A győri Xantus János Múzeum és az 1994-ban alapított Városi Művészeti Múzeum összevonásával 2013-ban jött létre a Rómer Flóris Művészeti és Történet Múzeum. A szervezeti változás egyúttal lehetőséget teremtett a korábban is Győrött szerkesztett évkönyv szerepének újragondolására. A megyében működő három területi
hatókörű városi múzeum – Rómer Flóris Múzeum, Soproni Múzeum, Hansági Múzeum – és a Győri egyházmegyei Levéltár munkatársaiból új szerkesztőbizottság alakult. Az Arrabona főcím megtartása mellett az évkönyv alcíme a továbbiakban Regionális Tudományos Évkönyv. Miként az alcímből is sejthető a megjelenő tanulmányok
témája és szerzője szándékaink szerint kötődik a három egykori történeti vármegyéhez. Természetesen a történeti évfordulók kapcsán országos kitekintésű dolgozatokat is közölni szándékozunk.
Bízunk benne, hogy a megyénk és településeink története iránt érdeklődők és a szakmai közönség egyaránt haszonnal forgatja az immáron több mint félévszázados múlttal rendelkező, megújult Arrabona évkönyvet.
TARTALOM
László Csaba : SZERKESZTŐI ELŐSZÓ
TANULMÁNYOK
Marcsik Antónia : KISALFÖLDI KORA AVAR KORI TEMETKEZÉSEK EMBERTANI ANYAGÁNAK RLEMZÉSE
Tomka Péter : CSONTCSAT A TÁPI AVAR KORI TEMETŐBŐL
Brauer-Benke József : A DOROMB HANGSZERTÍPUS TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE
Fedeles Tamás : „AD OMNES SACROS ORDINES PROMOVERI” – Győri egyházmegyések római szentelési ügyei a késő középkorban
Oross András : A GYŐRI VÁR ÉS HELYŐRSÉGE A 17–18. SZÁZAD FORDULÓJÁN
Kelemen István : BORTERMELÉS ÉS BORFOGYASZTÁS A SZÉCHÉNYIEK FERTŐ-PARTI BIRTOKAIN A 17–19. SZÁZADBAN
Csiszár Attila : A RÁBAKÖZ PARASZTSÁGÁNAK ANYAGI KULTÚRÁJA (18–19. SZÁZAD)
Tóth Vilmos : A GYŐRSZIGETI TEMETŐK
Pápai Emese : TÖRTÉNELMI LÉT – MŰVÉSZI TUDAT, AVAGY A „KÁRPÁTI ŐRSÉG (1914-15)” KÜLÖNÖS TÖRTÉNETE
Szalai Zsolt : ÉLETÚT ÉS ÉLETMÓD – MITHAY ANTAL FÉNYKÉPEI
SZEMLE
Oláh P. Róbert : Jezsuita jelenlét Győrben a 17–18. században Tanulmányok a 375 éves Szent Ignác-templom történetéhez
N. Matus Zsanett : Juhász Réka Ibolya: A győri felsőoktatás intézményeinek hallgatói 1719–1852. (Felsőoktatástörténeti kiadványok. új sorozat 13.) Budapest, 2017.
Németh Ottó : Csorba László: „Magyarország csillaga” Széchenyi István, 225 éve született a sopronnyéki kerület ’48-as képviselője. Sopron, 2017.

