolyása
soha
nem
látott
mértékben
megnőtt,
virágzottak
a
művészetek
–
például
a
költészetben
ekkor
alkotott
Li
Paj
(Li
Taj-po),
Tu
Fu,
Po
Csü-ji
és
Vang
Vej.
A
kínai
buddhizmus
is
ekkor
élte
fénykorát,
jelentős
mértékű
városiasodás
indult
meg
(Chang'annak
egymillió
lakosa
volt!),
s
számos
olyan
technikai
újítás
is
ekkor
jelent
meg,
amely
csak
a
Szung-dinasztia
korától
kezdte
éreztetni
hatását
(például
könyvnyomtatás).
Taoizmus
:
Kína
egyik
legnagyobb
autentikus
ősi
vallása,
mely
jelentős
mértékben
befolyásolta
a
kínai
kultúrát,
a
filozófiát,
politikát,
gazdaságot,
irodalmat,
zenét,
a
kínai
orvoslást,
kémiát,
a
harcművészeteket,
geográfiát
és
táplálkozástudományt.
A
kínai
filozófiában
az
állandóan
mozgó
és
szakadatlanul
változó
valóságot
taónak
nevezik,
és
olyan
kozmikus
folyamatnak
tekintik,
amelyben
minden
dolog
benne
foglaltatik.
A
tao
a
világ
ősoka,
ősprincípiuma,
belőle
keletkezett
minden
létező,
élő
és
élettelen.
A
taoisták
úgy
tartják,
hogy
nem
kell
ellenállni
ennek
a
világot
mozgásban
tartó
erőnek,
hanem
a
cselekedeteinket
kell
hozzá
igazítani,
s
harmóniában
kell
élni
vele
azért,
hogy
az
életünk
erőfeszítésektől
és
erőszaktól
mentessé,
építő
folyamattá
váljon.
A
taoista
bölcs
olyan
valaki,
aki
„úszik
a
tao
áramlásában”.
Tiltott
Város
:
A
kínai
Ming
és
Qing-dinasztia
csácsárainak,
egész
pontosan
14
Ming
és
10
Qing,
azaz
összesen
24
császárnak
volt
az
otthona.
A
palota
Peking
központjában
fekszik.
A
Ming
és
Qing-dinasztia
idején
“Tiltott
Város”-nak
hívták
ezt
a
császári
palotaegyüttest,
minthogy
közönséges
halandó
nem
tehette
be
a
lábát
a
területére.
A
történelmi
feljegyzések
szerint
a
Ming-dinasztia
uralkodója,
Yongle
császár
határozta
el
a
Tiltott
Város
építését.
1407-ben
láttak
neki
a
munkának,
és
1420-ban
fejeződött
be
az
építkezés,
tehát
összesen
14
évet
vett
a
megépítése.
Ez
nem
is
olyan
hosszú
idő,
ha
figyelembe
vesszük,
hogy
munkájuk
eredményeképpen
a
világ
legmonumentálisabb
császári
palotája
született
meg.
Tonett
szék
:
Michael
Thonet
1796.
Július
2-án
született
a
németországi
Rajna
menti
Boppard-ban,
(Németország)
Koblenztől
délre.
Apja
tímár
volt,
fiát
asztalosnak
taníttatta.
Thonet
nemcsak
technikai
újító,
hanem
a
modern
gyártástervezés
és
formatervezés
előfutára
volt.
A
formatervező
művészet
történetének
nagy
alakjai
között
tartjuk
számon.
A
fa
hajlításának
gondolatával
1830-tól
foglalkozott.
Kísérletezésének
elején
székek
alkatrészeinek
gyártásával
próbálkozott.
Vastag
furnérlemez
csíkokat
ragasztott
össze,
s
ezeket
a
négyszögletes
rudakat
gőzöléssel
hajlította
meg.
A
kézi
faragástól
eltérően
így
gyorsabban
és
több
példányban
is
elkészíthette
ugyanazokat
a
formákat.
Hamarosan
karos-
és
támlásszékeket,
kanapét,
ágyakat
is
készített
ezzel
a
technológiával.
Az
elegánsan,
könnyedséggel
kialakított
forma
már
ezeknél
a
korai
daraboknál
is
tartóssággal
és
a
rugalmassággal
párosult.
1842-ben
Bécsbe
vitte
mintakollekcióját,
ahol
Metternich
segítségével
és
közbejárásával
a
mintadarabokat
maga
az
uralkodó
is
megtekintette,
így
történt,
hogy
1842
júliusában
megkapta
a
jogot
a
bécsi
császári
udvari
kamarától
a
hajlított
bútorok
gyártására.
A
boppardi
asztalosmester
nemcsak
kiváló
újító
volt,
hanem
a
szerencsés
is
egyben,
mert
találkozott
azzal
az
emberrel,
akinek
támogatásával
megvalósíthatta
találmányát.
Trébelés
:
A
fémlemezek
hideg
domborítása,
kalapáccsal
és
üllővel
való
alakítása.
A
bádogosok
erre
a
célra
rendszerint
a
szarvasüllőt
vagy
a
maroküllőt
és
a
munka
nemének
megfelelő
kalapácsot
használnak.
Az
üllőre
tett
lemez
a
kalapálás
következtében
a
kívánt
alakot
ölti
fel.
A
finomabb
vastárgyak
domborításához
üllő
gyanánt
rendszerint
ólmot
használnak,
mellyel
a
durván
előkészített
tárgyakat
gyanta,
téglapor
és
faggyú
keverékével
öntik
ki.
A
finomabb
tárgyak
domborításához
nemcsak
kalapácsot,
hanem
a
munka
neme
szerint
különféle
alakú
domborító
acélokat
is
használnak.
Voluta
:
A
latin
eredetű
szó
spirál
alakban
haladó
görbe
vonalat
jelent.
a
mécses
részei
a
discus
vagy
test,
a
csőr,
a
beöntőnyílás
és
a
kanóc.
A
kerámia
mécseseket
formába
öntötték,
amelynek
alsó
és
felső
része
volt.
Két
fő
típusa
van,
a
firma
és
a
volutás
mécses.
A
volutás
mécses
arról
a
két
volutáról
kapta
a
nevét,
amely
a
csőrt
(ahol
a
láng
ég)
körbeveszi.
A
firma
mécsesnél
van
mesterbélyeg,
de
nincs
díszítés.
A
másiknál
nincs
mesterbélyeg,
de
a
discusán
díszítés
található.
Az
épület
A
Gyűjtő
Kiállításvezető
Galéria
Ismeretanyag
Ismeretanyag
Applikál
:
Illeszt,
igazít
–
varrási
eljárás.
Biedermeier
:
Átmeneti
művészeti
stílus
volt
elsősorban
Közép-Európában,
1815
és
1848
között.
Több
művészeti
ágban,
így
a
festészetben,
az
irodalomban
és
a
lakáskultúrában
is
jelentkezett.
A
stílus
kispolgári
miliőt,
békét,
nyugalmat
áraszt
egyszerű
eszközökkel,
pátoszmentesen.
Cizellált
:
Aprólékosan
megmunkált,
részletgazdag.
Delfti
porcelán
:
Delft
holland
település
Dél-Holland
tartományban,
Rotterdam
és
Hága
között
terül
el.
Csatornákkal
ellátott
tipikus
holland
város.
Híres
szülötte
Jan
Vermeer
van
Delft,
híres
terméke
a
delfti
kékporcelán
(Delftware).
Itt
ölték
meg
Orániai
Vilmost.
Delft
híres
a
kék
kerámiájáról.
Ez
a
17.
században
fejlődött
ki,
amikor
kínai
porcelánt
hoztak
be
az
országba.
A
város
azért
érhette
ezt
el,
mert
a
Holland
Kelet-indiai
Társaság
hajói
a
város
kikötőjéből
indultak
útnak.
Empire
stílus
:
Napóleon
fel
akarta
számolni
a
forradalmi
építészet
kihatásait,
önmagát
a
római
császárok
utódának
tekintette.
Azt
hangoztatta,
hogy
a
politika
és
az
építészet
összetartozik,
ezért
mindenáron
új,
klasszikus
birodalmi
stílus
kialakítását
sürgette,
mégpedig
valami
egészen
monumentális
fényűzés
bevezetésével.
Végeredményben
az
empire
a
napóleoni
klasszicizmust
jelenti.
Elemeit
a
görög
és
a
római
művészet
formakincséből
meríti
s
olykor
egyiptomi
motívumokat
is
használ.
Kerüli
a
hajlott
vonalakat,
de
az
interieur-művészetben
szereti
a
gazdag
aranyozást
és
díszes
vereteket.
Általában
bizonyos
komolyság
és
ünnepélyesség
jellemzi.
Legszebb
és
leggazdagabb
példái
a
bútorművészet
és
a
ruházkodás
területére
esnek,
míg
az
építészetben
főleg
antik
példák
másolására
és
átültetésére
törekszik.
Az
ún.
átültetés
az
egész
épített
környezettel
összhangban
történik,
ez
adja
meg
az
empire
építészet
nyugodt,
fenséges
hatását.
(Étoile-
és
Carrousel-didalívek,
a
Madeleine-templom
Párizsban,
kis
Trianon-palota
Versaillesban).
A
Napóleon
első
feleségének
birtokába
került
malmaisoni
kastélyt
is
empire
stílusban
alakítják
át.
Tény,
hogy
az
empire
stílust
Bonaparte
Napóleon
császárságához
köthetjük
joggal,
de
egy
stílus
nem
egyik
napról
a
másikra
alakul
ki.
Így
az
empire
is
már
megjelent
korábban.
Ezt
fedezhetjük
fel
XVI.
Lajos
könyvtárszobáját
megtekintve
a
versailles-i
a
kastélyban,
mely
függőleges
irányú
vonalainak
tisztaságával,
és
a
rokokó
díszítmények
hiányával
mutatja,
hogy
az
ízlés
változása
már
a
forradalom
előtt
megindult.
A
versailles-i
parkban
álló,
kis
Trianonnak
nevezett
kastély
is
az
empire
stílus
egyik
első
példája.
Egyszerű
mértani
formák,
kiegyensúlyozott
arányok
jellemzik.
Bonaparte
császárságát
megelőzi,
s
jóval
túl
is
éli
az
empire
stílus,
főleg
a
bútorok
és
a
ruházkodás
területén.
A
stílus
kiváló
francia
képviselői:
Jean
François
Chalgrin,
Jacques
Gondoin,
Pierre
François
Léonard
Fontaine,
Charles
Percier
építészek,
Jacques-Louis
David
festő
és
mások.
Epitáfium
:
sírfelirat,
sírvers.
Valakinek
az
emlékére
templomban
felállított
feliratos
képzőművészeti
alkotás,
főleg
dombormű.
Fajansz
(másik
megnevezése
majolika):
Fehérre
vagy
sárgára
égetett,
érdes
törésű
és
át
nem
tetsző
agyagú,
ónos
bevonattal
ellátott
kerámiatárgy.
Nevét
az
olasz
Faenza
városról
kapta.
A
tárgyakat
korongon,
rendszerint
gipszmintákban
formálják,
és
terrakottára
égetik.
Az
ónos
máz
az
egyszer
égetett
tárgyakra
kerül.
A
kerámiakészítés
történetében
az
egyik
nagy
áttörés
a
fehér,
festésre
alkalmas
bevonat
kidolgozása
volt,
amit
az
tett
lehetővé,
hogy
ón-oxidot
kevertek
az
ólomalapú
bevonathoz.
A
technikát
a
9.
század
során
fejlesztették
ki
Irán
vagy
a
Közel-Kelet
területén.
A
fajansz
kerámiák
kiégetéséhez
kb.
1200
°C
hőmérsékletet
biztosító
kemencére
van
szükség.
Fo-kutya
:
A
nálunk
főként
„Fo-kutya”
néven
ismert
állatpár
igazából
nem
kutya,
hanem
oroszlán.
Az
oroszlán
nem
őshonos
állat
Kínában,
kínai
neve,
a
si
is
ezt
mutatja,
hiszen
eredete
a
perzsa
szir
szóra
vezethető
vissza.
Az
első
oroszlánok
a
korai
diplomáciának
köszönhetően
külföldi
követek
ajándékaként
kerültek
a
császári
vadasparkokba.
A
kezdetben
a
végtelen
szabadság
szimbólumaként
ismeretes
állatok
a
Szung-kortól
(10.sz.),
akárcsak
Európában,
Kínában
is
elnyerték
az
„állatok
királya”
kitüntető
címet.
A
róluk
mintázott
Fo-kutya
i.sz.
3.
századtól
kezdődően,
kapuőri
tisztjében,
fokozatosan
kiszorította
a
sárkányt.
Jelenleg
ismert
formáját
a
Ming-korban
nyerte
el
(1368–1644).
A
hatalmas
kőoroszlánokat
elnyújtott
ülő
testtartásban,
csigákba
rendezett
sörénnyel,
hatalmas
fogakkal
és
karmokkal,
összeráncolt
homlokkal,
szigorú
ábrázattal,
golyódíszes
mellpánttal
szokás
ábrázolni.
Annak
ellenére,
hogy
a
mindig
párban
szereplő
oroszlánok
mindegyike
impozáns
sörényt
visel,
a
kapu
jobb
oldalán
álló
oroszlán
a
hím,
a
bal
oldali
pedig
a
nőstény.
A
hím
bal
mancsa
egy
labdán
vagy
golyóbison
nyugszik,
míg
a
nőstény
a
jobb
mancsa
alatt
hanyatt
fekve
hancúrozó
kölykét
tartja.
A
labda
vagy
golyó
meghatározására
több
magyarázat
is
létezik.
A
néphit
szerint
ez
nem
más,
mint
egy
gombolyagszerű
„oroszlántojás”,
amelyből
az
anyja
által
őrizett
kis
oroszlán
bújt
elő.
Más
nézet
szerint
ez
egy
labda,
a
kis
oroszlán
játéka,
amelyet
az
apja
sörényéből
kitépett
szálakból
gombolyítottak.
Ez
a
golyó
az
oroszlán
rendíthetetlen
nyugalmának
jelképe
(ti.
ezzel
játszik,
hogy
nyugodt
legyen,
vö.
a
csikung-golyókkal).
A
tudósok
azonban
inkább
arra
hajlanak,
hogy
a
labda-
vagy
golyóforma
a
termékenység
szimbóluma.
Ezt
támaszthatja
alá
az
„oroszlán
hímzett
labdát
hajít”
kifejezés
is,
amely
a
közösülésre
utal.
Furnér
:
Vékony
falemez,
amely
az
előállítás
módja
szerint
lehet
fűrész-,
kés-
vagy
hántoltfurnér.
A
francia
eredetű
furnér
szó
a
16.
századból
ered
(fournir:
ellátni
valamit
valamivel).
Azt
a
folyamatot
jelenti,
amikor
kevésbé
értékes
fát
jobb
minőségű
fával
burkolnak
be.
A
furnértechnikát
i.e.
2900-ban
Egyiptomban
találták
fel.
Egyiptomban
rendkívül
szerették
a
nemes
fát,
ami
azonban
abban
az
időben
is
igen
ritka
volt
arrafelé.
Ez
kényszerítette
az
egyiptomiakat
ennek
a
gazdaságosabb
feldolgozási
módnak
a
kifejlesztésére.
A
fát
finom
lapocskákra
vágták.
1922-ben
találtak
furnérozott
bútordarabokat
Tutanhamon
sírkamrájában,
melyek
tanúi
egy
régi
furnértechnikának.
(Lásd
még:
vakfa
v.
szerkezeti
fa:
a
bútorasztalosságnál
az
a
puha,
könnyű
és
szivacsos
fa,
amelyre
aztán
a
keményfából
való
vékony
furnérréteget
fölenyvezik).
Homokbefúvásos
technika
:
Kivájják
az
üveget,
beletöltik
a
homokot,
és
beleégetik.
Imari
porcelán
(más
néven
aritai
porcelán):
Japán
kerámia,
melyet
a
Hizen
tartománybeli
Arita
műhelyeiben
készítenek.
Az
aritai
porcelánok
között
van
fehér
mázas
éppúgy,
mint
a
szeladonnak
nevezett
halvány
szürkéskék
vagy
szürkészöld
mázas
kerámia,
fekete
mázas,
továbbá
máz
alatti
vagy
máz
feletti
díszítésű
kék-fehér
porcelán.
A
XVI.
század
végén
fellendült
a
mázas
kerámiák
készítése,
s
ennek
nyomán
jelentek
meg
a
porcelán
típusú
imari
darabok
is.
Készítésüket
1616-ig
vezetik
vissza,
amikor
is
a
Ri
Sampei
(Ji
Szampjong)
nevű
keramikusmester
vezetésével
dolgozó
koreai
kézművesek
felfedezték
Aritában
a
porcelánföldet.
Az
égetőkemencék
fejlett,
lépcsőzetesen
emelkedő
kamrákból
álló
változatát
használták,
amely
hathatós
megoldásnak
bizonyult
a
tömeges
porcelángyártáshoz
is.
A
porcelánkészítés
egy
csapásra
a
térség
vezető
iparága
lett,
és
a
Saga
hűbérbirtokok
erős
monopolista
politikája
és
támogatása
révén
meg
is
erősödött.
Az
aritai
porcelánok
eljutottak
az
egész
országba,
majd
Imari
kikötőjéből
a
Holland
Kelet-indiai
Társaság
exportálta
őket
a
világ
minden
tájára.
Valamivel
1800
előtt
aztán
a
porcelángyártás
Japán
más
részein
is
elterjedt.
Kezdetben
az
aritai
porcelánokra
a
koreai
mesterek
hatása
és
a
kínai
kerámiák
népszerűsége
nyomta
rá
bélyegét.
A
XVII.
század
közepére
aztán
az
eredeti
japán
minták
váltak
meghatározóvá,
különösen
a
máz
feletti
díszítéssel
készített
nabeshima,
kakiemon
és
régi
imari
típusok
esetében.
A
nabeshima
porcelán
a
XVII.
század
végén
jelent
meg,
jellemzője
a
festői
jellegű
díszítés:
elsősorban
a
textilmintákat,
valamint
a
kanô
és
a
tosa
nevű
festészeti
iskolák
témáit
kedvelték,
továbbá
az
Edo-kor
divatos
díszítőmotívumait
alkalmazták.
Ez
a
díszítőstílus
kiegyensúlyozott
és
igen
kifinomult,
noha
helyenként
eléggé
élettelen.
A
XVII.
század
közepétől
jelent
meg
a
kakiemon
stílus,
az
első
zománcozott
porcelándíszítés.
Mintái
a
bensőséges,
klasszikus
japán
festészeti
stílusból,
a
yamato-e-iskola
munkáiból
táplálkoztak.
A
régi
imarinak
nevezett
porcelánok
az
1640-es
években
jelentek
meg,
s
talán
leginkább
gazdag
rajzolataikról
és
színeikről
nevezetesek.
A
képes
díszítés
általában
a
tárgyak
egész
felületét
borítja.
A
minták
között
textilmintákról
származó,
tiszta
díszítőmotívumok
éppúgy
jelen
vannak,
mint
festői
motívumok.
Iphigeneia
mítosza
:
Agamemnón
(ógörög
Ἀγαμέμνων,
újgörög
Αγαμέμνονας
=
„nagyon
kitartó”)
Mükéné
királya.
Uralkodását
az
i.
e.
12.
század
elejére
vagy
a
századforduló
környékére
teszik.
Iphigeneia
(magyarosan
olykor
Iphigénia,
esetleg
Ifigénia)
Agamemnón
és
Klütaimnésztra
lánya
a
görög
mitológiában,
akit
apja
a
sértett
Artemisz
istennő
kiengesztelése
érdekében
feláldoz.
Azzal
a
csellel
hívják
a
lányt
édesanyjával
együtt
a
táborba,
hogy
Akhilleusz
feleségül
veszi,
még
a
harcba
indulás
előtt.
A
királylány
nem
válik
a
haragos
istennő
bosszújának
tárgyává,
mert
a
vadászat
istennője
elragadja
a
halál
elől.
Tauriszba
viszi,
ahol
a
papnője
lesz.
Tauriszból
öccse,
Oresztész
szabadítja
ki.
Az
Iphigeneia
Artemisz
mellékneve
is
volt,
és
egyes
helyeken
az
istennőt
ezen
a
néven
ismerték.
Klütaimnésztra
a
görög
mitológiában
Tündareósz
és
Léda
lánya,
Helené
nővére,
Agamemnón
felesége,
Iphigeneia,
Oresztész,
Khrüszotemisz
és
Élektra
anyja.
(A
lányok
neve
Homérosznál
még
Iphigeneia
helyett
Iphianassza,
Élektra
helyett
Laodiké.)
Klütaimnesztra
meggyűlölte
férjét,
amikor
az
a
trójai
háború
sikere
érdekében
feláldozta
lányukat,
Iphigeneiát.
(Poszeidón,
a
tenger
istene
csak
úgy
küldött
a
Trójába
induló
hadihajóknak
jó
szelet,
ha
Agamemnón
véráldozatot
mutatott
be
neki.)
Ezért
szeretőjével,
Aigiszthosszal
együtt
kitervelte
férje
meggyilkolását.
Hiába
figyelmeztette
a
trójai
háborúból
visszatérő
Agamemnónt
a
hadizsákmányként
elhurcolt
Kasszandra,
belesétált
a
csapdába,
amelyet
Klütaimnésztra
állított
és
így
lelte
halálát.
Évekkel
később
Oresztész
megbosszulta
apja
halálát,
megölve
anyját
és
annak
bűntársát.
Ispita
:
Az
angol
hospital
szóból
ered,
jelentése
kórház.
Johann
Friedrich
Böttger
(Schleiz,
1682.
február
4.
–
Drezda,
1719.
március
13.)
német
alkimista,
az
európai
porcelángyártás
úttörője.
Patikusinasként
1696-tól
folytatott
alkimista
kísérleteket.
Aranycsináló
hírébe
keveredett,
ezért
I.
Frigyes
porosz
király
embereinek
zaklatása
elől
Szászországba
menekült.
1703-tól
Erős
Ágost
szász
választófejedelem
elfogatta
és
fogságban
tartotta
Königsteinben,
Meissenben
és
Drezdában,
kényszerítve
Böttgert
alkimista
kísérleteinek
folytatására.
1706-ban
felfedezte
a
kínai
vörös
kőcserép
anyagát.
A
sors
furcsa
játéka,
hogy
éppen
a
börtönétől
20
km-re
nagy
kiterjedésű
kaolin
bányára
bukkantak,
azaz
a
porcelán
alapanyagára.
Ez
az
anyag
sokkal
keményebb
volt,
mint
más
kínai
elődei,
ezért
vasporcelánnak
is
nevezték.
Az
uralkodó
e
felfedezés
birtokában
alapította
meg
1710.
január
23-án
a
meisseni
kőcserépgyárat,
amelynek
vezetését
Böttgerre
bízta,
a
tudós
ezzel
végül
elnyerte
méltó
jutalmát.
Kárpitozás
:
A
kárpitozás
mint
mesterség
a
reneszánsz
idején
alakult
ki,
majd
nyert
teret
magának,
ahogy
az
emberek
egyre
szívesebben
ültek
kényelmes,
kárpitozott
üléseken,
párnákon,
mint
faládákon
(cassone),
székeken.
A
barokk
idején
aztán
a
párnázott
fabútorokat
felváltották
a
teljesen
kárpitozott
ülő
és
fekvőbútorok,
és
kialakultak
a
garnitúrák,
amelyek
a
mai
napig
használatosak.
A
kárpitozás
igazi
virágkorát
a
biedermeier-ben
élte,
amikor
is
Georg
Junigl
1822-ben
szabadalmaztatott
egy
eljárást,
mellyel
tökéletesítette
a
használatban
lévő
bútorkárpitozást.
A
kender
saját
kezű
előkészítésével,
és
vasrugók
felhasználásával
a
kárpitot
olyan
rugalmassá
tette,
hogy
egyenértékűvé
vált
a
lószőrpárnázással.
Junigl
vasrugójának
szabadalmával
a
kárpitozott
bútorok
divatosabbá,
és
keresettebbé
váltak.
Egyre
több
polgári
család
lakásában
jelentek
meg
kanapék,
ülőbútorok,
melyek
nagy
lehetőséget
nyújtottak
a
kárpitosmesterek
képességeinek
bemutatására
és
kibontakoztatására.
Eleinte
csak
az
ülőfelület
kárpitozása
terjedt
el,
majd
olyan
kanapék
is
készültek,
melyeknél
a
kárpitosmunka
háttérbe
szorította
az
asztalosmunkát,
sőt,
végül
némelynél
annyira
eltűnt,
hogy
a
bútoron
szinte
már
nem
lehetett
fát
látni.
A
biedermeier
újításai
és
találmányai
a
kárpitozásban
egészen
az
1960-70-es
évekig
voltak
használatosak
a
bútorgyártásban.
Ekkor,
a
tűzőgép
és
a
laticel
megjelenésével,
egy
új
bútorkészítési
mód
terjedt
el.
Az
eddig
használt
afrik
és
lószőr
helyett
a
gyorsabb
munkavégzés
érdekében
a
kárpitosok
szivaccsal
készítették
el
a
bútorokat.
A
régi
technológia
azonban
a
mai
napig
fennmaradt.
Az
antik
bútorok
restaurálásához
a
kárpitos
manapság
is
a
régen
bevált
anyagokat
használja.
Hiába
a
modern,
olcsóbb
eljárás,
a
kárpitosmester
munkájának
korhűnek
kell
lennie.
Ismernie
kell
a
hagyományos
és
a
modern
eljárásokat
is,
hogy
minden
bútort
a
megfelelő
módon,
hozzáértéssel
készíthessen
el,
varázsolhasson
újjá.
Így
egy
kézműves
kárpitos
munka
gyakran
szinte
felér
egy
iparművészeti
alkotással.
A
Kerekasztal
az
Artúr-mondakörben
Britannia
legendás
királyának
csiszolt
márványasztala.
Uther
Pendragon
adta
ajándékba
Leodagrance-nak,
aki
nászajándékként
Artúr
királynak
adta.
Százötven
vagy
más
említés
szerint
ötven
vagy
tizenkét
lovag
fért
el
körülötte.
Kereksége
azt
jelképezte,
hogy
a
körülötte
ülők
egyenrangúak,
nincs
asztalfő.
Minden
lovag
arra
vágyott,
hogy
bekerülhessen
a
kerekasztal
lovagjai
közé,
de
ezt
a
megtiszteltetést
csak
nehezen
lehetett
kivívni.
Ha
valamelyik
lovag
meghalt,
az
üres
szék
fölött
megjelent
annak
a
neve,
aki
méltó
a
hely
elfoglalására.
Egyetlenegyszer
fordult
elő,
hogy
az
üres
székre
valaki
hívatlanul
üljön
le,
az
illető
nyomban
elsüllyedt
a
mélybe,
ahonnan
szörnyű
kiáltás
hallatszott,
majd
a
szék
felemelkedett,
ülésén
csontok
voltak.
A
kerekasztal
leghíresebb
lovagjai
Artúron
kívül:
Lancelot,
Galahad,
Gawain,
Parszifal,
Erek,
Iwein.
A
kerekasztal
a
Camelot
nevű
várban
állt.
A
breton
Wace
Roman
de
Brut
című
verses
elbeszélése
említi
először
1155-ben:
Artúr
király
készíttetett
egy
kerek
asztalt,
hogy
főurai
közül
egyik
se
érezhesse
magát
magasabb
rangúnak
a
többinél,
ha
helyet
foglal.
A
XIII.
századtól
lovagregényekben
a
Kerekasztal
lovagjaiként
emlegették
őket,
és
társaságuk
a
középkori
lovagrendek
mintaképéül
szolgált.
1200
körül
Robert
de
Borrou
Arimátiai
József
című
költeményében
a
hős
Parceval
által
keresett
Grált
azzal
a
kehellyel
azonosította,
amelyből
Krisztus
az
utolsó
vacsorán
ivott.
Józsefet
bízták
meg
azzal,
hogy
az
utolsó
vacsora
emlékére
készítsen
egy
asztalt,
s
hagyja
üresen
Júdás
helyét.
A
helyet
csak
a
Grál
kiválasztott
hőse
foglalhatta
el
kockázat
nélkül.
A
XIII.
sz.-i
ún.
Vulgata
ciklusban
a
Grál-legenda
összeolvadt
az
Artúr-mondakörrel.
A
Kerekasztal
átvette
a
Grál
asztal
szerepét.
Az
asztalt
itt
Merlin
varázsló
készíti
Artúr
apja,
Uther
Pendragon
számára,
aki
mellett
szintén
van
egy
üres
hely.
Ezután
a
carmelidai
Leodegran
király
birtokába
kerül,
aki
lánya,
Ginevra
hozományával
együtt
adja
át
vejének,
Artúrnak.
A
Kerekasztal
testvériségébe
csak
a
legvitézebb
férfiak
léphetnek
be,
és
a
„veszélyes”
helyet
továbbra
is
üresen
hagyják
a
gáncstalan
lovag,
Galahad
eljöveteléig,
aki
megtalálja
a
Grált.
Kerubok
:
Az
ábrahámi
vallások
szerint
az
angyali
kar
legfelsőbb
képviselői
közé
tartoznak.
A
Biblia
szerint
Isten
közvetlen
környezetét
alkotják,
ők
őrzik
az
Édenkertet
és
a
Frigyládát.
Ezékiel
próféta
látomásában
négy
szárnyú,
négy
arcú
(ember,
oroszlán,
bika,
sas)
lények,
akiknek
minden
irányban
szemük
van,
és
szüntelenül
forgó
kerekeken
állnak.
Ők
alkotják
Isten
dicsőségének
trónkocsiját.
Kolosszeum
stílus
:
A
bútorkészítés
azon
válfaja,
amikor
a
mester
a
szekrényt
úgy
építi
meg,
hogy
minél
inkább
épülethez
hasonlítson.
Pethő
család
:
Első
felmenője
a
XIV.
században
élt
Gersei
Pető,
aki
a
vasi
Nádasd
nemzetségből
származott.
Hídvégi
Margittól
született
öt
fia
közül
György
Bars
vármegye,
Tamás
Abaúj
vármegye
alispánja,
míg
János
Zala
és
Vas
vármegye
főispánja
lett.
János
és
Tamás
az
1403-as
felkelés
leverésében
segédkeztek,
majd
jutalmul
a
zalai
Keménd
várát
kapták.
János
fia,
István,
apja
tisztségeit
vitte
tovább,
ő
is
az
említett
két
vármegye
főispáni
székében
ült.
István
fia,
Miklós,
pedig
a
pohárnokmester
megtisztelő
címet
viselte.
Egy
később
élt
családtag,
Pethő
János,
aki
többek
között
főpohárnok
és
Sopron
vármegye
főispánja
is
volt,
1549.
április
7-én
testvéreivel,
Boldizsárral
és
Gáspárral
együtt
bárói
címet
kapott.
János
kitűnő
katona
volt,
ezt
az
is
bizonyítja,
hogy
többek
között
Zólyom,
Lippa,
Kassa
és
Komárom
várának
kapitánya
is
volt.
Ennek
a
Jánosnak
az
unokája,
Zsigmond
főkapitány
és
zempléni
főispán
1666.
április
21-én
már
a
grófi
címet
is
magáénak
tudhatta.
A
családtagok
közül
még
megemlítendő
gróf
Pethő
Mihály,
aki
nagyapjához,
a
grófi
cím
megszerzőjéhez
hasonlóan
zempléni
főispán
volt.
Point
de
Hongrie
:
Ez
az
öltésfajta
a
külföldön
is
ismertté
vált
ún.
úrihímzés
(arany-
és
ezüsthímzés)
egyik
típusa.
Cnaeus
Pompeius
Magnus
(Kr.
e.
106.
szeptember
29.
–
Kr.
e.
48.
szeptember
29.)
meghatározó
római
hadvezér
és
politikus
volt
a
késői
Római
Köztársaság
idején.
Pompeius
katonai
tehetségét
először
Lucius
Cornelius
Sulla
marianusok
ellen
vívott
háborúja
idején
mutatta
meg,
emiatt
kapta
a
Magnus
(Nagy)
nevet.
Később
Pompeius
a
Spartacus-féle
rabszolgafelkelés
leverésében
is
részt
vett.
Tagja
volt
az
első
triumvirátusnak
Julius
Caesarral
és
Marcus
Licinius
Crassusszal.
Az
egyezséget
megerősítve
Pompeius
feleségül
vette
Caesar
lányát,
Juliát.
Ez
a
szövetség
azonban
rövid
életű
volt.
Crassus
Kr.
e.
53-ban
bekövetkezett
halála
után
Pompeius
megpróbálta
Caesart
távollétében
politikailag
kijátszani,
ezen
törekvése
viszont
polgárháborúba
torkollt.
A
háború
a
pharszaloszi
csatában
dőlt
el,
ahol
Caesar
legyőzte
Pompeiust.
Pompeius
Egyiptomba
menekült,
ahol
árulás
áldozata
lett,
és
XIII.
Ptolemaiosz
parancsára
meggyilkolták.
Széktörténelem
:
Az
ókori
egyiptomiak,
falfestmények
tanúsága
szerint,
már
három
formáját
ismerték
a
széknek:
a
négylábú
támlátlan,
a
hajlott
támlával
ellátott
és
a
keresztlábakkal
ellátott
széket.
A
fáraók
plasztikus
alakokkal
díszített
trónszéket
használtak.
A
görögöknél
ezenkívül
az
összecsukható
hordozható
szék
volt
használatban.
Később
a
trón
alakú
díszes
székek
eltűntek,
és
a
16.
század
elejétől
kezdve
már
csak
udvaroknál
és
templomokban
voltak
használatban,
míg
a
polgári
használatra
kevésbé
ünnepélyes,
és
könnyebben
hordozható
bútor
alakult
ki:
egészen
egyenes,
legfeljebb
a
kartámlánál
hajlott
vonalakkal,
négy
esztergályozott
lábbal.
Ezeknél
a
székeknél
jelent
meg
először
a
kárpitozás,
azaz
a
felszegezett
párna.
Ez
azután
olyan
nagy
népszerűségnek
örvendett,
hogy
a
17.
században,
leginkább
a
Németalföldön,
olyan
székek
készültek,
amelyeknél
az
fa
részeket,
a
lábak
kivételével,
szövettel
burkolták,
ezért
formáik
igen
egyszerűek,
egyenesek
voltak,
és
a
faragott
dísz
teljesen
hiányzott.
Ugyancsak
a
17.
században
kezdték
a
kárpitozást
fonott
nádfelületekkel
helyettesíteni.
Itt
a
fa
részek
ismét
teljes
egészükben
láthatók,
ezért
a
faragás
megint
elborítja
azokat.
Az
akkor
kedvelt
csavart
oszlop
a
lábak
leggyakoribb
alakja,
a
támla
már
nem
annyira
egyenes,
gyengén
hátrafelé
hajlik,
de
még
magas
és
az
eddigi
lapos
faragások
helyett
magas
domborművekkel,
vagy
plasztikus,
áttört
oromzattal
van
ellátva.
Ez
XIV.
Lajosnak
kora,
ettől
kezdve
mindenütt
általános
volt
a
francia
hatás.
A
régence
alatt
állt
be
a
hajlott
vonalak
érvényre
jutásával
a
legnagyobb
fejlődés
a
szék
történetében,
amely
a
XV.
Lajos-kori
ízlésben
érte
el
tetőpontját.
Minden
vonal
hajlítottá
vált,
és
újdonság
volt
a
gyakran
alkalmazott
kerek,
vagy
ovális
párnázott
támla.
A
finoman
hajlott
fa
részeknek
a
pompás
faragás
nemcsak
díszét,
de
alapformáját
is
adta,
a
párnázott
ülőlap
és
támla
a
legdrágább,
külön
e
célra
szőtt,
megfelelő
formájú
(abgepasst)
szövetekkel
vagy
gobelinekkel
volt
borítva.
A
görbe
vonalú
fa
részeknél
a
fa
konstrukciója
zavarólag
hat,
ezért
a
legtöbb
esetben
aranyozták,
vagy
festették
azokat.
A
XVI.
Lajos-kori
ízlés
ismét
egyenes
lábakat
alkalmazott,
de
azokat
hornyolással
díszítette,
szép
veretek,
finoman
rajzolt
apró
díszítőformák
élénkítették
a
fa
részeket.
A
francia
forradalom
után
a
formák
a
klasszicista
stílust
követték,
merevek
és
nehezebbek
lettek.
Tanagra
figurák
:
Tanagra
ógörög
város
Boetia
tartományban,
(ma
Gremada).
A
Kr.
e.
IV-III.
sz.-ban
fejlett
kerámiai
ipara
volt.
Tanagrai
sírokban
lelték,
a
nekropolis
1870.-i
feltárása
után,
nagy
tömegben
azokat
a
kisméretű,
(20-25
cm)
szobrocskákat,
melyek
az
egész
műfajnak,
bárhol
készültek
is
nevet
adtak.
A
Tanagra
szobrok
máz
nélküli
égetés
után
világos
színekkel
festett,
kisplasztikai
alkotások.
Nagy
tömegben
készültek,
sokszorosítás
útján.
A
nagy
szobrászművészei
hatása,
különösen
Praxitelesé,
erősen
meglátszik
rajtuk.
Témájuk
a
napi
életből
vett
alakok
v.
csoportok:
sétára
induló
hölgyek,
gyerekek,
egyes
női
fejek,
(2-3
cm)
v.
árusok,
iparosok,
de
Igen
gyakoriak
a
karikatúraszerűén
felfogott
férfifejek,
színházi
maszkok,
groteszk
táncosok
is
Az
agyag
szobrocskák
Görögországban
mint
katolikus
alkotások
a
legrégibb
idő
óta
szerepeltek,
de
a
Tanagra
szobrok
már
elvesztették
kapcsolatukat
a
vallással,
bár
sírokban
találták
őket.
A
budapesti
Szépművészeti
Múzeumnak
Jelentős
Tanagra-gyűjteménye
van.
Tang-dinasztia
(618–907):
Kína
egyik
legjelentősebb
császári
dinasztiája,
melynek
időszakát
a
kínai
civilizáció
aranykorának
szokták
nevezni.
A
Tang-kort
a
kínai
történelem
aranykorának
tartják:
Kína
befolyása
soha
nem
látott
mértékben
megnőtt,
virágzottak
a
művészetek
–
például
a
költészetben
ekkor
alkotott
Li
Paj
(Li
Taj-po),
Tu
Fu,
Po
Csü-ji
és
Vang
Vej.
A
kínai
buddhizmus
is
ekkor
élte
fénykorát,
jelentős
mértékű
városiasodás
indult
meg
(Chang'annak
egymillió
lakosa
volt!),
s
számos
olyan
technikai
újítás
is
ekkor
jelent
meg,
amely
csak
a
Szung-dinasztia
korától
kezdte
éreztetni
hatását
(például
könyvnyomtatás).
Taoizmus
:
Kína
egyik
legnagyobb
autentikus
ősi
vallása,
mely
jelentős
mértékben
befolyásolta
a
kínai
kultúrát,
a
filozófiát,
politikát,
gazdaságot,
irodalmat,
zenét,
a
kínai
orvoslást,
kémiát,
a
harcművészeteket,
geográfiát
és
táplálkozástudományt.
A
kínai
filozófiában
az
állandóan
mozgó
és
szakadatlanul
változó
valóságot
taónak
nevezik,
és
olyan
kozmikus
folyamatnak
tekintik,
amelyben
minden
dolog
benne
foglaltatik.
A
tao
a
világ
ősoka,
ősprincípiuma,
belőle
keletkezett
minden
létező,
élő
és
élettelen.
A
taoisták
úgy
tartják,
hogy
nem
kell
ellenállni
ennek
a
világot
mozgásban
tartó
erőnek,
hanem
a
cselekedeteinket
kell
hozzá
igazítani,
s
harmóniában
kell
élni
vele
azért,
hogy
az
életünk
erőfeszítésektől
és
erőszaktól
mentessé,
építő
folyamattá
váljon.
A
taoista
bölcs
olyan
valaki,
aki
„úszik
a
tao
áramlásában”.
Tiltott
Város
:
A
kínai
Ming
és
Qing-dinasztia
csácsárainak,
egész
pontosan
14
Ming
és
10
Qing,
azaz
összesen
24
császárnak
volt
az
otthona.
A
palota
Peking
központjában
fekszik.
A
Ming
és
Qing-dinasztia
idején
“Tiltott
Város”-nak
hívták
ezt
a
császári
palotaegyüttest,
minthogy
közönséges
halandó
nem
tehette
be
a
lábát
a
területére.
A
történelmi
feljegyzések
szerint
a
Ming-dinasztia
uralkodója,
Yongle
császár
határozta
el
a
Tiltott
Város
építését.
1407-ben
láttak
neki
a
munkának,
és
1420-ban
fejeződött
be
az
építkezés,
tehát
összesen
14
évet
vett
a
megépítése.
Ez
nem
is
olyan
hosszú
idő,
ha
figyelembe
vesszük,
hogy
munkájuk
eredményeképpen
a
világ
legmonumentálisabb
császári
palotája
született
meg.
Tonett
szék
:
Michael
Thonet
1796.
Július
2-án
született
a
németországi
Rajna
menti
Boppard-ban,
(Németország)
Koblenztől
délre.
Apja
tímár
volt,
fiát
asztalosnak
taníttatta.
Thonet
nemcsak
technikai
újító,
hanem
a
modern
gyártástervezés
és
formatervezés
előfutára
volt.
A
formatervező
művészet
történetének
nagy
alakjai
között
tartjuk
számon.
A
fa
hajlításának
gondolatával
1830-tól
foglalkozott.
Kísérletezésének
elején
székek
alkatrészeinek
gyártásával
próbálkozott.
Vastag
furnérlemez
csíkokat
ragasztott
össze,
s
ezeket
a
négyszögletes
rudakat
gőzöléssel
hajlította
meg.
A
kézi
faragástól
eltérően
így
gyorsabban
és
több
példányban
is
elkészíthette
ugyanazokat
a
formákat.
Hamarosan
karos-
és
támlásszékeket,
kanapét,
ágyakat
is
készített
ezzel
a
technológiával.
Az
elegánsan,
könnyedséggel
kialakított
forma
már
ezeknél
a
korai
daraboknál
is
tartóssággal
és
a
rugalmassággal
párosult.
1842-ben
Bécsbe
vitte
mintakollekcióját,
ahol
Metternich
segítségével
és
közbejárásával
a
mintadarabokat
maga
az
uralkodó
is
megtekintette,
így
történt,
hogy
1842
júliusában
megkapta
a
jogot
a
bécsi
császári
udvari
kamarától
a
hajlított
bútorok
gyártására.
A
boppardi
asztalosmester
nemcsak
kiváló
újító
volt,
hanem
a
szerencsés
is
egyben,
mert
találkozott
azzal
az
emberrel,
akinek
támogatásával
megvalósíthatta
találmányát.
Trébelés
:
A
fémlemezek
hideg
domborítása,
kalapáccsal
és
üllővel
való
alakítása.
A
bádogosok
erre
a
célra
rendszerint
a
szarvasüllőt
vagy
a
maroküllőt
és
a
munka
nemének
megfelelő
kalapácsot
használnak.
Az
üllőre
tett
lemez
a
kalapálás
következtében
a
kívánt
alakot
ölti
fel.
A
finomabb
vastárgyak
domborításához
üllő
gyanánt
rendszerint
ólmot
használnak,
mellyel
a
durván
előkészített
tárgyakat
gyanta,
téglapor
és
faggyú
keverékével
öntik
ki.
A
finomabb
tárgyak
domborításához
nemcsak
kalapácsot,
hanem
a
munka
neme
szerint
különféle
alakú
domborító
acélokat
is
használnak.
Voluta
:
A
latin
eredetű
szó
spirál
alakban
haladó
görbe
vonalat
jelent.
a
mécses
részei
a
discus
vagy
test,
a
csőr,
a
beöntőnyílás
és
a
kanóc.
A
kerámia
mécseseket
formába
öntötték,
amelynek
alsó
és
felső
része
volt.
Két
fő
típusa
van,
a
firma
és
a
volutás
mécses.
A
volutás
mécses
arról
a
két
volutáról
kapta
a
nevét,
amely
a
csőrt
(ahol
a
láng
ég)
körbeveszi.
A
firma
mécsesnél
van
mesterbélyeg,
de
nincs
díszítés.
A
másiknál
nincs
mesterbélyeg,
de
a
discusán
díszítés
található.