150 évvel ezelőtt, szeptember 13-án született Ungváron Vedres Márk szobrász. Szülővárosában agyagművességet tanult, majd az ottani kerámiagyárban dolgozott. 1895-ben Hollósy Simon tanítványa volt Münchenben, ezt követően a Julian Akadémia tanfolyamait látogatta Párizsban, ahol Jean Paul Laurens volt a mestere. 1899-től szerepelt rendszeresen kiállításokon. 1911-ben meghívott művészként vett részt a Nyolcak tárlatán a Nemzeti Szalonban. 1924-től a progresszív művészeket tömörítő fővárosi Képzőművészek Új Társaságának volt a tagja. Korai alkotásaira Rodin munkássága volt nagy hatással, később, firenzei tartózkodása idején, a klasszicizmus és az olasz reneszánsz befolyása alá került.

Vedres Márk: Fiú korsóval, 1913-14 körül
Vedres Márk: Fiú korsóval, 1913-14 körül, bronz, m: 39 cm

Két alkotását őrzi a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. Egy korai aktrajza a Radnai-gyűjteményben található, egy kisplasztikája pedig a Vasilescu-gyűjteményben. Ez utóbbi, a Fiú korsóval című bronzszobra firenzei évei alatt készült, és jellegzetes darab az életmű fontos részét alkotó, klasszicizáló stílusú kisplasztikák sorában. A kontraposztban álló nyúlánk figurát az antik szépségideál ihlette, arckifejezése időtlen, archaikus.

 

Pápai Emese
művészettörténész, főmuzeológus