Gulácsy Lajos: Ravatalon, 1925 körül, olaj, karton, 23 x 34 cm, j.j.l.: Gulácsy L, ltsz.: K. 85.47.1.

Gulácsy Lajos 1882. október 12-én született Budapesten. 1900-ban egy rövid időt töltött a budapesti Mintarajziskolában mint Balló Ede tanítványa. 1902-ben Rómába, következő évben Firenzébe ment. Ezeknek a tanulmányutaknak a hatására alakult ki sajátosan álomszerű, a középkor, a reneszánsz és a rokokó hangulatát egyaránt idéző művészeti világa. A 25 éves ifjúnak 1907-ben volt az első gyűjteményes kiállítása az Uránia műkereskedésben Márffy Ödönnel, amit a kritika elismeréssel fogadott. 1908-ban elnyerte a 4000 koronás Ferenc József jubileumi ösztöndíjat, amit egyéves észak-itáliai tanulmányútjára fordított. 1909-ben a Nyugatosok Nagyváradon rendeztek nagyszabású kiállítást alkotásaiból, amin Ady Endre is felolvasott verseiből. A művész tragikus sorsát az első világháború kitörése teljesítette be. Érzékeny idegrendszere lassan felmondta a szolgálatot. 1919-től haláláig elmegyógyintézeti kezelésre szorult, 1924-ben a látását is elveszítette. 1922-ben az Ernst Múzeumban, 1936-ban a Nemzeti Szalonban nyílt gyűjteményes tárlata.

Gulácsy a Patkó Imre-gyűjteményben levő, Ravatal című kisméretű alkotásának legnagyobb részét egy átlósan elhelyezkedő koporsó foglalja el, melyre szemből egy sötét ruhás, gyászoló férfialak borul. A ravatal egyik végén két égő gyertya világít. Karcsú, vakítóan fehér formájuk határozott ellenpontot képezve válik ki a homályos környezetből, akárcsak a másik oldalon virrasztó két, arctalan, csuhás szellemalaké. A kis kép egy variáció a művészt mélyen érintő haláltémára, melynek másik szép példája a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható Caspar és Hermina emléke (1911-12).

Pápai Emese
művészettörténész, főmuzeológus