Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: nincs szentmise, a római katolikus közösségek keresztúti áhítat keretében emlékeznek meg Jézus elítéléséről, megkínzásáról, haláláról és temetéséről. Nagycsütörtökön elhallgatnak a harangok, „a harangok Rómába mennek”. Ettől kezdve a húsvéti vigília Glóriájáig sem harang, sem csengő, sem orgona nem szól legközelebb csak nagyszombaton.

A keresztút (latinul via crucis, via dolorosa) eredetileg azt a körülbelül fél kilométeres útvonalat jelenti, melyen Jézust a kereszttel a Praetoriumtól (kormányzói palota) kivezették a Golgotára. A hagyomány szerint Jézus Anyja és egy-egy tanítvány a föltámadás után naponta végigjárta az úgynevezett szent körutat (Utolsó vacsora terme, Annás és Kaifás háza, Golgota, Szentsír, Praetorium, Getszemáni kert, Olajfák hegye, Kidron-völgy, Sion hegye).

A szokást a 14. századtól a ferencesek által Jeruzsálembe vezetett zarándokok elevenítik fel és az angliai William Wey nevezte stációnak, állomásnak az egyes pontjait. Kezdetben a stációk száma is eltérő volt: 7, 12, majd kialakult a 14 stáció, aminek világméretű elterjedése Porto Maurizio-i Szent Lénárdhoz fűződik.

Ennek állomásai:

I. Jézust halálra ítélik; II. vállára veszi a keresztet; III. először esik el a kereszt súlya alatt; IV. Anyjával találkozik; V. Cirenei Simon segíti vinni a keresztet; VI. egy asszony (Veronika) megtörli kendőjével Jézus arcát; VII. Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt; VIII. beszél a síró asszonyokhoz; IX. harmadszor esik el a kereszt súlya alatt; X. megfosztják ruhájától XI. keresztre szegezik; XII. meghal a kereszten; XIII. leveszik a keresztről és Anyja ölébe helyezik; XIV. eltemetik.

Napjainkban templomokban vagy szabad téren fölállított keresztutakon emlékezünk Jézus szenvedéstörténetére. Az egyes állomásokat Jézus passiójának ábrázolásai (stációképek) jelzik, majd a zárókép a föltámadásra utal. A keresztutak a 17. és 18. század fordulóján kerültek be a templomokba. A 14 stációképet a falon körbe, egy-egy kisebb kereszt alatt helyezik el, általában a stációt jelző római számmal együtt.

A szabadban (hegyen) emelt keresztút 14 stációs kápolnából vagy oszlopokból áll, és a Kálváriához vezet. (Győrben a Kálvária utcában található Kálvária, amit 1714—1722 között építettek Gastiger József jezsuita atya szervezésében. A tervezett 14 állomásból csak 7 készült el. A Belvárosban pedig 2019 óta látható a győri művészek munkáiból összeállított szabadtéri keresztút.)

Az idők során a magánáhítat gyakorlásához imakönyvekben, különböző kiadványokban is ábrázolták Jézus szenvedéstörténetét. A stációk metszetként G. de la Noue Ájtatossági könyvében szerepelnek először (Párizs, 1516). A 17. század óta jelennek meg imakönyvek illusztrált keresztúttal.

A Pósa-nyomda hagyatékából 1968-ban került a múzeumba egy 146 darabból álló, 18-19. századi fa és fém nyomódúcokat tartalmazó kliségyűjtemény. A gyűjteményben a különböző díszítőminták, a kalendáriumokhoz használt dúcok és világi témák mellett számos, egyházi témájú klisé is található. Ezek közül való az itt látható 9 stációkép fém nyomódúca. Nem tudjuk őket műhelyhez kötni, és azt sem, milyen kiadványban jelentek meg. Sajnos nem maradt ránk mind a 14 kép, így némelyik azonosítása bizonytalan. Ugyanakkor tanulmányozásuk elcsendesedésre, megállásra késztet, szépségük pedig segíthet ráhangolódni a húsvéti ünnepekre.

C.68.4.72. A nyomódúc egyaránt ábrázolhatja, ahogy Jézus a vállára veszi a keresztet (II. stáció), vagy amint Jézus elesik a kereszttel. (III.,VII., vagy IX. stáció)

C.68.4.74. Ez a jelenet vagy Jézus találkozását ábrázolja Szűz Máriával (IV. stáció), vagy amikor Jézus beszél a síró asszonyokhoz. (VIII. stáció)

C.68.4.75. XI. stáció: Jézust a keresztre szegezik

C.68.4.76. XII. stáció: Jézus meghal a kereszten

C.68.4.77. XIII. stáció: Jézust leveszik a keresztről

C.68.4.78. XIV. stáció: Jézust eltemetik

Szöveg és fotó:

Hargitainé Bartha Annamária
történész-segédmuzeológus

Irodalom:

Keresztút. In.: Diós István (főszerk.): Magyar Katolikus Lexikon VI. kötet. Szent István Társulat, Budapest, 2001, 662-667. o.

Orbánné Horváth Márta: Győri emlékhelyek és köztéri alkotások. Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, Győr, 2006, 139. o.

Székely Zoltán (szerk.): Válogatás a javából. A 150 éves győri Xántus János Megyei Múzeum gyűjteményéből. Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága, Győr, 2009, 66. o.