Rólunk írták
Nem hideg katedrális, hanem a művészet otthona
El tudja képzelni az olvasó, hogy egy múzeumot úgy tud meglátogatni, hogy belépés után – a „tárlatvezetővel” együtt – a földre kucorodva bámulja a képeket. Maga választja ki a neki tetszőt, maga „elemzi” a mondanivalót, igaz közben és utána a „művészet kalauz” hozzáteszi saját, nem kötelező véleményét és a festőről rövid idő alatt megtudhatókat, a szakmai ismereteket, melyek a képen látszanak. Tavaly már volt előjele, hogy vannak ilyen múzeumok, amikor is az „Otthon melege” kiállítást néztük meg a „kályhamúzeumban”, akkor is Csillag Veronika vezetésével, aki most is „kézen fogva” vezetett a Patkó Imre Gyűjtemény festményei között, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban.
A Gönyűi Polgárőr Egyesület által koordinált Ifjúsági program tagjai, akik öt éve Ifjú Gönyűiek Közösségének nevezték el magukat, március 2-án – Grászli Bernadett múzeumigazgató felkaroló támogatásának eredményeként – ellátogatathattak a fentebb említett kiállításra, ahol a képek egy részének megtekintése és megbeszélése után Boda Ildikó irányításával részt vehettek a papír nyomódúcot saját maguk által megalkotó, elkészítő foglalkozáson. A fiatalok a buszmenetrend miatti idő rövidsége ellenére is remek magasnyomású műveket alkottak.
Közösségünk jelen lévő tagjai ismét gazdagodtak egy új képzőművészeti élménnyel, az alkotás örömével és egy olyan intézmény mentalitását ismerték meg, amely, a művészet szentélyéből, azt nem lerombolva, nem suttogó hangon kommunikáló, hideg katedrálist, hanem meleg hangú és légkörű, gondolkodtató, emberközpontú, „mindent a szemnek, időnként a kéznek” művészeti otthont alkotott.
Köszönjük a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum minden előkészítő, közreműködő munkatársának ezt a napot.
Horváth Attila sajtófelelős
Gönyűi Polgárőr Egyesület
Múzeumpedagógiai foglalkozások a Boglárkás óvodásoknak
A tavalyi év végétől szervezzük a múzeumpedagógiai programokat. Szeptemberben közölték a jó hírt, hogy várnak minket a foglalkozásra. Első nap október 1-jén délelőtt volt. A győri Borsos Miklós múzeumba sétáltunk. A csoportunk nagyon szeret vonatozni. Oda-vissza így közlekedünk. Tetszett a csoportunknak a Baross úti séta, a zegzugos lépcső a Káptalan domb felé. Kedvesen fogadtak minket, érdekes képeket nézegettünk, melyekről meséltek a gyerekek, Lilla néni foglalkozott velünk. A gyerekek nyelvén szól hozzájuk és gyermekeink okosabbnál okosabb válaszokat adtak. A kiállítás címe: Terülj, terülj asztalkám… Két kiállító terem telis tele képekkel. A tárlat után lementünk a pincébe, ahol egy kis kézműves aranybánya tárult elénk. Örömmel alkottunk. Nagyon vártuk a második alkalmat, mely a Kályhamúzeumba volt. Csodás kályhák után mindenki készített egy sajátot, melyet haza is vihetett. Novemberben, amikor már beköszöntött a hideg idő visszatértünk ismét a Borsos Múzeumba, az Otthon melege című kiállítást szemlélhettük meg. Karácsonyi ünnep előtt a híres keramikus Kovács Margit gyűjteményt jártuk be a földszíntől a padlástérig. Legutóbbi alkalommal, a Barátság címmel összegyűjtött képeket, élvezhettük, melyet egy fiatal kortárs festőművész alkotott. Júniusban lesz az utolsó múzeumi túránk. Minden alkalommal a kiállításhoz kapcsoló fantasztikus kézműves alkotásokat készítünk, különleges technikákat alkalmazva. A múzeumpedagógusok sok-sok szeretettel vártak minket kedvesen, gyereknyelven osztották meg a tudnivalókat. A kiállított témához kapcsoltak játékot, rajzot, közös mókázást. Gyermeki kíváncsiságaikat, érdeklődéseiket maximálisan kielégítették. Felejthetetlen órákat szereztek minden alkalommal, gyermeki szemmel, kíváncsisággal betekinthettük a múzeum világába.
Vargáné Papp Mária
Mézeskalács Körzeti Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Abda
9151 Abda Szent Imre utca 2.
Telefon: 06-96/350-349
E-mail: ovoda@abda.hu