A napokban adták át a forgalomnak az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi infrastruktúra-beruházását, az M85 autóút Csorna és Sopron közötti új szakaszát. Az útépítési munkálatokat régészeti feltárások előzték meg, ezek során 2017-ben Nagycenk határából került elő az a különleges tárgy, melyet az adventi naptár részeként szeretnék bemutatni.

Tűzikutya vagy holdidol töredéke Nagycenk határából

 Az igen rossz megtartású, több darabra tört, hiányos lelet egy késő bronzkori – kora vaskori hulladékgödörből került elő. A régészeti szakirodalom többféleképpen említi, tűzikutya, illetve ritkábban holdidolként hivatkozik rá. Az elnevezések különbözősége más-más funkciót takar: a tűzikutya a Magyar Néprajzi Lexikon alapján „(kovácsoltvas) állvány, melyet szabad tűz rakásához használtak, a tűzifát támasztották hozzá, hogy a láng jobban belekapjon”. A holdidolként való értelmezésük szerint ezen tárgyak eredeti funkciója rituális lehetett, egyfajta házioltárként szolgálhatott, és ma már meg nem határozható szertartások bemutatására szolgált.

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Régészeti Gyűjteményébe került darab még torzóként is tiszteletre méltó méretekkel és kialakítással bír. A megtalált töredék 2 pár, meglehetősen vaskos lábbal rendelkezik, a lábakon, illetve a lábak fölött, a tárgy gerincének oldalán vastag, mély árkolással kialakított geometrikus mintával díszített, mely minta a felfelé nyúló, a párhuzamok alapján valószínűleg állatfejben végződő végén is folytatódhatott.

Hogy milyen célra használhatták ezt a leletet, melyik funkció, a hétköznapi (tűzikutya) vagy a szakrális (holdidol) értelmezés lehet a helytálló? Sajnos erre a kérdésre nem lehet pontos választ adni. Az egyszerű használati tárgyként való azonosítása mellett szól a mostoha sorsa, ugyanis miután több darabra tört, a szemét között végezte. A rituális értelmezésnek adhat alapot a míves díszítése, mellyel funkcionális eszközként nem biztos, hogy sokat törődtek volna. Említésre méltó, hogy másodlagos égésre utaló nyomokat csak a tárgy végénél figyeltünk meg.

Az őskoros régészet szépsége, hogy ebben a korszakban, írott források hiányában még szabadon szárnyalhat az ember fantáziája. Így lehetőség van a bemutatott leletet akár csak egy békésen lobogó lánggal égő tűzhely hétköznapi használati tárgyaként értelmezni. Vagy, így a karácsony közeledtével, már jócskán az adventi időszakban járva, a téli napforduló környékén akár azt a jelenetet is elképzelhetjük, hogy majd 3000 évvel ezelőtt egy kis közösség, vagy csak egy család szorosan e köré gyűlve fohászkodhatott a felsőbb hatalmakhoz.

Az égetett agyagtárgy hossza a restaurálás után: 30 cm, szélessége 9,5 cm, magassága 20 cm.

Savanyú Bálint
régész, muzeológus