A RÓMER FLÓRIS MŰVÉSZETI ÉS TÖRTÉNETI MÚZEUM

Intézményünk alapító-névadója, Rómer Flóris győri bencés szerzetesként 1857-ben hirdette meg a helyi napilapban a múzeum alapításának gondolatát — felismerve, hogy a gimnázium természetrajzi szertárának fejlesztése mellett az iskolai oktatásban a „régiségeket” is jól lehet alkalmazni. Meggyőződése volt, hogy „a nemzetnek most még nagyobb szüksége” lesz történelmi értékeinek megbecsülésére, ezért gyűjtést hirdetett. Erőfeszítéseit siker koronázta, 1859. május 6-án az építészeti emlékek kutatására és fenntartására ügyelő Császári-Királyi Középponti Bizottmány rendelkezése a múzeumot hivatalosan is megalapította.

Méltó utódai jelentősen fejlesztették a gyűjteményt, és a múzeumot Rómerről nevezték el. Az 1920-as években tervezték a bencés múzeum városi múzeummá szervezését, azonban a rend és a város az 1930-as évek közepére sem tudott megegyezni, ezért 1939-re létrehozták a Városi Múzeumot a kultúrház első emeletén. A II. világháborút követően ismét tárgyalások kezdődtek a Főapátsággal, amelynek a bencés gyűjtemény állami tulajdonba kerülése vetett véget. A két múzeum anyaga 1949-ben került a város főterén álló egykori főapáti palotába, az Apátúr-házba. Az egyesített gyűjteményt a gyermekkorában Győrött élt Xántus Jánosról nevezték el.

A múzeum gyűjteményei, kiállítóhelyei ajándékozások és vásárlások révén jelentősen gyarapodtak az idők folyamán. A teljesség igénye nélkül: a Sforza-félbástya fennmaradt udvara és kazamatája 1957 óta ad helyet a római kori és kora-újkori kőtárnak. 1974-ben a Kovács Margit-gyűjteménnyel, 1979-ben Borsos Miklós életmű-kiállításával gyarapodott az intézmény, majd a Vastuskós házban 1986-ban nyílt meg a Patkó Imre-gyűjtemény reprezentatív anyagát bemutató állandó tárlat. A Petz család hagyatéka 1991-ben, az Abád-Hauser gyűjtemény 1998-ban, a Madách-gyűjtemény különlegességei pedig 2011-ben váltak az állandó kiállítás részeivé az Apátúr-házban. A Xántus János Múzeum 1963-tól 2012-ig a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatóságának központja volt. A megyei múzeum 2008-ban még egy új kiállítóhellyel is gyarapodott, a Cserépkályha-történeti Állandó Kiállítással a Fruhmann-házban. Tudományos évkönyve, az Arrabona, 1959-es első megjelenése óta 50 évfolyamot ért meg.

Közben 1994-ben Győr városa megalapította saját tematikus múzeumát, a Városi Művészeti Múzeumot, melynek egy részét a korábban a Xántus János Múzeumhoz tartozó gyűjtemények (Borsos Miklós Állandó Kiállítás, Kovács Margit Állandó Kiállítás) adták, másik részét — a város jelentős áldozatvállalásával — az újonnan kapott, vagy vásárolt gyűjtemények és épületek, kiállítóhelyek, mint a Váczy Péter-gyűjtemény a Magyar Ispitában 1995-től, a Radnai-gyűjtemény az Esterházy-palotában 2005-től. A Vasilescu-gyűjteménynek 2006-2023-ig adott helyet a Zsinagóga.

2013. február elsejével a régi-új névvel, 11 kiállítóhellyel, megyei hatókörű városi múzeumként jött létre a két múzeumból a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. Intézményünk feladatai között a látogató, a látogatóvá „nevelés”, az értékek közvetítése, a helyi kultúra megőrzése és bemutatása fontos szerepet kapott.

 

MÚZEUMÉPÜLETEINK TÖRTÉNETE

APÁTÚR-HÁZ

Győr egyik legszebb barokk palotája ad otthont 1949 ta múzeumunknak. A mai múzeum helyén álló épületeket a pannonhalmi apátság vásárolta meg, melyet Sajghó Benedek főapát építtetett egybe az 1740-es évek elején. A térre néző homlokzat timpanonnal hangsúlyozott középtengelyébe a kaput és felette a XVII-XVIII. században kedvelt zárt erkélyt helyezték. A zárterkély mellett az emeleti szinten egy-egy félköríves fülkében Szent István (balról) és Szent Benedek (jobbról) egészalakos szobra áll. Az erkély mellvédjét az apátság címere ékesíti. A reprezentatív Apátúr-ház többször cserélt gazdát. Előbb kaszárnyának, majd árvaháznak használták. 1802-ben, a rend visszaállításakor a bencések újra birtokukba vették, 1816-ban papnevelés céljaira a győri székeskáptalannak adták át. 1857-ben itt működött a kisszeminárium, 1910-től a tanítóképző kollégiuma. 1949-től lett otthona a múzeumnak. Jelenleg a Győr-Moson-Sopron megyei Múzeumi Igazgatóság székhelye és a Xántus János Múzeum központi épülete.
A győri múzeum – jogelődje révén – az ország legkorábbi alapítású vidéki múzeuma. Az egykori bencés főgimnázium szemléltetés céljából létrehozott „természetrajzi szertára” az 1850-es évek végére – Rómer Flóris munkája nyomán – figyelemreméltó régiségtárrá fejlődött. A kiváló szerzetes-tanár a szabadságharcban vállalt szerepe miatt kirótt várfogsága utáni szilenciumát győri tanárként töltve figyelt fel a régiségek nevelő erejére, kultúrtörténeti jelentőségére. Érdeklődéssel mentette az építkezések során előbukkant leleteket, bakonyi gyűjtőútján pedig már a múzeumszervező tudatosságával derítette fel a megőrzésre érdemes tárgyi emlékeket. A komoly gyűjteménnyé vált gimnáziumi szertárat az illetékes „császári és királyi középponti bizottmány” 1859-ben a környékbeli régiségek hivatalos letéti helyévé jelölte ki.
Múzeumunk névadója Xántus János (1825-1894) természetkutató, utazó, etnográfus, Győrben végezte tanulmányait. Változatos pályája során beutazta a világot. 1866-68 között az általa alapított pesti Állatkertet igazgatta, majd 1872-1893-ig a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának volt a vezetője.
Az első nagyszabású tárlat 1954-ben készült el, majd 1988-2013-ig volt  látogatható Győr és környékének történetét bemutató állandó kiállítás.  Emellett külön szobában kapott helyet a Petz család hagyatéka (orvostörténeti, képző-és iparművészeti kiállítás) valamint az Abád-Hauser család magángyűjteménye. A múzeumépület folyosóján ugyancsak állandó kiállításként tekinthették meg a látogatók a Magyar Posta Bélyegmúzeumának gyűjteményét, amely 1871-től 1987-ig adott képet a hazai bélyeggyártásról. Önálló tárlatot kapott a Madách-gyűjtemény, amelynek hangsúlyos részét jelentik Az ember tragédiája különböző nyelveken megjelent kötetei, színházi előadásainak plakátjai. Emellett időszaki kiállításoknak is otthont adott az épület.

 

PATKÓ IMRE GYŰJTEMÉNY

A 17. században épült Vastuskós ház ad otthont Patkó Imre (1922-83) újságíró, művészettörténész gazdag gyűjteményéből rendezett kiállításnak. A mai Stelczer Lajos utca sarkán álló a keskeny homlokzatú, különleges sarokerkélyével figyelmet keltő Vastuskós-ház nevét az épület tövében álló, vaslemezzel borított, kovácsszegekkel televert fatörzs cégérről kapta. A legenda szerint a városban inaskodó iparoslegények verték a szögeket távozásuk előtt a rönkbe, de valójában Zittritsch Mátyás fűszerkereskedő állíttatta bécsi mintára 1829-ben. 

A kiállított festmények és grafikák a 20. századi magyar és nyugat-európai művészet főbb stílusirányzatait és jelentős egyéni törekvéseit mutatják be. A  tárlat a magyar aktivizmustól kezdve a két világháború közötti, illetve második világháború utáni művészetünket mutatja be, egészen az 1960–70-es években külföldön élő magyar alkotók és nyugat-európai kortársaik művészetéig.

 

Ebbe a reprezentatív körképbe olyan alkotók tartoznak, mint Kassák Lajos, Kádár Béla, Tihanyi Lajos, Ámos Imre, Keserü Ilona, Hencze Tamás, Pablo Picasso, Georges Braque, Georges Rouault, Sonia Delaunay és mások. A vázolt képzőművészeti panorámát a neves kínai festőművész, Csi Paj-si, illetve a vietnámi Nguyễn Sáng művei színesítik.

 

VÁRKAZAMATA-KŐTÁR

Győr, mint várispánsági székhely már Szent István kora óta (1000–1038) erődített hely volt. A középkori vár a mai Káptalandombot kerítette be. A város stratégiai helyzete a török hódoltság idején, a XVI. században értékelődött fel: a végvárvonal leghatalmasabb erődítményeként a Bécsbe vezető út védelmében játszott kulcsszerepet s lett a császárváros s egyben a kereszténység védőbástyája. Az 1537-ben I. Ferdinánd császár-király utasítására megindult s kerek negyven évig elhúzódó nagyszabású erődítési munkálatok nyomán az egész várost fallal vették körbe, amelyet hét fülesbástya és egy félbástya védelmezett. Az égetett téglából emelt bástyákban kazamatákat képeztek ki: ezekben helyezték el a várvédő ágyukat, amelyek a szomszédos bástyákat és falakat oldalazó tüzükkel fedezték. A bástyákat a falakban futó kazamatafolyosók kötötték össze. A legkorszerűbb hadiépítészeti elvek jegyében fogant terveket itáliai várépítő mesterek — Francisco Benigno, Bernardo Gabelli, Pietro Ferabosco, Bernardo de Magno — készítették s ők irányították a munkálatokat is. A hatalmas erődítményből mára csupán a Káptalandombot övező Kastély-bástya és az egykori Bécsi-kaput védelmező Sforza-félbástya maradt fenn. Az utóbbi kazamatáiban és udvarán került berendezésre a Xántus János Múzeum Lapidáriuma. A vár falain egykor három, a XIX. század közepén lebontott késő-reneszánsz stílusú kapu nyílott. A legreprezentatívabb az antik diadalívekre emlékeztetően háromnyílású Bécsi-kapu volt (1568), melyet a nagyhatású itáliai építészteoretikus, Sebastiano Serlio mintakönyvének egyik várkaputerve nyomán alakítottak ki. A kapuzatot egykoron a kétfejű sasos császári, a vágásos mezejű magyar királyi, és oroszlános cseh királyi címer ékesítette, valamint a II. Miksa császár-király címeit elősoroló feliratos tábla. Töredékeik, miként a Vizi-kapu (1567) dór párkányzatának egy fragmentuma is a kazamataudvar boltívei alatt látható.

A kulcsfontosságú erődítményt a törökök 1594-ben hosszú ostrom után elfoglalták. Ám csak rövid ideig örülhettek új hódításuknak: 1598. március 28-áról 29-re virradó éjszaka a császári csapatok egy rajtaütésszerű támadás során visszavették a várat. Az Adolf von Schwarzenberg és Pálffy Miklós vezette keresztény sereg petárdával robbantotta be a Fehérvári-kaput: a győriek évszázadok óta őrzik a szétroncsolódott kapuszárnyat, mint a felszabadulás ereklyéjét.

A hadiépítészet fejlődésével a XVII. század közepére ismét szükségessé vált az erődítmények korszerűsítése. Erre F. Wymes hadmérnök tervei szerint, gróf Montecuccoli várparancsnoksága alatt az 1661–1664 közötti években került sor: a kiszélesített várárokba külső elővédművek kettős láncolatát építették fel.

A török háborúk végeztével, a XVIII. század elejére Győr vára elvesztette katonai jelentőségét. A napóleoni háborúk idején rövid időre újra szerephez jutott a vár: a francia csapatok a kismegyeri csata után néhány napi ostromot követően elfoglalták, majd visszavonulásukkor a falakat felrobbantották (1809). Az ezt követő évtizedekben a város a megmaradt falakat is elbontatta.

A vár udvara és kazamatája 1957 óta ad helyet a római kori és kora-újkori kőtár és a Horváth József téglagyűjteményéből rendezett állandó kiállításnak.

 

ESTERHÁZY-PALOTA

Győr belvárosának egyik legszebb épülete, az Esterházy-palota 1997. november 3. óta otthona a neves Radnai-gyűjteménynek. A városatyák döntése nyomán 1996–1997 között, ebből a célból készült el az épület teljes, XVIII. századi korhű rekonstrukciója Foltányi Miklós építész tervező és dr. Winkler Gábor műemléki szakértő munkája nyomán.

A nagyszabású felújítást megelőző átfogó építészettörténeti kutatások, az 1990-es évek elején indultak.

A Széchenyi tér északnyugati sarkán emelkedő épülettömb a város egyik legtalányosabb pontján emelkedik, az Arrabona várához vezető hadiút nyomvonalán. A három utca által közrezárt épülettömb öt ház fokozatos összeépítésével jött létre a XVIII–XIX. század folyamán.

Leghíresebb előzményépülete, a piactérre néző egykori Angarano-ház volt, a Jedlik Ányos utcával párhuzamos hosszú, keskeny, földszintes saroképület, aminek a története egészen a XVI. század végéig vezethető vissza. 1589-ben került az épület vásárlás útján Angarano Lajos győrivé lett gazdag velencei marhakereskedő birtokába. Az ingatlant lánya, Ilona és családja örökölte. A család négy generáción át, közel 100 évig lakta az épületet.

Az épület egységes arculatát az Esterházy család XVIII. századi építkezései határozták meg. A piac sarkán álló ingatlant 1770-ben Esterházy Gábor gróf vásárolta meg. Ekkor kezdődtek el a nagyszabású építkezési munkálatok, melynek nyomán az épület szabályos formát, emeleti traktust és ezzel reprezentatív városi palota kinézetet kapott. Különös gondot fordítottak a homlokzat barokk szobordíszeire, a győri nevezetességnek számító zárt sarokerkély, valamint a hermás Király utcai kapuzat kialakítására. A bejárat fölötti erkély kovácsoltvas rácsa építtetője, Esterházy Gábor, monogramját őrzi két, a családi címert ékesítő kardot tartó griff társaságában.

A XIX. században az épület a Bozzay család tulajdonába került, akik a szomszédos házak megvásárlásával és összeépítésével létrehozták a nagyméretű épületegyüttes végleges formáját. Végül az épület három utcára néző homlokzatának egyesítése az Esterházy-palota barokk díszeinek felhasználásával az 1920-as években történt meg.

 

“AZ OTTHON MELEGE”. CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS

Fruhmann Antal (1908-1987) győri kályhásmester végrendeletében lakóházát és műhelyét a Xántus János Múzeumra hagyta. A Fruhmann-házban kialakított kályhamúzeum egyedülálló a maga nemében. A kályhásműhely eredeti rendeltetésének megfelelően áll a látogatók rendelkezésére, míg a felújított lakóházban a kályhásmesterség győri történetét bemutató kiállítás tekinthető meg. Az újonnan épült pavilonban felállított kályhák a gyűjtemény legreprezentatívabb darabjai, amelyek egy nagy múltú, napjainkban újra reneszánszát élő kézműves mesterség emlékeivel ismertetik meg a látogatót, amely az új, környezettudatos, alternatív energiákat és felhasználásukat kereső korunkban ismét előtérbe került. A már eltűnt Mágner-, Dachauer-, Magyary- és Fruhmann-műhelyek emlékének felidézése a város iparos és vállalkozó tradícióinak bemutatására is szolgál.